Hobo Csokonai-estje a Csokonaiban

Földes László Hobo
 

Hobo Csokonai-estje a Csokonaiban

Dátum: 

2016 március 03, csütörtök - 09:00 - 2016 március 05, szombat - 09:00

Helyszin: 

Debrecen

Újabb irodalmi csemegével érkezik a Csokonai Színházba Földes László Hobo. A művészt a közelmúltban az a megtiszteltetés érte, hogy Debrecen városa felkérte egy Csokonai Vitéz Mihály műveit bemutató műsor elkészítésére és ebben a Kölcsey ösztöndíjjal támogatotta. Így született meg A magyar gavallér.

Az előadást Hermann Zoltán Csokonai-szakértő segítségével szerkesztette meg, amit megelőzött több Csokonaival foglalkozó tanulmánykötet és a költői életmű tanulmányozása. A megközelítőleg 90 kiválasztott vers további szelektálása után 32  vers, műfordítás, prédikáció és levél kapott helyet az összeállításban.

Mivel a költő alkotásainak jelentős részét dalformákra írta, ennek tudatában Hobo felkérte Szirtes Edina Mókus zeneszerző-előadóművészt, hogy a versek egy részéhez írjon zenét. „Ennek következményeképpen abba a hihetetlen helyzetbe kerültem -írja a művész-,  hogy vonósnégyessel fogok játszani, ami kívülállóknak érdekes kísérletnek tűnhet, ám oda vezetett, hogy 70 éves koromban énekórákat kellett vennem. A hihetetlen életszeretet, hazafiság, szerelemsóvárgás mellett kirajzolódott a magyar művészekhez szinte sorsszerűen kapcsolódó kitaszítottság és tragikus vég. Azonban az életmű ezt felülírja és jelentősége megkerülhetetlen a magyar társadalom és művészetek történetében.”

A magyar gavallért március 3-án, 4-én és 5-én mutatjuk be a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

Teteje