Ajánlók

 

Hamarosan rajtol a Rotary Futófesztivál

A debreceniek számára már valószínűleg nem ismeretlen a Rotary Futófesztivál neve, hiszen már évek óta a tavaszt ez a sportesemény nyitja meg. 2019. március 31-én immár kilencedik alkalommal várja a futókat a rendezvény.

 

Négyéves az Agóra

Négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont, amely azóta a régió meghatározó intézményévé vált. Az élményközpont folyamatosan színesedő és gazdagodó programjain az elmúlt négy évben több mint 150 ezren vettek részt.

 

Atomki szeminárium

Vulkanológia, kőzettan, geokronológia /2019-02-07

 

KEZDŐ Zhineng Chikung tanfolyam – DEBRECEN

Itt a lehetőség, hogy elindulj a valódi és hatékony önfejlesztés és teljes egészség útján!
Jelentkezz a tanfolyamokra:

 

Medve Matek Élménynap

Hogyan tehető izgalmas élménnyé a matematika? A Matematika Összeköt Egyesület és az Agóra Tudományos Élményközpont 2019. március 3-án, vasárnap 10 és 16 óra között közösen szervezi meg az első debreceni Medve Matek Élménynapot.

 

Holisztikus élettér tanácsadás

Minden ember életében van egy vagy több tér, ahol jelen van, vagy él, ahol az ideje legtöbb részét tölti el. Az ember a környezetében nap, mint nap az általa vagy mások által megteremtett életkörülmények között teszi a dolgát és érzi magát valahogy közben. Az, hogy hogy érzi magát valahol, nem csak a hely adottságától függ
Az ember mindig összefüggésben van a környezettel, akárhol is van.

 

Arquebusade 75 gyógynövény elixír

A 75 féle gyógynövényből készült Arquebusade Elixír sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító gyógynövényeket tartalmaz.

http://a-biobolt.hu/termekek/arquebusade-75-gy%C3%B3gyn%C3%B6v%C3%A9ny-e...

 

Megmentheti-e a (számítógépes) világot a párhuzamosítás?

Atomki szeminárium - Előadó: Végh János (Miskolci Egyetem / MTA Atomki) - Időpont: 2019-01-31 csütörtök 11:00 - Helyszín: MTA Atomki, nagyelőadó

 

Februári programok az Agórában

A hónap legnagyobb rendezvénye az Agóra negyedik szülinapja lesz, amelyet 2019. február 9-én, szombaton ünnepelünk. A hagyományokhoz híven ezen a napon rendhagyó programok, vadonatúj foglalkozások és izgalmas kalandok várják a látogatókat az élményközpontban. Kiderül többek között, hogy mi lehet a titka a Bermuda-háromszögnek, hogyan lehet kék, zöld vagy vérnarancs színű a tűz, meddig „élhet” egy csillag, miről árulkodik egy egyszerű talajminta, és a Földön vajon mindenhol négy évszakból áll-e egy év. A tudományos élményközpont ezen a napon kedvezményes jeggyel látogatható.

chikung debrecen
 

Miért különleges élmény igazi kínai Chikung mesterrel találkozni, és tanulni tőle?

Ha már voltál kínai mester tanfolyamán, akkor ne is olvasd tovább, hiszen biztosan most is jelen leszel a workshopon :) Aki viszont még nem volt, ajánlom hogy kérdezzen meg olyat,

aki már volt, vagy akár engem is felhívhat telefonon, vagy olvasson tovább:

 

Januári programok az Agórában

A téli szünet után, 2019. január 3-tól ismét színes tudománynépszerűsítő programokkal várja a látogatókat az Agóra.

 

Zhineng Chikung & Taiji programok 2019

Elkezdődött 2019-es évünk, amikor számos Zhineng Chikung tanfolyam, előadás, gyakorlás és továbbképzés lesz. Már tudjátok, hogy Tao mesterünk február 13-17. között tart workshopot Debrecenben, de emellett még számos eseményünk lesz:

 

Workshop Tao mesterrel Debrecenben

Kihagyhatatlan lehetőség mindenkinek, aki számára fontos
– az életerejének fejlesztése,
– az egészségének javítása és a gyógyulás,
– a lelke békéjének megvalósítása!

 

A Földtől a Világegyetemig

Planetáriumi filmvetítéssel egybekötött távcsöves csillagnézés

 

Decemberi programok az Agórában

Decemberben ismét ünnepi és „fagyos” programok váltják egymást az Agórában. A napi programjainkban futó előadások és kísérleti bemutatók mellett ezek a témák jelennek meg a hétvégi foglalkozásainkon is. A gyerekek megtudhatják, mely állatok alszanak téli álmot és miért, körülnézhetnek az örök jég birodalmában, az év utolsó Kreatív tudományán pedig – a hagyományoknak megfelelően – különleges karácsonyi csillagokat alkothatnak kicsik és nagyok többféle technikával.

