A Voynich – kézirat

 

A Voynich – kézirat

A Voynich -kézirat minden idők legtitokzatosabb könyve, melyet több száz év után sem sikerült megfejtenie az emberiségnek. Egy ismeretlen nyelven iródott, ismeretlen eredetű betűkkel. A világ számos neves és sikeres kódfejtője, nyelvésze, a brit és az amerikai haditengerészet is próbálta már megfejteni, de nem hasonlít egyetlen valaha létezett nyelvre sem itt a Földön. Nevét Wilfrid Micheal Voynich könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. Becslések szerint a könyv a XV. században íródhatott.

A kézirat hat különálló fejezetre bontható:

Herbárium: tele van különböző növényfajták részletes leírásaival, rajzaival melyekkel itt a Földön még sosem találkoztunk.

Asztronómia: megtalálható benne a 12 csillagjegy. Minden szimbólum 30 nőalakkal van keretezve, melyek többsége meztelen.

Biológia: a sűrű szöveg mellett az ábrák legtöbbször meztelen nőalakokat ábrázolnak. Néhányuk koronát visel, kádakban vagy medencékben fürdenek, amik bonyolult csőhálózatokkal vannak összekötve egymással. Néhány csőhálózat alakja emberi szervekez ábrázol.

Kozmológia: több kör alakú ábra egy ismeretlen természetről. Az egyiken kilenc sziget utakkal összekötve, kastélyokkal és feltehetőleg egy vulkánnal.

Gyógyszerészet

Receptek

A szöveg vonalvezetése finom, úgy tűnik a szerző értette is amit írt. Szélesebb közök kb. 35 000 változó hosszúságú szóra osztják a szöveget. Úgy néz ki, ezek hangtani vagy helyesírási törvényeket követnek; például egyes karaktereknek szerepelniük kell minden szóban, mint például a magánhangzóknak a magyarban, néhány karakter sosem követ másokat, némelyek duplázódhatnak, mások nem. A szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekére. A gyógynövényekkel foglalkozó részben minden oldal első szava csak az adott oldalon fordul elő, így feltehetőleg az a növény neve.

Másfelől a Voynich-kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre néhány aspektusban. Például nem tartalmaz tízbetűsnél hosszabb szót, valamint kevés az egy- vagy kétbetűs szó benne. A betűk előfordulása a szavakon belül is különös: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások csak a végén, megint mások mindig csak középen.

A kézirat első ismert tulajdonosa egy bizonyos Georg Baresch alkimista volt, aki Prágában élt a 17. században. Baresch halála után a kézirat egy barátjához, Jan Marek Marcihoz (Johannes Marcus Marci), a prágai Károly Egyetem akkori igazgatójához került. Az elkövetkező 200 évre elveszítjük a mű nyomát. Később a Collegium Romanumból vásárolta meg a 1912-ben Wilfrid Michael Voynich, akiről nevét a mű kapta és azóta is viseli. A kézirat jelenleg a Yale Egyetemen található.

A Voynich-kézirat feltételezett szerzőjeként több név is felmerült az idők folyamán. A leggyakrabban a következők fordulnak elő: Roger Bacon (1214-1294) Ferences szerzetes. A kéziratról viszont a Yale Egyetemen megállapították, hogy a 15. század elején írták. Azok a kutatók, akik látták a Voynich-kéziratot, és ismerték Bacon munkáit, szintén tagadták ezt a lehetőséget.

John Dee (1527-1609) Matematikus és asztrológus volt I. Erzsébet királynő udvarában.

Edward Kelley (1555-1597) Alkimista volt. Dee társa Prágában. Saját állítása szerint képes volt rezet arannyá változtatni egy titkos por által, amelyet egy püspök sírjából ásott ki Walesben. Mint Dee médiuma vallotta, hogy képes angyalok megidézésére egy kristálygömbön keresztül, és hogy hosszasan beszélgetett is velük – amit Dee kötelességtudóan le is jegyzett. Az angyalok nyelvét énókinak nevezte Énók, a bibliai Matuzsálem apja után. Egy legenda szerint az angyalok elvitték egy útra a mennyországba,  később egy könyvet írt arról, mit látott ott.

