Tudunk-e fogyasztói jogainkról?

Fogyasztói jogaink
 

Tudunk-e fogyasztói jogainkról?

Annak ellenére, hogy mi magyarok több problémával szembesülünk, áruk vagy szolgáltatások vásárlása, illetve igénybevétele során, és gyakrabban vásárolunk megtévesztő reklámok hatására is, kevésbé ismerjük alapvető fogyasztói jogainkat, mint európai polgártársaink – állapítja meg a fogyasztói jogok ismeretét vizsgáló legutóbbi európai kutatás. Ezért indít jogainkkal kapcsolatos tájékozottságunk növelése céljából figyelemfelkeltő kampányt az Európai Bizottság Magyarországon és további 13 tagállamban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal közösen megvalósított kampány célja a fogyasztók figyelmének felhívása egyebek mellett arra, hogy jogukban áll a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni, joguk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni, joguk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni, illetve joguk van a hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz.

Az Eurobarométer – amely az Európai Bizottság Magyarországon 1002 fő megkérdezésével, a TNS Közvélemény- és Piackutató Intézet által elvégzett kutatása – szerint, annak ellenére, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban a magyar fogyasztók 29%-ának volt jogos reklamációja áruk vagy szolgáltatások vásárlásakor vagy igénybe vételekor mi magyarok a 28 tagállamból a 24. helyen állunk fogyasztói jogaink megfelelő ismerete tekintetében.

Ezen kívül, a kutatás Magyarországra vonatkozó megállapításai a következők:

- a fogyasztók 35%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy jogosult a telefonon, postán vagy interneten keresztül vásárolt termékeket egy megadott időn belül indoklás nélkül visszaküldeni, és a vételárat visszakapni,
- a fogyasztók 49%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni,
- a fogyasztók 76%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy nem köteles a kéretlenül kapott termék árát kifizetni, még akkor sem, ha a termékeket nem küldi vissza.

A fogyasztói jogok ismeretének növelése érdekében az Európai Bizottság most egy tudatosságnövelő kampányt indított Magyarországon is. A kampány tizennégy tagállamban fut, köztük Görögországban, Spanyolországban, Cipruson, Portugáliában, Bulgáriában, Lettországban, Olaszországban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Litvániában, Észtországban, Szlovéniában és hazánkban.

Věra Jourová, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa a következőket mondta: „Az uniós jogszabályoknak köszönhetően az európai fogyasztóknak erősebb jogaik vannak, és kiemelt védelmet élveznek az interneten történő vásárláskor, illetve online szolgáltatások igénybe vételekor. A legfrissebb felmérések azonban azt mutatják, hogy mindössze az európai fogyasztók 12%-a ismeri pontosan az alapvető jogait. Csak azok a fogyasztók látják hasznát a jogszabályoknak, akik ismerik jogaikat, és tudják, hogyan érvényesítsék azokat. Ezért indítottuk el ezt a tájékoztató kampányt, amellyel azt az üzenetet kívánjuk közvetíteni a fogyasztók felé, hogy szilárd és sérthetetlen jogok védik őket az internetes és a nem internetes vásárlásaik során egyaránt."

„A fogyasztói jogokról szóló legújabb irányelv új szabályokat vezetett be az egész Európai Unióban, köztük például a 14 napos „várakozási időszakot“. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy meggondoljuk magunkat az interneten megvásárolt termékkel kapcsolatban, legyen szó akár egy olyan táblagépről, amelyre jobb ajánlatot kapunk, vagy mondjuk egy olyan pulóverről, amelynek más a színárnyalata, mint amit vártunk. Ebben az esetben a vásárlást vagy a kézbesítést követő két héten belül a kereskedőnek kérdés nélkül vissza kell vennie az árut és pénzvisszafizetésre vagyunk jogosultak” – mondta Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója Budapesten, a tudatosságnövelő kampány indításakor.

Éppen ezért a kampány célja a magyar fogyasztók figyelmének felhívása a következő tényekre:

- jogunk van a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni,
- jogunk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni,
- jogunk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni,
- jogunk van hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz,
- és végül, de nem utolsó sorban, jogunk van az Európai Fogyasztói Központok ingyenes segítségének igénybevételére a külföldi kereskedőkkel kapcsolatosan felmerült problémák kezelése érdekében.

 

Forrás: haszonnoknek.hu

Teteje