A tulipán

debrecen-portál
 

A tulipán

"Hej tulipán, tulipán..."
A magyar női lélek formái a díszítőművészetünkben
A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Amennyiben ezek a képek a neuron-hálózatunkban is benne vannak (gondolunk rájuk), úgy az Ősi Intelligencia élő nyomait hordozzuk. Ebben a megközelítésben védelmet is jelentenek.
A Tulipán
A legkorábbi ismert tulipán-ábrázolás a Kr. előtti VII. századból való egy dél-kaukázusi szkíta leletből Ziwiyeből.
A tulipán ősi magyar népművészeti jelkép, Lükő Gábor etnográfus és mások (például Varga Géza írástörténész) szerint a legősibb magyar virágmotívum (az olyan kelyhes virágokkal együtt, mint a liliom).
Népművészetünk legősibb virágmotívuma a tulipán.
Varga Géza írástörténész szerint a tulipán az ősvallás égigérőfa-jelképe; amely nem élethű, hanem jelszerű ábrázolás - ezért értelmetlen a néprajzosok azon követelménye a honfoglaláskori és más régészeti emlékek tulipánábrázolásaival szemben, hogy azokon legyen botanikai hitelességgel meghatározható a tulipán.E régi emlékek nem a tulipán; hanem az égigérő fával (Tejúttal) azonos Isten jelképes ábrázolását célozták.
A sztyeppi égigérőfa-ábrázolásokhoz hasonlóan a tulipánábrázolásokon is találunk olyan jelképeket (szójeleket), amelyek a székely rovásírás jeleivel azonosíthatók.
Ezek segítségével egyes tulipánábrázolások elolvashatók.
A tulipán középső sziromlevele például gyakran azonos a székely írás "us" (ős) jelével. Ez a jel a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a Nap kél (a jelet csak másodlagosan használják a női nemiszerv ábrázolására; eredetileg az ősanya vulváját jelölte; de az ősvallás időszakában nem a vulva, hanem a benne születő napisten volt a fontos).
Az égigérő fa központi szára a "Magasságos időisten köve" 
Az őrségi = ősrégi jelkincs
Ez a csillagászati körülmény okozta a Tejút hasadékának rendkívüli ősvallási jelentőségét és a sok ábrázolást, amelyek egy része a tulipánhoz kötődik.
A tulipán két szélső sziromlevele meg a székely írás "nt/tn" (Ten) jelével azonos.
A két jel együttesen az Isten (ős Ten) szót adja, újfent igazolva ezáltal azt a
Berze Nagy János által is felismert tényt, hogy a magyar nép az égigérő fát (azaz a Tejutat) az Istennel azonosítja.
(Forrás: Magyar Nyelv)

A tulipán a Teremtő, a Szent Hármasság jelképe
Őseink díszítették vele ruháikat:
Tulipános hímzett - női ruha, magyar arisztokrata viselet, életfa hímzéssel

Ezek a jelképek olyan természetességgel hordozzák jelentéseiket, hogy értelmezésük kézenfekvő. A régi emberek még beleszülettek a hagyományba, a környezetük rendezettségének élményét is adó tárgyak megalkotásához szükséges tudást  mozdulatról - mozdulatra adták át, tehát számukra ezek a szimbólumok nem maradtak némák, mint a mai kor embere számára.
Még címerekben is látható ez a szimbólum.

A tulipán a nőiesség kifejezője.
A virág tölcséres kelyhe az élet nedvét tartalmazza, és ezáltal gyakran az anyaméhre utal.
Közép-Ázsiában a múlékony, de szenvedélyes szerelmet jelképezi.
A magyar nép ezer évekig élt a vadtulipán előfordulási tájain.
Közismert, hogy a tulipán az egész Kárpát-medence összes magyar
települési tájain díszítő motívum.
Németh Gyula történész szerint "a magyar őstörténet számára a tulipán díszítő elemből és a vadtulipán növényföldrajzából levonható irány ugyanúgy Belső-Ázsia és Közép-Ázsia felé mutat, mint az embertan, a népköltészet, a népdal és minden történeti forrás maga is.
Az őshazából magunkkal hozott motívum.

A nőisesség, a szépség, a szerelem, a szeretet, a tisztelet, a kegyelet és az elismerés jelképe.
Őseink hittek a gonoszt távol tartó szerepében, ezért kapufélfára faragták (ahogy a mongolok is).
A tulipános életfa létezése is azt bizonyítja, hogy a tulipán ősi jelkép.

