Szépség, egészség

 

HURO

Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

 

Tavaszi tisztítókúra

Tavasz közeledtével egyre több szó esik a szervezet méregtelenítéséről, tisztításáról.
Először is nézzük meg, hogy mi is az amit ki kell „takarítanunk” a szervezetünkből. Mivel tudjuk magunkat úgymond „elsalakosítani”?

 

Papp Optika Szalonok

Mindig egy jó érzés tölt el de zavarban is vagyok, ha megkérdezik, hogy a céget mikor is alapították. Azon ritka példája ez a város történetének, mint egy valódi időtlen nevezetesség. Ma sajnos már nem él senki aki ezt meg tudná pontosan mondani. Az optika olyan régi, hogy tán egyidős a várossal. Sokaknak már a dédszülei is itt vásároltak szemüveget.

 

A VÍZ VILÁGNAPJA

Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
A csapvízben a sokszor szabad szemmel is látható szennyeződéseken kívül sok olyan élő szervezet és oldott anyag is előfordul, amely elfogyasztása egészségi ártalommal járhat.

 

I. Debreceni Magbörze

Debrecenben a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége által kerül megrendezésre az országszerte egyre nagyobb érdeklődésre szert tevő Magbörze egyik állomása.

 

Debrecenben is indul az MDOSZ

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma nagy örömmel fogadta be a Magyar Diatetikusok Országos Szövetség által indított átfogó, három éves életmód programot.

 

KVT-DENT

Fogorvosi rendelő Debrecenben

Szeretettel várjuk vadonatúj rendelőnkben minden fogászati ellátással gyógyulni kívánó kliensünket, akik bizalommal fordulnak hozzánk.
Gyönyörű, új és kényelmes váróteremmel, tévével, profi megbízható személyzettel és korszerű rendelővel kedveskedünk vendégeinknek és betegeinknek.

 

Előadás a Chi energia fejlesztéséről

Azoknak, akik közelebbről meg szeretnék ismerni a Chi Kungot, ki szeretnék próbálni, és fel szeretnének tenni néhány kérdést, ajánlanám ezt az előadást.

 

Testápoló otthon elkészítve

Szeretnél olcsón, gyorsan sheavajas testápolót?

 

Hojcska Noémi természetgyógyász, dietetikus

Fő tevékenységeim: dietetika, táplálkozási tanácsadás, reflexológia, hangterápia tibeti zengő tálakkal, Bach virágterápia, hormonegyensúly tanácsadás.

 

Ismerjük meg őseink ízvilágát!

Sokan nem tudják, hogy amikor gulyáslevest esznek, akkor voltaképpen „ta-ken”-get kanalaznak, amikor pedig pörkölt kerül az asztalra, azt hun őseink „keng”-ként már Krisztus előtt a második században fogyasztották.

 

Kiút a migrénes fájdalomból...

Fejfájás. A legtöbb ember számára nem ismeretlen jelenség...
Az A&M Stúdióban talán van esély az enyhítésére

 

Köszönet testünknek

Kedves partnerünktől, Radnai Évától, a Naturkence webáruház tulajdonosától kaptunk recepteket, melyek alapján házilag arc- és testápolót készíthetünk természetes alapanyagokból. Bárki könnyen elkészítheti, aki meg tud főzni egy teát.

 

Naturkence webáruház

TISZTA – EGYSZERŰ - TERMÉSZETES

 

Egészség - Gyógyulás - Egyensúly

A Debrecen-Portál azon olvasóinak, akik érdeklődnek a keleti kultúrák, a harcművészetek, a természet gyógyászat, a saját energiánk fejlesztése iránt, szeretnénk egy kis ismertetőt nyújtani Dankó Ferenc segítségével.

 

Éléskamra kóstoló

Színvonalas magyar termékek kóstolója hamarosan az Éléskamrában!

 

Dr. Silye Ilona, fog és szájbetegségek szakorvosa

Meghitt, barátságos környzetben és közvetlen, biztonságos törődő ellátásssal várjuk minden kedves kliensünket. Mindenkit aki megtisztel minket bizalmával és kezeltetni, enyhíteni kívánja fogával kapcsolatos problémáit.
Valamint egész Kelet-Magyarországon egyedi horkolás gátló eljárásunkkal is várjuk az érdeklődőket. 

dr. Silye Ilona és Asszisztense

 

 

Alakformálás felsőfokon

Új, kombinált alakformáló kezeléseket dolgozott ki Dr. Mészáros Anikó és a Revital-Med Beauty

 

Vége a horkolásnak

Kevés hálószoba van, ahol ne ütné fel a fejét az a bizonyos jelenség, amely oly sokunk számára teszi elviselhetetlenné az éjszakákat, amelyeket mi csak meghitten végig szeretnénk  pihenni.
Azt is kevesen tudjuk, hogy erre van megoldás!

 

Chi Kung programok

Dankó Ferenc minden Chi Kungozni vágyót szeretettel vár ebben az évben is.

 

Vízosztás januártól

Egészséges ivóvízzel látja el 2013. január elsejétől 123 település mintegy 340 ezer lakóját a Magyar Honvédség

 

Egészség és empátia hét

A programsorozattal az a célunk, hogy ráirányítsuk a fiatalok figyelmét az egészség fontosságára

 

CSOKIPARÁDÉ

CSOKIPARÁDÉ - 2012. November 24-25.

 

 

Revital-Med Beauty

Dr Mészáros Anikó vagyok.
Több mint 20 éve dolgozom orvosként.
Kezdetben a DEOEC III.Belklinikán dolgoztam és szereztem belgyógyászat szakvizsgát.
Ezt követően és jelenleg is háziorvos vagyok Debrecenben.

 

Hogyan használjuk energiánkat?

Interjút készítettünk Dankó Ferenccel, Doce Pares Eskrima és Chi kung mesterrel

 

 

Fókusz Tej

Célunk, hogy a magyar vásárlók részére hazai, megbízható termékeket állítsunk elő minőségi alapanyagokból, lehetőségek szerint tartósítószer és egyéb adalékok nélkül.

 

SUBWAY DEBRECEN

Korszerű táplálkozás Subway-módra:
 

- Gyors, egészséges étel. A szendvicsválaszték kielégíti az egészségtudatos vevők igényeit

- Naponta akár többször is, frissen sütött ínyenc kenyerek. A sülő kenyér illata csalogatóan lengi be az éttermet és környékét..

 

A&M Stúdió

Stúdiónkban klienseink közérzetének javítására XXI. századi magyar és külföldi technológiai újításokat alkalmazunk.

 

Transzponder kedvenceinkért...

Még három hónap van a szükséges állatorvosi beavatkozás elvégzésére

 

A testnek lételeme a mozgás!

Mozgás nélkül nincs élet... tartsuk életben a magunkat!

Oldalak

Teteje