Számítástechnika

 

PC Studió számítástechnika

Cégünk több, mint 15 éve foglalkozik számítógépek javításával, szervizelésével, belvárosi üzletünk által biztosított alkatrész utánpótlással.

 

KULTOK II.

KULTOK II. – Online kulturális folyóiratok címmel rendezi meg a KULTer.hu kortárs kultúrportál a József Attila Körrel közösen 2013. március 29-én és 30-án (pénteken és szombaton) a debreceni MODEM-ben a KULTműhelyek második országos konferenciáját.
 

 

Első díj Debrecen városának

2013. március 19-én este Budapesten a Design Terminálban került kiosztásra az Internetes Kultúra Fővárosa Vándordíj, melyet Debrecen városa nevében Nagy Barna a Kreatív Vonalak Kft. alapító ügyvezetője vett át.

 

Mi is a Leonar3Do?

„A virtuális való­ságot, mint a kre­ativitás új lehető­ségét, hozzáférhetővé tettük.” Rátai Dániel

 

3D nyomtatók az amatőröknek is!

Fantasztikus dolgok történnek a világban. A 3D technológia fejlődése nagyon gyors napjainkban. 3D-ben tudunk már nyomtatni. Akár otthon is kinyomtathatjuk az Eiffel torony kicsiny mását.

 

Hificomp Kft. - számítástechnikai szaküzlet és szervíz

A HIFICOMP Kft. elsősorban hifi és számítástechnikai eszközök kereskedelmével és szervizelésével foglalkozik. Üzleteinkben és a webáruházunkban e két kategóriába sorolt termékeket vásárolhatja meg, illetve szervizünkben az idetartozó eszközöket kedvező feltételekkel javíttathatja.

 

Signal Diszkont

Cégünket 1990 NOVEMBER 01-én alapítottuk (hol voltak akkor még a multik!!) kis családi vállalkozásként, szórakoztató elektronikai termékek és háztartási gépek kereskedelmére és a hozzátartozó szolgáltatások(szállítás) végzésére.

 

Next Designe

A Next Designe Kft. 1998-ban alakult, egyéni vállalkozásként. Fő profilunk a kiadványszerkesztés.

Cégünk teljes nyomdai szolgáltatással várja kedves ügyfeleit, a tervezéstől a nyomtatáson át a terjesztésig.

Vállaljuk névjegykártyák, szórólapok, plakátok, újságok, termékkatalógusok, prospektusok, brossúrák grafikai tervezését, kivitelezését.

 

A Google közzétette energiafogyasztási adatait

Miután éveken keresztül dobálóztak extrém számokkal, a Google most nyilvánosságra hozta, mennyi elektromos energiát fogyasztanak valójában a társaság folyamatosan üzemelő erőforrásai.

 

Debreceni konzorcium

A világszerte rohamosan növekvő internetes hálózati forgalom kezelésére a hálózati szolgáltatók egyre nagyobb sebességű berendezéseket és egyre gyorsabb optikai kábeles vonalakat telepítenek.
A megnövekedett forgalmi igények hardver- és szoftverigényének fejlesztésére konzorcium alakult, melynek célja kifejleszteni egy olyan high-tech technológiát és berendezést, amely két év múlva a vezető telekommunikációs cégek érdeklődésére tarthat igényt.

 

Laptop Rendelő

Vállaljuk mindenfajta hordozható számítógép szervizelését márkától, beszerzési és beüzemelési helytől függetlenül.

Oldalak

Teteje