Az örök nő
A magyar díszítőművészet az évezredek során valóságos képírássá fejlődött.
Minden motívum jelentéstartalommal bír, olykor többszörös jelentéstartalommal is.
A növényi díszítőelemek között is kiemelkedő helyet foglal el a tulipán.
Formája több ezer éve ismert a sztyeppei népek díszítőművészetében.
A tulipán a magyar ornamentika legkedveltebb virága.
Önmagában is egy kompozíció lehet, és mindig a nő jelölője.
A piros tulipán az érzéki örömöket jelenti.
A francia virágnyelvben a szerelem megvallásának jelképe, mivel a lángoló szerelemre utal.
A sárga tulipán a reménytelen szerelem kifejezője.
Több száz formáját ismerjük, kifejezheti a nő társadalmi helyzetét, családi állapotát, életkorát, élethelyzetét.
A ma született leány-gyermektől a haldokló öreg néniig minden életkornak megvan a maga tulipánformája!
A magyar parasztság a múltból nemcsak egy-egy motívumot, emléktöredéket hozott magával, hanem az egész motívumkincsben, mint összefüggő jelrendszerben benne lappang archaikus világszemléletének sok alapvető eleme is.
Ez a világlátás, a jelekben rögzített és jelekkel közvetített tudás pedig ma is érvényes üzenettel szól az ember helyéről a világmindenségben: feladatáról, lehetőségeiről, természethez való viszonyáról, a természetben és az ember önnön természetében fellelhető törvényszerűségek megfigyeléséről és alkalmazásról, a természetben természetesen és a természettel való együttélésről.
Ezért beszélhetünk úgy a népművészetről, mint a magyar nép szakrális művészetéről.
A művészet célja, hogy az ember a lényeglátását megőrizze és segítse, hogy ne veszítse szem elől a rendet és a létfeladatát, az élet lehetőségeit.
Régen a mágikus-szimbolikus gondolkodás áthatotta az emberek mindennapi életét.
A mágikus gondolkodás és a művészet még kart karba öltve, szétválasztatlanul működött a létezésben.
Kimondhatatlanul sok formája, változata van, már maga is egy kompozíció, ugyanakkor áttételes jelképként is kiválóan használható.
Szirmai hasonlítanak a női test kontúrjához, ilyen esetben a nőiességet, termékenységet jelképezheti, de jelentheti a feltárulkozást, a befogadást is.
Olyan női jelképről van szó, amely egyben költőien átfogalmazott vulva ábrázolás, vagyis a tulipánt lényegében a két széttárt combnak és az "élet kapujának" ikonikus ábrázolása.
"A nő képessége a befogadás (információ befogadás), elfogadás, odaadás és a teremtés (materializálás).
A nő arra született, hogy befogadni, megnyílni, szeretni, a szeretet által önmagát tudatosan átadni, a szeretet által egységet létrehozni, teremteni, szülni, újjászületni képes legyen.
Természetesen nem bármit befogadni, s nem bármi felé nyitott lenni, s nem bárminek átadni magát.
Hanem: a férfin keresztül az isteni igazságnak, a kiegyenlítődésnek, a férfi által a valódi, tiszta értelem fényének.
Minden nő spirituális útja a „férfin keresztül” vezet.
De nem úgy, hogy átgázol rajta, hanem, hogy befogadja, megismeri.
Párkapcsolati életük során folyamatosan magához kapcsolja odaadó szeretetével, és ...visszakapcsolja az ősi egységhez, a Nagy Egész -hez. Így teljesednek ki mindketten.
Ez nem misztikum.
Ez szellemi, lelki, gyakorlati életfeladataink egyike.
És pontosan ezt a beavatást adják meg ezek a régi motívumok.
Tulipánokkal, más motívumokkal kiegészítve utalhatunk életkorokra, életkori sajátságokra, jellemekre, emberek közötti kapcsolatokra.
Azok a tárgyak, amelyeken ezek előfordultak elsősorban tehát nem használati tárgyak voltak, hanem mint a két nembeli fiatalok közti szerelmi kapcsolat és egybekelési szándék nyilvános jegyei, valamint státuszszimbólumokként nem pusztán társadalmi és dekoratív funkciót kaptak, hanem minden vésett díszítőelemnek: a hármastulipánnak, az egymásnak fordított páros szilvamagnak, fenyőágnak, rózsának jelentése és jelentősége van.