Zséda 2013 – Utazz Velem!

 

Zséda 2013 – Utazz Velem!

Zséda 2013 – Utazz Velem! című kalendáriuma jelent meg.

A debreceni Alexandra könyves boltokban is kapható november közepétől. A kötettel egy időben jelenik meg Zséda 5. lemeze, az Ötödik érzék.

Zséda 2012-ben jelentkezett először a hazai könyvpiacon egyedülállónak tekinthető kalendáriumával. Akkor a pesti nő stílusát mutatta be, megosztotta az olvasókkal stílustippjeit, elárulta, hol vannak Budapesten a legkedvesebb helyei. A kiadvány sikere arra inspirálta Zsédát és az Alexandra kiadót is, hogy elkészítsék a kalendárium új, 2013-as kiadását is. A naptárban 12 európai nagyváros kapott helyet, egy-egy hónaphoz párosítva őket. A rendező elv pedig az volt, hogy minden hónapra olyan várost ajánljon, ahol éppen akkor történik valami, vagy mert éppen akkor mutatja legszebb arcát. A legfontosabb események, a naptárba is bekerültek, így segítve az utazások tervezését.
Ahogyan a 2012-es kiadványnak, úgy a legfrissebbnek is kihagyhatatlan része a szépségápolás, amit Zséda szintén az utazás tematikájához igazítva állított össze, olyan praktikákkal, melyekkel bármikor, bárhol a legjobb formánkat hozhatjuk, a legegyszerűbb eszközökkel.

És végezetül a könyv bepillantást enged abba is, hogy hogyan utazik Zséda. Három hosszúhétvégét töltött el Európa legcsodásabb részein, melyek élményeit megosztja az olvasókkal. Láthatjuk őt főzni a mesés Toszkánában, dirndl-ben és biciklin a festői szépségű Salzburgban, vagy éppen önfeledten strandolni a közeli Szlovén tengerparton, Portorozban.

A kalendárium tulajdonosa saját útinaplóját is elkészítheti majd, a könyv külön erre a célra kialakított részében, méretét úgy terveztük meg, hogy az a legpraktikusabb legyen, vagyis bárhol, bármikor ott lehessen tulajdonosával.

Zséda kalendáriumát mindazoknak ajánljuk, akik szeretnek utazni, akár a képzelet szárnyán is....gyönyörű illusztrációkban gazdag kalendáriuma nem egyszerű határidőnapló: a praktikus, egész évben használható naptár mellett ezúttal az utazásról tudhatunk meg mindent, vagy majdnem mindent Zsédától. Kiderül, hogyan érdemes csomagolni és felkészülni, ha az ember busszal, vonattal, repülővel vagy akár hajóval vág neki a nagy útnak, de hasznos tippeket kaphatunk az utazás előkészítéséhez, sőt az úti cél megválasztásához is. Az év minden hónapja egy-egy európai nagyvárosról szól attól függően, hogy az adott hónapban éppen hol történik valami kihagyhatatlan, vagy melyik város mutatja a legszebb arcát. A legfontosabb események pedig a naptárba is bekerültek, így segítve az utazások tervezését. A határidőnapló kihagyhatatlan része a szépségápolás. Zséda az utazás tematikája köré csoportosította trükkjeit, és biztosak lehetünk benne, hogy Zséda praktikáival bármikor és bárhol a legjobb formánkat hozhatjuk. A kötet bepillantást enged abba is, hogyan utazik Zséda, aki három hosszú hétvégét töltött el Európa legcsodásabb részein. Láthatjuk őt főzni a mesés Toszkánában, dirndlben és biciklin a festői szépségű Salzburgban, vagy éppen önfeledten strandolni a közeli szlovén tengerparton. És az igazi meglepetés: a kalendárium tulajdonosa saját útinaplóját is elkészítheti a könyv külön erre a célra kialakított részében.

Alexandra Könyvesház - Debrecen Portál

Teteje