Szabadidő, sport

 

Ingyenes fitness nap

Ingyenes nyílt nap volt a Corpus Fitness-ben szombaton

 

Hungária Nagycirkusz

Legyen vendégünk egy, két órás fergeteges, élményekkel teli, szórakoztató magas színvonalú előadáson! Minden korosztály számára! Hungária nagycirkusz 8-dik generációs cirkusz dinasztia! „Minket a név kötelez!”

 

 

Wasabi Kht. koncert

Nem mindennapi formáció lép színpadra November 9-én a Roncsbárban. A Wasabi Kht. több szempontból is érdekes számunkra Debrecenieknek. Az egyik, hogy a zenekar két női tagja debreceni születésű. A főhősnő Nelli és a basszusgitáros Réka. A másik, hogy a gitáros az a Nagy Gábor, aki  a Zanzibárban is gitározott.

 

Hogyan használjuk energiánkat?

Interjút készítettünk Dankó Ferenccel, Doce Pares Eskrima és Chi kung mesterrel

 

 

Halloween - töklámpás faragó verseny

Halloween az Amerikai Kuckó és a DMK közös szervezésében

 

Interjú - Varga Tamással

Folytatjuk interjúnkat, amit az Európa Kupa - Vízilabda Férfi Országos Bajnokság kapcsán készítettünk Varga Tamással, a csapat kapitányával.

...Jó, hogyha jó képeket látsz magad előtt. (Bek bajnokok európa kupája)
Azt látok.  

 

Programdömping a Modemben

Tárlatvezetés az Alkonyon, Új jazz VII. – Jü zenekar, Alkotókör apróságoknak, Vasárnapi múzeumpedagógia, Alkony filmklub – Utazás a bizonytalanba

 

Debreceni Kilométerek - Halloween futás

A Debreceni Kilométerek Sportegyesület szervezésében 2012. október 28-án. (vasárnap), délután 17 órakor Halloween futás kerül megrendezésre.

 

Nike Cipőteszt

A Halloween ünnep hangulatához kapcsolódóan a legötletesebb jelmezeket (boszorkány, szellem, ördög stb.,) viselő futók közül (online szavazás alapján) az első három díjat kap.

 

Interjú - Varga Tamással

Szolnoki születésű vagyok és Szolnokon kezdtem el a pályafutásomat. Hat éves voltam, amikor lekerültem az uszodába.

 

Vízilabda Debrecenben

2012.10.18-21-ig tartott itt Debrecenben az Európa Kupa - Vízilabda Férfi Országos Bajnokság. E kapcsán készítettünk interjút Gyöngyösi Andrással a csapat edzőjével.

 

Interjú - Richter Flóriánnal

Volt szerencsénk megnézni a csodálatos Horse Evolution Showt. Flóriánék elvarázsoltak minket csodálatos összjátékukkal és azzal a kapcsolatal ami köztük és a lovak között volt. Így készítettünk egy interjút, hogy megismerjük, hogy gondolkodik Ő a lovakról.

 

A testnek lételeme a mozgás!

Mozgás nélkül nincs élet... tartsuk életben a magunkat!

 

Horse Evolution Show

Beszámolónk Richter Flórián és az általa szervezett Horse Evolution Show kapcsán íródott. A lovas show műsor szeptember 27-30-ig tartott itt Debrecenben, reméljük sokan el tudtak menni családjukkal, barátaikkal.
 

 

SPAR Budapest Maraton - Debreceni dobogós 3. helyezés!

Az október 7-én megrendezett,  27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál igazi meglepetést hozott a Debreceni Kilométerek Sportegyesület szervezőinek, ahol nem csupán a részvétel és a sikeres teljesítés, hanem a győzelem is szerepet kapott.

 

III. Józsai Egészségnap

„Gyógyítsuk testünk, hogy ápolja lelkünk!”