Wilfrid Voynich (1865-1930) Voynichot gyakran gyanúsították azzal, hogy a kéziratot saját maga készítette. Antikváriusként feltehetőleg megvoltak a megfelelő ismeretei. A kézirat korának meghatározása azonban kizárja ezt a lehetőséget.

Jacobus Sinapius (1575-1622) Ő jól értett a gyógynövényekhez, II. Rudolf személyes orvosa és botanikus kertjeinek gondnoka volt.

Jan Marci (1595-1667), Raphael Mnisovsky (1580-1644), Anthony Askham (1517-1559), Antonio Averlino (1400-1469), Cornelius Drebbel (1527-1633).

Kennedy és Churchill könyvükben felvetették azt a lehetőséget, hogy a kézirat glosszolália, art brut terméke, vagy természetfölötti lények üzenetét foglalja magában.A glosszolália nyelveken szólást jelent, amikor a médium önkívületi állapotban idegen (akár létező, akár feltételezett, vagy kitalált) nyelven beszél, olyanon, amin egyébként nem tud.

Ha ez igaz, akkor a szerző késztetve érezte magát arra, hogy hosszabb szövegeket írjon ezen a módon, ami belső monológra emlékeztet, akár hallotta a hangokat, akár belső késztetésből. Míg a glosszolália gyakran új nyelvként jelenik meg (ami rendszerint a szerző által rendszeresen használt nyelvek töredékeiből áll össze), az ilyesfajta új írások ritkán fordulnak elő. Kennedy és Churchill Hildegard von Bingen műveihez hasonlította a kéziratot, mégpedig azokhoz a képeihez, amiket migrénes rohamok közben rajzolt. Ugyanúgy megvannak mindkettőben a csillagsorok, és a nimfák repetitív természete a biológiai fejezetben.

Ezt az elméletet nem lehet igazolni vagy cáfolni a megfejtésre tett kísérletekkel; Kennedy és Churchill nincs meggyőződve arról, hogy a feltevés igaz, de lehetségesnek tartja. Az elmélet nem magyarázza meg a kézirat struktúráját, és a gondosan részletezett asztrológiai és botanikai fejezeteket.

A kézirat szövegének bizarrsága, a megkettőzött és a hármas szavak, a képek gyanús tartalma (növénykimérák) és a történelmi utalások hiánya azt az ötletet támogatja, hogy itt valójában csalásról van szó, a szöveg teljesen értelmetlen. Ha eddig senki sem tudott értelmeset sem kihámozni belőle, akkor az lehet, hogy azért van, mert nem jelent semmit.

Másrészt a szöveg túlságosan kidolgozott és bonyolult ahhoz, hogy hamisítvány legyen. A korszakból fennmaradt hamisítványokat általában nem dolgozták ki ilyen részletesen. A Voynich-kéziratnak sok olyan finom jellemzője van, ami csak részletes elemzéssel deríthető ki. Ezek sokkal több munkát igényeltek, mint amennyit egy egyszerű zagyva szöveg összedobása, és ezek közül több is csak modern eszközökkel deríthető fel; ilyen például Zipf törvénye. Felmerül a kérdés, hogy a szerző miért tett bele ennyi finom részletet, ha az olvasók úgysem vennék azt észre.

Mindazonáltal többször is felmerült a hamisítvány elmélete.

2007 vége felé Claude Martin azt állította, hogy a kézirat szövegének nincs semmi értelme, mert számjegyek permutálásávak készült. A 345678 sorozat például 643875-té alakulhatott át. Míg ez a módszer alkalmas arra, hogy a Voynich-kézirathoz hasonló szöveget alkossanak, addig nehéz megmagyarázni, hogy miért is használtak volna egy ilyen bonyolult és időigényes módszert egy teljesen értelmetlen szöveg készítésére.

A hatszáz éves rejtély továbbra is sokakat foglalkoztat. Újságok, hírportálok cikkeztek erről a népszerű témáról, sőt van, akit annyira foglalkoztat, hogy külön blogot szentelt neki. Az újabb és újabb problémák és zsákutcák a tudományos igényű kutatók számára is kihívást jelentenek.

Forrás: wikipedia

 

 

Cimkék: 
Teteje