Kultúra

 

Élet az embertelen nyomortanyán

Június 26.-július 12. között volt látható Debrecenben a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Hajdú D. András az Év fotóriportereként járt Debrecenben. A Kiállításon megtekinthettük sorozatait.
Számunkra nagyon érdekes volt munkája, mert megmutatja, hogy az Életnek azt az arcát, amit nekünk „ szerencsére” nem szükséges látnunk mindennapjaiban.

 

Debreceni Búvárklub

Egyesületünk 1958-ban alakult Debreceni Víziklubként (2008-ban megrendezésre került az 50 éves találkozónk). Később MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub, 1992-től pedig Debreceni Búvárklubként fogadjuk a sportolni vágyókat és megrendelőinket.

 

Szász Endre Kiállítás

„A látogatók mindent meg akarnak nézni, pedig ha csak egy-két képet akarnának látni, tapasztalhatnák, hogyan tárulkozik ki, hogyan mondja el üzenetét az alkotás.

 

Interjú - Style Beyond

S most íme, folytatjuk beszélgetésünket a fiúkkal, hogy kielégítsük a kíváncsiságotokat...

 

Ismét volt debreceni utcabál

Közkívánatra, immár második alkalommal Városrészi Családi Utcabált szervezett Pajna Zoltán alpolgármester és a Debreceni Művelődési Központ szeptember 1-jén.

 

Interjú - ART MOMENTS Fesztivál

Az ART MOMENTS programsorozatot elindító Hybridart Management elsődleges célja, hogy az induló művészek számára különböző kiállításokat és egyéb bemutatkozási lehetőségeket szervezzen.
Hosszútávon az az elképzelésünk, hogy az ART MOMENTS ne pusztán egy karitatív művészeket segítő rendszer maradjon; hanem...

 

Interjú - Hajdú Táncegyüttes

A nyáron megrendezett Szomszédolás után készítettünk interjút Tiszai Zsuzsával és Lovas Bálinttal, az együttes vezetőivel.
Nagyon felkeltette érdeklődésünket a Debrecen Hajdú Táncegyüttes, így mindennapjairól kérdeztük őket, hogy éli napjaikat, hogy 60 éves fennállása óta évről évre sikeresek tudnak maradni és az ő munkájuknak köszönhetően, szerte a világban hírük van.

 

Tanulásmódszertan: Melegtanulás

Sikerült egy érdekes embert mikrofonvégre kapnunk egy érdekes témával kapcsolatban. Valószínűleg kevesen tudják, hogy létezik a melegtanulás, amely egyedi módja a tanulás módszertan fejlesztésének. Röviden egyszerűsíti, ezzel együtt könnyebbé teszi a tanulást és a tanítást. Forradalmi lehetőségeket nyújtva az oktatás terén. Ezt képviselik az ILS nyelviskolák, amelyből Debrecenben is létezik egy. Az alapelv: ismerjük meg egymást és tanuljunk meg tanulni.

 

Art Moments Művészeti Fesztivál

A művészetek kedvelőinek. MIndenképp ajánljuk a programot, ahol nagyon sok érdekes és elgondolkodtató programot sorakoztattak fel a szervezők. Az Art Moments különleges vizuális művészeti programokat szervez pályakezdő művészek munkáiból, produkcióiból.

 

Mester Nyelviskola

Nyelviskolánkban angol, német, finn, olasz, spanyol, portugál, francia és orosz nyelvből oktatást, korrepetálást, állami és nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítést valamint közép és emelt szintű érettségire való előkészítést vállalunk alap-, közép- és felsőfokon, külföldön élt nyelvtanáraink segítségével.

 

Múzeumpedagógiai foglalkozások

A nyári szünet után ismét indulnak a vasárnapi múzeumpedagógiai foglalkozások a Modemben. A sorozat első három foglalkozása a még bő egy hónapig nyitva tartó, Nagyon speciális örömök című Tót Endre tárlathoz kötődik, a negyedik pedig az Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában című kiállításhoz.

