Zavarba ejtő dolgot találtak az emberi vérben

 

Zavarba ejtő dolgot találtak az emberi vérben

Minden eddigi tudásunknak ellentmond, de magyar kutatók vizsgálatai szerint a táplálékból teljes növényi gének is bejuthatnak az emberi vérbe.

Csabai István (ELTE) és Spisák Sándor (Semmelweis Egyetem) bélbetegségek genetikai nyomait keresték a vérben kollégáikkal. Olyan DNS-töredékeket vizsgáltak, amelyek a vérplazmában, a sejteken kívül, szabadon fordulnak elő (cell-free-DNS, cf-DNS).

Meglepetésükre olyan nagyobb DNS-darabokat is sikerült azonosítani, amelyek növényekből, például paradicsomból származnak. A darabok egy része elég nagy volt ahhoz, hogy egy egész gént hordozzon.

Ez ellentmond eddigi tudásunknak, mely szerint a táplálékból származó DNS-molekulák alkotóelemeikre (nukleotidokra) esnek szét az emésztés során, így a vérbe komplett DNS-szakaszok már juthatnak be. Úgy tűnik, hogy erre mégis van lehetőség, valószínűleg leginkább azoknál az embereknél, akiknek a bélrendszerében gyulladások vannak.

Csabai István zavarba ejtőnek nevezte az eredményeket, amelyek alapján egyrészt újra kell gondolni a nukleinsavak emésztésével kapcsolatos tudásunkat. Másrészt felmerül annak lehetősége, hogy a genetikailag módosított növényekből olyan gének is bejuthatnak a vérbe, amelyeket már a növényekbe is úgy ültettek be (transzgének).

Forrás: origo

Cimkék: 
Teteje