Tudományos Chikung Kutatás

A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete elindított egy többlépcsős kutatást, mely különféle egészségmegőrző módszerek – mint a jóga, a Chikung, az autogén tréning, harcművészetek, sportok – hatását vizsgálja. Ez a kérdőív a kutatás első lépcsője. Kérjük, hogy kitöltésével segítsd munkánkat! A kérdőív kitöltése maximum 10-15 percet vesz igénybe, és teljesen anonim.

 

8 százalékkal bővült a turizmus az első negyedévben

Bár hosszú hétvégénk nem volt ebben az időszakban, mégis többet utaztunk, mint tavaly. Az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és inkább 4-5 csillagos szálláshelyet választottunk. Budapest és Eger továbbra is tömegével vonzza a feltöltődésre vágyókat.

 

Ipari beruházások húzzák az építőipart és a turizmust

Még mindig az ipari beruházások és a sportlétesítmények viszik a hátukon a tavaly közel 20 százalékos visszaesést produkáló építőipart. Az uniós forrásból épülő beruházások és a lakossági piac fejlődése is kell az idénre várható 5 százalékos piacbővüléshez

 

Vállalati IQ verseny

A Mensa HungarIQa ismét meghirdette az „Év intelligens vállalata” versenyt. Negyedik alkalommal tartandó intelligencia tusán a nevező cégek munkavállalói csapatának a tagjai mérik össze intelligenciahányadosukat.

 

Amit az egészségbiztosításról tudni kell

Fogalmak és szolgáltatások - Melyek is ezek?

 

Egymilliárd forint a külhoni családi vállalkozásoknak

Egymilliárd forintot szán idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások megsegítésére - jelentette be kedden egy nagyváradi fórumon Szilágyi Péter helyettes államtitkár.

 

Nőnek a bérek, marad a munkaerőhiány

Magyarországon már meg sem lepődünk, ha a munkaerőhiányról hallunk, szinte már egyértelmű tényként kezeljük. A Korn Ferry Hay Group egy kutatást végzett, amelyből kiderült, hogy a hazai vállalkozások 67%-a tömeges munkaerőhiányt tapasztal bizonyos pozíciókban.

 

Az M2M hálózatok üzleti lehetőségei

Ma már alapvető a gépek közötti kommunikáció. A technológia lényege, hogy az ennek segítségével létrehozott hálózatokkal a folyamatok hatékonyabbá és takarékosabbá tehetők. De tudnunk kell, hogy az okos eszközökhöz megfelelő kiegészítő elemek is szükségesek, anélkül nem érnek semmit.

 

Hogyan legyünk élesebb elméjűek?

Ön is úgy érzi, hogy aktívan tölti a napjait, sokat dolgozik, és egyre fáradtabb, s ez a gondolataira is igaz? Van egy módszer, ami segíthet abban, hogy ne butuljunk tovább…

 

A 4 napos húsvét közel triplázza a belföldi vendégforgalmat

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre az immár 4 napos húsvét alkalmából. A Szallas.hu adatai alapján minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre.

 

A Wizz Air új útvonalai

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai nappal öt új útvonalat indít összekötve Budapestet öt nyugat-balkáni fővárossal: Szkopjével Macedóniában, Podgoricával Montenegróban, Tiranával Albániában, Pristinával Koszovóban és Szarajevóval Bosznia-Hercegovinában. A járatokat a Wizz Air a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt koncessziós beszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjeként, közszolgáltatási szerződés keretében üzemelteti.

 

Jelentős változásokat hoz a vállalatok életébe 2018-ban az EU

Zala Mihály, az EZ Kibervédelmi üzletágának igazgatója szerint a hazai vállalatok többsége egyelőre nincs felkészülve a GDPR rendelet által támasztott technikai követelményeknek a teljesítésére.

 

Cégem a neten

A tavaszi megújulás jegyében itt az ideje a régi weboldalak nagytakarításának! - Tudta, hogy egy megnyerő internetes megjelenéssel akár 57%-al több ügyfelet is elérhet?

 

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő debreceni, regionális középdöntő

Az eseményre 2017. április 4-én, kedden délelőtt 9:20-tól az Ász Rendezvényházban (4032 Debrecen, Böszörményi út 218/c) kerül sor.

