A Prima Primissima díjas Keleti Éva hihetetlen hozzáértéssel és érzékenységgel örökítette meg a magyar színház és táncművészet aranykorának pillanatait. Alkotóként, és a szakma szervezőjeként egyaránt meghatározó személyisége a magyar fotográfiának. Riportfelvételei, színház- és táncfotói, ikonikussá vált portréi mellett a fotóművész más oldalait, iróniába hajló látásmódját, klasszikus riporteri mentalitását vagy műtermi felvételeit is megismerheti a közönség.

A kiállítás 2016. február 15-ig ingyenesen látható, naponta 9-18 óráig a Kölcsey Központ
(Debrecen, Hunyadi u. 1-3.) nyitvatartási idejében.

Néhány idézet a kiállításon a fotókat kísérő szövegekből:

Sohasem voltam erőszakos. Nem akartam mindenáron képet csinálni. .... próbáltam nem nagy feneket keríteni a fotózásnak. Ha együttélek az emberekkel, részt veszek a történésekben, több mindent képes vagyok elérni. ... észrevétlen próbáltam lenni, ha fotografáltam…  Azért csinálhattam meg Ruttkairól és Latinovitsról azokat a bensőséges fotókat, mert nem érezték, hogy ott van náluk egy tolakodó ember fényképezőgéppel… Három napig fényképeztem őket, azt akartam megmutatni, hogyan él egy szerelmes színészházaspár. Valamit megéreztem, mert amikor végeztünk, én pedig már az ajtóban álltam, Éva utánam kiáltott valamit. Hátranéztem, és azt láttam, Zoliról már lehullt az álarc, gondolatban már messze járt. Éva viszont tartotta a látszatot, a színésznő még mindig a szerelmes nőt játszotta. (Keleti Éva)

Nincs abban semmi túlzás, ha az 1960–70-es évek színházi, tánc- és filmfotóit a sportfotóval rokonítjuk. Átlagon felüli képességeket követelt mindegyik. Halálbiztos reflexeket, hallatlan állóképességet, koncentráló-képességet és rengeteg előmunkával járó helyismeretet. Keleti Éva rendszeresen bejárt a klasszikus és modern táncok óráira a Balettintézetbe, ismerkedni a mozdulatok törvényszerűségeivel, érezni a ritmust, megtanulni a tánc nyelvezetét. A korabeli mechanikus gépekkel ugyanis nem az adott pillanatra kellett exponálni, hanem a még meg nem történtre. Ha a fotográfus elkésett, akkor lemaradt, ha elsiette, akkor is, mert az újabb expozícióig már mindaz megtörtént, amire olyannyira készült. (Szarka Klára)