Utazik a Csokonai Színház énekkara

Csokonai Színház énekkar
 

Utazik a Csokonai Színház énekkara

Ismét Morricone-turnéra indul a Csokonai Színház énekkara

Nagysikerű koncertek után a napokban utazik újabb európai turnéra a Csokonai Színház énekkara. A kórus a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone filmzenéivel lép fel tíz nagyvárosban. Az énekeseket maga a 86 éves mester vezényli majd. A márciusi turné Ennio Morricone 2015-ös, My life in music című koncertkörútjának része. Az első hangverseny Nizzában lesz március 12-én.

A Csokonai Színház énekkara immár harmadik alkalommal kíséri európai koncertkörútján a főként filmzenéiről ismert zeneszerzőt. Március közepétől hat francia, egy luxemburgi és három német városban lép fel az énekkar Ennio Morricone zenéivel és vezényletével. A helyszínek: Nizza, Toulouse, Nantes, Lyon, Strasbourg, Lille, Luxemburg, Oberhausen, Hamburg és Frankfurt.

Egy évvel ezelőtt, 2014 februárjában Párizs, Prága, Berlin, Zürich, Budapest és Bécs voltak a turné állomásai, az elmúlt hónapban pedig Amszterdam, Brüsszel, London, Dublin, Berlin, Prága, Krakkó, Zürich, Stuttgart és Pozsony.

A műsor énekkart érintő része nagyjából azonos az eddigiekkel. A próbákon Stefano Cucci, a római Santa Cecilia Akadémia tanára segítette az énekeseket. Az olasz karmester több mint tíz éve dolgozik együtt betanító karnagyként a zeneszerzővel. A hatalmas zenei apparátust, összesen 170 zenészt és énekest felvonultató, kétórás, impozáns koncerteknek körülbelül egyharmadában vesznek részt a debreceni énekesek. A műsor Morricone több mint 50 éves filmzeneszerzői pályafutásának legsikeresebb művei közül szelektál. Az énekesek olyan filmmelódiák megszólaltatásához járulnak hozzá, mint például A profi, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat közismert dallamai vagy A misszió című film főcímzenéje. A művek idén a kilencvenfős Cseh Nemzeti Filharmonikus Zenekar mellett Morricone állandó olasz zenésztársai, a Csokonai Színház énekkara, valamint  a Nagyváradi Állami Filharmónia Kórusa előadásában csendülnek fel.

Az eddigi turnésorozat óriási sikerrel zárult. Az arénák valamennyi koncerthelyszínen zsúfolásig megteltek. A londoni The O2-be tizenöt ezren váltottak jegyet, de tízezer néző mindenütt kíváncsi volt a koncertre. Az énekkar tagjai most is hangsúlyozták, hogy nemcsak a közönség hatalmas ovációja megható számukra, de külön élmény, hogy ekkora publikum előtt korábban még soha nem énekeltek.

A debreceni énekeseket a következő linkeken láthatják:

https://www.youtube.com/watch?v=gc11Uks8Ib0
https://www.youtube.com/watch?v=bDjBA3c6K1g
 

Teteje