 

A sikeres értékesítés 7 lépése

Mindig azt halljuk, hogy az értékesítés titka a jó beszélőke és a kiváló meggyőzőképesség. A sikerhez azonban ennél sokkal több dologra van szükség, nem elég csak lyukat beszélni mások hasába.

 

A Wizz Air a Debrecen Airport Run névadó szponzora

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt. A különleges futóversenyt a repülőtér futópályáján rendezik meg április 22-én.

 

Önvezető autó-drón

Milyen is lehet az az új fejlesztés, amely egy „járművön” belül egyesíthetné az önvezető autókat és a drónokat?

 

10 autosbol 4 szerint ismetlodo KRESZ-vizsga kell

A közel 3000 autós körében végzett kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka úgy látja, a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk a KRESZ-ből.

 

Túlóra = hatékony munkaidő

Egy új felmérés szerint a munkavállalók egy része a fizetetlen túlórát is elfogadja, mi több, olyankor teljesítenek a legjobban. Így napközben több idejük van a munkahelyi kapcsolatokat ápolni.

 

Nyereségnövelés 6 lépésben

Nem egy kisvállalkozás számára okoz problémát a nyereség elmaradása annak ellenére, hogy milyen sokat dolgoznak érte. Ezen a gondon könnyen lehet segíteni, hogy vonzóbbá váljon a cégünk.

 

Geodesic Dóm - a jövő építészeti technológiája

Partnerünk a Geokert Bt. építészei révén ismertük meg azt az építészeti találmányt, amit Geodesic Dome néven vezetett be az emberiség történelmébe feltalálója Buckminster Fuller.

 

Sokan nyertek az adókedvezménnyel

Egyre többen veszik igénybe az első házasok adókedvezményét - közölte a Világgazdaság szerdán.

 

Legyen saját hackere!

A vállalkozások legfőbb fegyverének az információ számít az üzleti életben, amely sosem látott formában és méretben száll a cégek felé.

 

Tuti tippek 5 női vállalkozótól

A vállalkozói lét nehéz ügy, nem egyszerű, aki erre a terepre készül. Néhány jó tanács és ötlet segítségével azonban könnyebb áthidalni az akadályokat. Gyakran halljuk: „Képes vagy rá!” Ahhoz, hogy valaki valóban képes legyen rá, realitás, szakértelem és tudás szükséges, és ha mindez meg van, akkor „csak” egy merészséget kell még hozzáadni. A továbbiakban 5 üzletasszony tanácsait mutatjuk be.

 

Építs 100 milliós vagyont napi 250 forintból

A Pénzcentrum.hu korábban arról készített cikket, hogy hogyan érhető el a 230 milliós összeg, ha 500 forinttal indulunk el a megvalósítás felé. Egy hosszú távú, rendszeres megtakarítási stratégiát mutattak be, amire többen elég vehemensen reagáltak.

 

Ingyen dolgozói képzés

Társadalmi egyeztetés alatt van az a 2 kkv-knak szóló pályázati felhívás, aminek keretében munkavállalók képzéséhez lehet akár 100 százalékos támogatást is nyerni. Akár Közép-Magyarország régióban, akár máshol van cége székhelye, van lehetőség erre.

 

Adózzanak a robotok vagy sem?

Ha gépek kapják meg az emberek munkáját, talán az azzal járó adót is vegyék át és fizessék meg - mondja Bill Gates

 

A győztesek egy évig ingyen utazhatnak

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy WIZZ Youth Challenge néven nemzetközi esetmegoldó versenyt indít egyetemi és főiskolai hallgatók részére. A verseny kiváló lehetőség a menedzserek következő nemzedéke számára, hogy a valós életből vett üzleti feladat megoldásával szakmai tapasztalatot szerezzenek. A verseny fődíja: korlátlan ingyenes utazás a WIZZ hálózatában egy éven át.

 

Erre a 7 dologra kell figyelnie egy vezetőnek

A vezetőknek rengeteg döntést kell meghoznia nap, mint nap. Vannak azonban olyan dolgok, amelyekre időt kell szánni, ha hosszútávon sikereket szeretnénk elérni.

 

Tízmilliárdok: ennyien jöhetnek haza nyárig

De nem emberek, hanem pénzek. Ekkora összegben érkezhetnek haza pénzek külföldi bankszámlákról az adóamnesztia-lehetőség hatására, amit június végéig lehet majd igénybe venni.

Oldalak

Teteje