TAKÁCS NIKOLAS

 

TAKÁCS NIKOLAS

Társaságommal úgy öt óra felé vettük a nyakunkba a X. Debreceni Pulykafesztivál színpadát, hogy megnézzük ki is lép fel. Éppen a Cívis táncegyesület műsora végét kaptuk el.

Aztán a műsorvezető hirtelen bejelentette, hogy valami Takács Nikolas fog következni, akiről lövésem sem volt, hogy valójában ki is az. Ugyanis a TV már évek óta nem játszik szerepet az életemben. Tehát nem vagyok ezen  a téren egy kultúr durung.  A név hallatára a tömeg hölgy egyedei eszeveszett sikongatásba kezdtek, de abszolút nem az a tini közönség ujjongott ám.  Vicceltünk is, hogy ezek szerint bizony kimaradtunk valamiből az évek alatt...
De ki is az a Takács Nikolas? Aztán jött az infó, hogy nem Megasztár, hanem X-faktoros fiú. Biztos valami nyálgombóc lesz fordult meg a fejemben. Alapnak egy Earth Wind and Fire nóta szólt, gondoltuk, ha ilyen lesz a style akkor maradunk.
Aztán megjött. Emberünk magas szárú surranóba tűrt farmerrel, ingben, mellényben, ballonkabátban és szövetkalapban lépett elénk az amúgy 30 fokban. Cinikusan gondoltam az eleganciának megvan az ára.

Végül rákezdett. Nem hittem a fülemnek. A fehér srácból egyszerűen valami olyan fenomenális feka hang áradt ki, aztán szét a főtéren, hogy amit a fülem hallott azt az agyam nem tudta össze egyeztetni avval amit a szemem éppen látott. Egy magyar gyerekbe, hogyan szorulhatott ilyen bődületesen jó néger hang?!

Cee lo green nohai Gnarls Barkley Crazy-je után felcsendült még két saját száma is. Aztán a Celebration-nek, és a Billy Jean-nek is adott egy saját egyedi hangzás módot. A funky-s beütésű előadásban aztán összeállt, hogy miért inkább a középkorosztályú hölgyek csápolnak az elsősorban. Hála az égnek, hogy nem a trendi műfajnak hódol a srác.
Ezért is járt Neki a piros pont.

Aztán meg tovább tartott a vacillálásom. A véleményem is ide-oda dobálódzott a szimpátiám és a kekec kritikám között, amely vallom be így utólag enyhén megvető volt.

Egyik pillanatban egy profi előadót láttam aki iszonyatos tehetséggel van megáldva, a piszkosul jó hanggal és aki egyedül úgy belakta a színpadot minimális mozgással, mint ahogyan azt az előtte fellépő öt személyes formációnak sem sikerült. Tökéletesen kommunikált a tömeggel. Értette-érezte őket.
Aztán mikor huhogásra szólította fel rajongóit előítéletem megint a felé vitt, hogy ne fogadjam el. Mert végül is ez az ember mégiscsak egy piperkőc, aki Megasztár szindrómában szenved, betanult egy-két hangot és azt váltogatja. Olyan pofákat próbál vágni, amely amolyan Robbie Williams feelinget majmol, de megjátszós mosolya olykor-olykor mégis őszintének tűnt.

Aztán utolsó száma a Hallelujah volt. Elköszönt és lement a színpadról. Persze természetesen a közönség visszatapsolta.
Majd úgy jött vissza, hogy közben elmondta, hogy a Hallelujah után nehéz lesz neki adni nekünk valamit, mégis tesz rá egy kísérletet.

Megpróbálom idézni azt, ami szó szerint meg maradt bennem a beszédéből:
- A legfontosabb az, hogy higgy magadban. Most tényleg nem prédikálni szeretnék, mégis nagyon fontos, amit  el szeretnék mondani Nektek.  2012 van, azt mondják, hogy
lassan itt a világvége, de elmondom Nektek, hogy nem lesz világvége. Csak azoknak akik nem képesek hinni magukban. Nekik valóban nem lesz tovább. Az én életemben is
folyamatos változások mennek végbe nap mint nap, és ezek nem feltétlenül mindig pozitívak, de mégis tudom, hogy muszáj felállni és menni tovább, mert mindig kell valami amiben Higgy!
Legyen az zene vagy bármi más, most nem sorolom, de találj valamit, ami őszintén Te vagy és Higgy! Tudom, hogy ez sokszor nehéz. Nehéz találni a szobádban, az elmédben, a szívedben egy olyan helyet, ahol erőt merítesz és döntesz, de nagyon fontos az, hogy Higgy magadban. Mert senki és semmi nem tud akadálya lenni annak amit Te akarsz és szeretnél elérni, csak Saját Magad.

-Uhh. Gyomron  vágott amit hallottam.
Aztán úgy voltam vele, hogy itt vagyok kénytelen megadni magamat és dobni minden előítéletemet ezzel a sráccal kapcsolatban.


Aztán ezt megfejelte avval, hogy elénekelte nekünk az R. Kelly féle I'believe I can fly-t. Hozzáteszem: nem gyengén.
Egyszerűen átjött és beütött az üzenete. És nem csak Nekem, hanem az egész tömegnek. A fiatalokon keresztül az ötvenes-hatvanas korú táncoló nőkön át az utolsó romáig, mindenki egytől-egyig megértette azt, amit mond ( legalább is akkor ott ). Egyszerűen adta a tömegnek azt, amire éppen szükségünk volt. Kívánsága legalább akkora ajándék volt, mint maga a szuperszonikus hangja és hangulatemelő attitűdje.

Takács Nikolas számomra egy kellemes meglepetés volt, aki megérdemli, hogy megengedjük Neki, hogy egy vagány szupersztár legyen, hiszen a menőség mögött tehetség, értelem és ezen belül pedig érték lakozik.
Megtanított, hogy soha ne pecsételjek meg senkit akit nem ismerek, akiről eddig mindig meg volt a véleményem, mert valamilyennek tűnik a szememben. Eddig fel sem merült bennem, hogy ennyire vádlóan, mennyi lehetőségtől zárhatja el magát az ember. Rájöttem arra is, hogy a hétköznapokban az ítéletekkel spórolni kell.

Fontos, hogy a világról és másokról egy nagyobb, fényesebb és szebb képet tartsak magam előtt. Nagyobbat, mint amit valaha el tudtam képzelni.

Köszönjük Nikolas.

Teteje