Az egyik legszebb Advent Debrecenben van

 

Az egyik legszebb Advent Debrecenben van

Azt kívánom a debrecenieknek és az idelátogatóknak, hogy minél többen tapasztalják meg, hogy milyen gyönyörű az Advent városunkban és milyen lélekemelő élmény ezeken a programokon részt venni - emelte ki köszöntőjében Barcsa Lajos. Debrecen alpolgármestere a Kölcsey Központban megtartott sajtótájékoztatón hozzátette: Advent hetei, alkalmai felerősítik bennünk a szeretet és az összetartozás érzését, mind a családunkkal, mind a környezetünkkel kapcsolatban. Reményét fejezte ki, hogy minél többen jönnek el a Város Karácsonyfájához, illetve vesznek részt a Nagytemplomban és más helyszíneken sorra kerülő ünnepi alkalmakon.



Bereczki Lajos baptista lelkipásztor, a Baptista Teológiai Akadémia rektor-helyettese szerint az Advent és a Karácsony igazi szeretetközösség, mind Istennel, mind az emberekkel. Megköszönte a debreceni baptisták nevében, hogy évről-évre a történelmi egyházak képviselőivel a gyülekezet is részese ennek a közös készülődésnek. Felhívta a figyelmet arra az ingyenes koncertre is, amely ezen a héten vasárnap, a gyertyagyújtást követően 18.00-kor kezdődik Pintér Béla gospelénekessel.



Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze arról beszélt, hogy a Karácsony a legcsaládiasabb ünnepünk, hiszen ilyenkor mi is egy család létrejöttét, Jézus születését ünnepeljük. Jó lenne, ha a családi szeretet az adakozásban is minél jobban megnyilvánulna. Sokan túlköltekeznek, felesleges tárgyakat vásárolnak. Pedig vannak sorstársaik, ahol sem ajándék, de még karácsonyfa sem jut. Az adományok gyűjtésében jó példát mutat Debrecen városa, az egyházi és civil szervezetek.



Bíró Csaba, a Valcer Táncstúdió művészeti vezetője azt hangsúlyozta, hogy  nagy hagyománya van a Karácsonyi Valceremónia gálaműsoruknak. Évről-évre teltházasak az előadások és ez idén sem lesz másképp. A Kölcsey Központban december 11-én 14.30-kor és 18 órakor kezdődő táncos utazásba becsempészték a kántálást és a népzenét is. Öt magyar bajnok is fellép. Azt is bejelentette, hogy jövő május 14-én Debrecen ad otthont a standard és latin-amerikai táncok Profi Európa Kupájának.



Gábor-Tóth Ildikó, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. kulturális menedzsere elmondta, hogy külső és belső helyszíneken egyaránt várják az érdeklődőket. Adventi filmes délutánok címmel ingyenes filmvetítések lesznek december 10-én és 17-én az Apolló moziban, melyek után a házigazda egyházi gyülekezettel közös beszélgetés fogadja a nézőket. Az iskolás csoportok figyelmébe ajánlotta a december 13-án 10 órakor a Kölcsey Központ Nagytermében kezdődő Charles Dickens: Karácsonyi Ének című színházi előadást. Azt is kiemelte, hogy nagy sikert aratott a kisgyermekek körében a Vili-vonat. A főtéren felállított kisvasút egészen december 23-ig várja a családokat. A szakember külön megköszönte Oláh Istvánnak a debreceni Nagytemplom lelkészének az együttműködést, melynek köszönhetően az adventi gyertyagyújtások ünnepi alkalmai idén a Nagytemplomban folytatódhatnak.



A sajtótájékoztatón fellépett Veres Hunor, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola népi énekese. A debreceni kisfiú ízelítőt adott elő abból a karácsonyi dalcsokorból, amelyet teljes egészében a Kossuth téren december 18-án a Kispendely együttes közreműködésében hallgathat meg az ünneplő közösség.

Teteje