A város

Gastrojazz - Jamboree
 

Gastrojazz - Jamboree!

33 jazz-zenekar és 50 kiváló hazai borászat együtt várja a jazz- és borbarát közönséget

 

"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"

Kicsi vagyok székre állok - nem érem fel, létrára állok.
A létra vagy lajtorja magasabb pontok megmászására szolgáló eszköz.

 

Egy hónap és itt a Virágkarnevál

A negyvenhatodik alkalommal megrendezett színpompás forgatag idén több újdonsággal, különlegességgel gyarapítja a virágkarneválok történetének már most is páratlan statisztikáját.

 

BrainNet

Amerikai tudósok majmok agyait kapcsolták hálózatba, létrehozva az első élő számítógépet, amely a feladatokat több elme együttműködésével oldja meg.

Kölcsey Központ
 

Múzeumok éjszakája

A Kölcsey Központ is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája debreceni programsorozatához, a Kölcsey Központ főbejáratán keresztül térítésmentesen két nagy sikerű kiállítás is megtekinthető szombat éjfélig!

szuperszámítógép_debrecen-portal
 

Bekapcsolták az ország leggyorsabb számítógépét Debrecenben

A szuperszámítógépekkel szemben állított legfontosabb elvárásként az adatok feldolgozását és tárolását említette, melynek a most átadott, Leó névre keresztelt szuperszámítógép maximálisan
megfelel

Hortobágy
 

Aradi Csaba előadása az Agórában

Utak, próbálkozások a természetvédelemben címmel Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park volt igazgatója tart előadást 2015. május 27-én, szerdán 17 órától az Agóra Tudományos Élményközpontban az Európai nemzeti parkok napja alkalmából.

Wizz Air Debrecen
 

Debrecenben nyitja meg 22. bázisát a Wizz Air

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy 22. bázisát Magyarországon, Debrecenben nyitja meg december 16-án egy új Airbus A320 típusú repülőgéppel, valamint tovább bővíti debreceni útvonalhálózatát.

Decatlon futás
 

III. Decathlon Családi Futás

A Debreceni Kilométerek Sportegyesület már harmadik alkalommal szervez Decathlon Családi Futást

Születés hete 2015 Debrecen
 

Antal Vali az Ifjúsági házban

A Születés hetének pénteki vendége Antal Vali, aki 16 órától „Mit egyen a gyerek, hogy ne legyen beteg?!” címmel tart előadást az Ifjúsági házban.

Fülemülék éjszakája
 

Fülemülék éjszakája

A Debreceni Állatkert soron következő, ismeretterjesztő, közösségi programja, „a fülemülék éjszakája". Május 8. és 10. között péntek, szombat és vasárnap 19.00 órától esti szakvezetéses séták indulnak az állatkert területén, ahol nem csak az állatkert lakóit mutatják be szakembereink, hanem - a legszebb hangú énekesmadár címet viselő - fülemülék énekét is meghallgathatják.

Európa-nap – május 9.
 

Európa-nap – május 9.

Tudta-e Ön, hogy mit ünneplünk május 9-én? Miért éppen ekkor van „Európa-nap”? Milyen program várható Debrecenben? 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter a világ elé tárt egy elképzelést, amely az Európai Unió alapjait fektette le.

Születés hete 2015 Debrecen
 

Születés hete 2015 Debrecen

Idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete Fesztivál országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. Az Ifjúsági Ház megnyitása óta, immáron negyedik alkalommal befogadója és szervezője a Születés Hete országos kiterjesztésű rendezvény sorozatnak, melynek célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információhoz a babavárással, szüléssel kapcsolatban.

Új képzések
 

Új képzések szerveződnek

Tájékoztató a tavasszal induló képzésekről, illetve az uniós támogatásokról és az Aranykalászos gazda képzésről az LK-Europa Kft.-nél

pingvinek
 

Tavaszi séta

A novemberben született csöppségek – Delila és Ambrózia – szépen növekednek és minden nap egyre ügyesebben totyognak az állatkert ösvényein, a látogatók legnagyobb örömére. Célunk, hogy a pingvinséta állandó különlegessége legyen állatkertünknek. Ez a bő egy hetes gyakorlás tapasztalatai alapján megvalósítható, sőt, délután kettőkor már minden nap együtt andaloghatnak a látogatók kis pingvinjeinkkel a Nagyerdő fái alatt.