 

Széchenyi Nyomtatvány Üzletház

Széchenyi Nyomtatvány Üzletház     
Cégünk 2002. január 01-től működik. Üzletünk forgalmaz irodai papírárukat, író és irodaszereket, tanszereket, nyomtatványokat, valamint számítástechnikai-és irodatechnikai kellékanyagokat, orvosi nyomtatványokat, kreatív termékeket.

 

Debreceni Művészeti Akadémia

Iskolánkat Kiss Erzsébet alapította 1992-ben, mint divattervező szabadiskolát, ekkoriban divattervezést csak az Iparművészeti Főiskolán tanítottak, így jelentős hiányt pótolt intézményünk a Hajdú-Bihari térségben való megjelenésével.

1997-re már államilag elismert bizonyítványt kaptak a nálunk végzett tanulók, intézményünk 2002. szeptember elsejétől fogva működik iskolarendszerben.

 

'' Debrecen Anno '' A Tímárházban

Az előzetesen meghirdetetthez képest július 13-tól szeptember 7-ig nem a Szalmafonó mutatkozik be a Múltidéző mesterségek c. kiállítás sorozatunkban a DMK Tímárházában (Nagy Gál István u. 6.).  

 

Debreceni Népi Együttes

A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház immár kilencedik alkalommal rendezte meg az Országos Vasutas Népművészeti Kiállítást és Versenyt.

 

ILS Nyelviskola

 

Nyelvvizsgázni szeretnél? Vagy egyszerűen csak szeretnél magabiztosan beszélni idegen nyelven? Fordítóra vagy tolmácsra lenne szükséged?

Akkor GYERE AZ ILSBE!

 

Szomszédolás

Debrecen nyár programsorozata, az egész magába foglalja, és hozzátartozik a Cívis élethez a Szomszédolás…
1990 óta Létezik a Szomszédolás, ugye azt mondtad? Mesélsz nekünk arról, hogy is indult az egész?

 

Íjászatról

Az egy olyan jó érzés, ahogy te azt kigondolod, kinézed, elgondolod, és tényleg oda tudod lőni, ahová akarod...

 

"Gerillakötés" Debrecenben a Kötés Világnapján!

A Budapesti és más nemzetközi kezdeményezésen felbuzdulva Debrecenben is megmozdult civilek egy csoportja: fejükbe vették, hogy kötő-és horgolótűikkel szebbé varázsolják a várost. Mintegy 20-25 debreceni fogott össze, és "fogadtak örökbe" minimum 7 belvárosi kandelábert, amelyekre ráfér egy kis csinosítás.

 

Erdély fotókon és viseleteken címmel - Kiállítás

Erdély fotókon és viseleteken címmel június 8-án (pénteken) 17 órakor kiállítás nyílik a DMK Tímárház – Kézművesek Házában (Nagy Gál I. u. 6.).

 

Józsai Díszítőművészeti Szakkör 30. évfordulója

A Józsai Díszítőművészeti Szakkör idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Ennek apropóján június 5-én (kedden) 17 órakor jubileumi kiállítás nyílik a DMK Józsai Közösségi Házának Előtéri Galériájában (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9.).  

 

Tűzzománc Szakkör és „Palmetta” Ötvöszománc Szakkör

A már több évtizede működő festőzománc szakkör mellett négy évvel ezelőtt indult az ötvöszománc szakkör.
Így a zománcozás iránt érdeklődők a hét két délutánján is felkereshetik a műhelyt..

 

" Tájoló '' Tűzzománc Szakkör

A „Tájoló” Tűzzománc Szakkör több mint három évtizede a DMK Újkerti Közösségi Házában tevékenykedik. Négy évvel ezelőtt csatlakozott hozzájuk a „Palmetta” Ötvöszománc Szakkör. Ez alatt az időszak alatt több száz gyermek ismerkedett meg a tűzzománc-díszítés fortélyaival, élhetett kreativitásával és az önkifejezés ezen eszközével.

Oldalak

Teteje