 

A Wizz Air tovább bővíti budapesti hálózatát

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága és Magyarország hazai légitársasága ma bejelentette, hogy egy új repülőgép érkezésével, 2 új útvonal indításával London Gatwick és Oslo irányába, valamint 3 népszerű útvonal járatsűrűségének megemelésével tovább bővíti budapesti hálózatát. A jövő évben a WIZZ összesen heti 17 járatindítással bővíti budapesti menetrendjét, amellyel a magyar fővárosból elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 8%-os növekedésnek felel meg.

 

Fizikusnapok az Atomkiban

XXXIX. Fizikusnapok - Határtalan tudomány
Magyar Tudomány Ünnepe, Kutatóhelyek Tárt Kapukkal

 

Gyógyítsd magad Chikunggal minden héten legalább egyszer!

Chikung központunkban lehetőséged van arra, hogy gyógyítsd magad Chikunggal minden héten legalább egyszer!

chi-kung debrecenben
 

Megnyílt vadonatúj Zhineng Chikung & Taiji Központ

EGÉSZSÉG – LELKI BÉKE – HOSSZÚ ÉLET

 

Októberi programok az Agórában

Tudományos vonatkozások címmel október 5-én rendhagyó tárlat nyílik az Agórában Hatvany Viktória festőművész képeiből. A kiállításon az alkotásokhoz tudományos tények, érdekességek kapcsolódnak, az ostorcsattintás fizikájától a színkeverés törvényein keresztül a szem anatómiájáig. Októberben a hétvégi programjainkon a gyerekek megtudhatják, mi az a karavella, miért változnak meg a levelek színei az őszi hónapokban vagy hogy néz ki egy robot-ebihal, de kísérletezhetnek űrbélinek tűnő furcsa anyagokkal és életre kelthetnek síkidomokat is.

 

Színházak Éjszakája a Csokonaiban

Idén először gondolt a színház a kisebbekre is. A Csicsergő Gyereketető alsó- és felsőtagozatos diákokat várt drámajátékaival, izgalmas kvízekkel. A drámapedagógusok nem titkolt szándéka volt, hogy segítséget nyújtsanak a gyermekkel érkező szülőknek.

 

Csillagászati diákolimpiai felkészítő szakkör az Agórában

Ismét ingyenes csillagászati szakkört hirdet az Agóra Tudományos Élményközpont a magyar csillagászati diákolimpiai munkacsoporttal együttműködve. A nemzeti csillagászati-űrfizikai versenyre felkészítő szakkörre a matematika és fizika terén tehetséges, a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődő középiskolás diákok jelentkezését várjuk.

 

Őszi és téli Zhineng programok

Dankó Ferenc Zhineng Chikung & Taiji vezető-tanár, alapító, okleveles természetgyógyász Eskrima mester, önvédelem oktató, 7x világbajnok képzései

kulturális örökség napjai
 

MEGHÍVÓ a DEBRECENI VÁROSVÉDŐK hétvégéjére

„KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI” 2018. szept. 15-én 10:30-kor (előadás) és 16-án 8 órakor (kirándulás ásatásokhoz)

Színházak éjszakája 2018, Csokonai színház
 

Színházak Éjszakája

A már megszokott kulisszajárások, nyílt próbák mellett rapid randival, jelenetbeugrással, tánctanítással, a gyerekeket pedig drámajátékokkal várja a Színházak Éjszakáján, szeptember 22-én a Csokonai Színház.  

épületgépész mérnöki állás
 

Legyen Ön is a Dryvit Profi munkatársa

ÉPÜLETGÉPÉSZ MÉRNÖKÖT KERESÜNK

 

Kutatók Éjszakája 2018

Holnap indul a regisztráció a Kutatók Éjszakája programjaira

 

Ismét futók lepik el a Nagyerdőt

IV. Decathlon Nagyerdei Félmaraton Értesítő

 

Becsengettek, de a Vidámpark még nyitva tart!

Újra karszalagos hétvégével vár a Vidámpark 2018.09.08-09.

debreceni programok, agóra
 

Fiatal kutatók jelentkezését várjuk

Kesztyűvel vezérelhető számítógépes pingpong, gitározó robot, kerékpárral hajtható versenyautó, mágneses golyópálya, LEGO-ból készült 3D nyomtató és üdítőautomata – néhány példa azokból a projektekből, amelyeket középiskolás diákok vonultattak fel az elmúlt években a Kutatók Éjszakáján az Agórában. A hagyományokhoz híven az élményközpont idén is teret ad azoknak a középiskolás fiataloknak és tanáraiknak, akik szívesen bemutatják a nagyközönségnek saját fejlesztéseiket, találmányaikat, egyedi kísérleteiket, tudományterületük érdekességeit, népszerűsítve a természettudományokat.

Oldalak

Teteje