LED Reflektor Debrecen-Portal
 

A fény éve 2015 - LED Reflektorok

A fény nemzetközi évének célkitűzése, hogy a fénnyel foglakozó tudományok és a fényt alkalmazó technológiák minél ismertebbé és világszerte elismertté váljanak.
Speciális alkalmazások esetén hasznos lehet, hogy a speciális LED-es fényforrásokkal befolyásolni lehet az ember biológiai óráját, az úgynevezett cirkadián ritmust, emiatt megváltozik az anyagcsere, a testtömegindex, az oxigénfelvétel, és a hormontermelés.

 

Ajánló tavaszra – Malbert Személyszállítás

Kihagyhatatlan látnivalók Erdélyben Varázslatos tájak, történelmi emlékek, zordon havasok, kísérteties várromok, apró házikók, székely népviselet, barátságos vendéglátás, áfonyapálinka és még sok más különlegesség. Egy utazási lehetőség, ahol saját sofőröd lehet az úton.

HUNRA konferencia
 

Tehetség-Zene-Olvasás

„A kreatív tehetség nemcsak az egyéni élet, hanem az egész társadalom, sőt az egész evolúció mozgatója is.” Csíkszentmihályi Mihály

debrecen-portal makovecz
 

„…összekötni az eget és a földet…” - Makovecz Imre művészete

Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent. És az pedig örökkévaló, és fenntartja és kormányozza ezt a világot, ha őt sikerül szórakoztatni, akkor az egész világ kapott valamit.

Europa Bizottság
 

Érdekességek az új Európai Bizottságról

Tudta-e Ön, hogy ki az Európai Bizottság új elnöke? Tudta-e, hogy hány hölgy tagja van az új testületnek?

 

A hímzés mágikus ereje

A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! “Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.”
- Wass Albert -

Bocskaikert
 

Interjú Szőllős Sándorral 2. rész

Bocskaikert önkormányzatának munkájában 1994-óta veszek részt, ennek idén 20 éve. 1998-2006 között alpolgármester voltam, 2006 óta pedig polgármesterként szolgálom a Bocskaikertben élő embereket. A településünk dinamikusan fejlődik és emelkedik az itt élő lakosok száma, kezdetben 1200 fő volt, a létszám jelenleg 3227.

 

Életreform Egyesületi Est

15 szep 23 - 17:00 - 20:00

Megreformáljuk az életet!

 

Autómentes nap

15 szep 22 - 08:00 - 20:00

Autómentes nap az egészségesebb környezetért.

Csillagos Hortobágyi éj - Debrecen-Portál
 

Csillagos tavaszi esték a Hortobágyon

Csillagos tavaszi esték a Hortobágyon
2015-ben új programlehetőséget kínál a Hortobágyi Nemzeti Park, mely keretében egy különleges, esti vadasparki szakvezetéses séta után a Hortobágy – Mátán található Fecskeház Erdei Iskolában csillagászati bemutatót tartunk

katasztrófavédelem
 

A katasztrófavédelem már felkészült a télre

Igaz, hogy még nincs itt a tél, a Hajdú-Bihar megyei illetékles szervek már felkészültek a leggyorsabb és leghatékonyabb cselekvésre, amikor az szükségessé válik.

Bocskaikert
 

Interjú Szőllős Sándorral

Interjút készítettünk Bocskaikert polgármesterével, aki elmondta nekünk, hogyan fejlődik évek óta töretlenül ez a település. Ő idén már 20 éve munkálkodik Bocskaikert érdekében.

aksd hulladekgazdalkodas debrecen-portal.hu
 

AKSD Kft

Az észak-alföldi régió piacvezető hulladékgazdálkodási vállalataként európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtunk. Alapvető céljaink 1992 óta változatlanok: számunkra legfontosabb a minőségi munkavégzés, vevőink elégedettsége, valamint környezetünk védelme és megóvása.

 

Debrecen testvérvárosai - Sumen, Klaipeda

Miről nevezték el a debreceni utcákat? A Segner tér után ez alkalommal annak jártunk utána, hogy miről kapta a nevét a Sumen és a Klaipeda utca.

Oldalak

Teteje