 

Új módon a szépségért

Ultrahangos zsírbontás a Slim Fitbenvadonat új módszer, amely megszünteti a narancsbõrt, tényleges térfogatcsökkenéssel jár. Hatásai tartósak - nincs visszahízás. A kezelés fájdalommentes és biztonságos. Előnyeit csak Európában már több tízezer nõ élvezhette.

 

Közönségtalálkozó Risztov Évával

" Erre azért nem tud az ember felkészülni, de nagyon nagy dolog, és jó látni azt, hogy emberek miattam sírnak, pedig az az érdekes, hogy ez  csak két óra volt. A felkészülés sokkal több szenvedés volt nap mint nap, amikor  én mentem haza sírva. Most ők sírnak helyettem. Visszakapom valahol."

 

A testépítés bajnoka

Kathi Bélával beszélgettünk, aki Debrecenben élő testépítő világbajnok, erős ember bajnok, erőemelő, fekve nyomó bajnok, stb. 1992 óta edz megállás nélkül. Akik szeretik ezt a sportágat, azt tartják róla, hogy legenda.

 

HORSE EVOLUTION SHOW

A Horse Evolution Show 2012. szeptember 27-tól 30-ig Debrecenben a Kishegyesi úton volt látható a Tescoval szembeni területen felállított óriás mobilarénában.

 

Szívünk napja - a szív világnapja

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A Világszövetség magyar tagjai - a
Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány - az első évtől kezdve csatlakozott a felhíváshoz.

 

III. ROTARY FÉLMARATON ÉS MARATON

2013-ban harmadik alkalommal kerül megrendezésre Debrecen városában a Rotary Futófesztivál.

 

II. FÓRUM Futás - 2012

Debrecen- Második alkalommal kerül megrendezésre a “Fussunk együtt…Fórumtól Fórumig” elnevezésű futóverseny. 2012.szeptember 23-án 10 órától-14.30.-ig ismét a futóké, a debreceni Csapó utca és környéke.
 

 

Ahol mi csak vendégek vagyunk

Sokan csodálják az égen szárnyaló színes siklóernyők pilótáit, hogy milyen bátrak. Szerintem ez nem bátorság kérdése, hanem inkább akarat, lelkesedés, és elszántság a feltétele.

 

Evolúció a karatéban

Egy cyber világban élünk, ahol nagyon sokan interneten keresztül kommunikálnak, akár azon keresztül sportolnak. Ez az ősi dolog, hogy szembe állsz a másikkal és felveszed vele a harcot, ez nekem mindig is egy nagyon komoly dolgot jelentett.

 

Felix Promotion pályázat különdíjasa

Lezárult a Felix Promotion által kiírt Hozd formába! pályázat, mely a cég által képviselt sportolók számára sportruházat és formaruha megtervezésére irányult.

 

Style Beyond rajongók FIGYELEM!!!

Az Ifjúsági Házban már egy éve működik break suli és most Csé vezetésével zajlanak az órák, így láthatjátok, hogy igazán komoly munka folyik, a „színfalak mögött”. Az Ifjúsági Ház 2-es termében próbálnak és kedden 16 órától nyílt napot tartanak, ahol hivatalos bemutató órájukon megnézhetitek őket.
 

 

Debreceni Búvárklub

Egyesületünk 1958-ban alakult Debreceni Víziklubként (2008-ban megrendezésre került az 50 éves találkozónk). Később MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub, 1992-től pedig Debreceni Búvárklubként fogadjuk a sportolni vágyókat és megrendelőinket.

 

A Töltikén is volt Style Beyond

Ismét három napos rendezvénnyel kényeztet minket a Barabás étterem. És mint ahogyan már előzőleg említettük a tulajdonos felfigyelt a  Style Beyond Crew tehetségére, így a fiúk ismét felléphettek a rendezvényen.

 

Szerelmem a harcművészet!

Mit jelent nekem a harcművészet? Valami olyat, amelyben az ember kiteljesedhet, építheti testét, lelkét, szellemét. Vannak dolgok az életben, melyek segítenek megérteni a szentség lényegét. A harcművészet is ilyen.

Oldalak

Teteje