
Cégünk, 1997-ben Sápex Bt. néven alakult meg családi vállalkozás ként, amely 2007 óta Sápex Duett KFT néven működik tovább.
1997-től a debreceni MATÁV üzemi étkeztetését láttuk el 2001-ig. 2002-ben Bocskaikert Község Önkormányzat által meghirdetett közétkeztetési pályázat elnyerése óta, Bocskaikert településen szolgáltatunk napi 3 alkalommal ( tízórai-ebéd-uzsonna)étkezést a helyi Iskola-Óvoda-Családi napközi részére, valamint a szociálisan rászoruló embereknek és a vendég étkezőknek ebédet, akár házhoz szállítással is. A helyi Önkormányzat és a Település Teleházának rendezvényeit cégünk bonyolítja le. 2008-as legutóbbi közbeszerzést is sikerrel vettük, így 2018-ig rendelkezünk élő szerződéssel.
Cégünk 2011-ben sikeres közbeszerzés eredményeként, egy újabb telephellyel bővült. Hortobágy település teljes szociális étkezését sikerült 10 évre elnyernünk. Itt a bocskaikertihez hasonló tevékenységeket látunk el, kiegészülve kollégiumi étkeztetéssel, napi ötszöri formában.
2012 Májusától a Tiszántúli Református Egyházkerület Kerekestelepi gyülekezetének is szolgáltatunk a hétköznapokban ebédet.
A jövőbéli terveink között szerepel, további intézmények ellátása(étkeztetése) is.
Ennek érdekében tárgyalásban állunk több leendő Partnerrel .
A bővülést, országos szinten akarjuk megvalósítani, ennek első lépéseként egy Pest megyei intézmény ellátására, már előszerződéssel rendelkezünk, ahol a várható nyitás, 2013-as év szeptemberére tehető.
Étlapunk összeállításánál figyelembe vesszük a korosztályok eltérő táplálék és energia igényét, a szezonalitást, és a változatosságot. Szakképzett dolgozóink mindent megtesznek, hogy naponta az elvárásoknak megfeleljenek és viszonylag alacsony árainkból a lehető legjobb minőséget állítsák elő.
Számunkra nagyon fontos vendégeink visszajelzése a velük való kapcsolattartás. Igényeik folyamatosan változnak és mi ezt igyekszünk a legszéleskörűbben kielégíteni. Dolgozóinkat ezért tovább képezzük. Újítjuk, bővítjük receptjeinket és szem előtt tartjuk a legújabb rendeleteket.
Fő tevékenységünk: éttermi vendéglátás
Egyéb tevékenységeink: iskolai-óvodai-kollégiumi-szociális étkeztetés, étel házhoz szállítás, rendezvény szervezés
Bocskaikert, Monostori út. 33.
Tel.: 06-30-218-9076