RAJZMEDITÁCIÓ FELNŐTTEKNEK

Rajzmeditáció
 

RAJZMEDITÁCIÓ FELNŐTTEKNEK

A rajz az egyik legősibb önkifejezési eszköz. Rajzolgatás, firkálgatás közben kirajzoljuk magukból mindazt, ami a bennünk “dolgozik” és amit fontosnak tartunk. Az elkészült művek sokszor a lelkünk mélyéről érkező jelképes üzenetek, hiszen a rajzolás révén a belső, tudattalan világunkkal kerülünk kapcsolatba. A rajzon megjelenő formák és szimbólumok meglepően sokat elárulnak érzelmi-hangulati állapotunkról és alapvető személyiségvonásainkról. Ha ezeket a rajzokat megtanuljuk értelmezni, akkor jobban megérthetjük és elfogadhatjuk önmagunkat.

A Rajzmeditáció© felnőtteknek egy olyan kreatív foglalkozás, ahol a fentieket tudatosan is megélheted, fejlesztheted és közben - előzetes rajztudás nélkül! - gyönyörű műveket alkotsz.

“Bemelegítésként” kirajzoljuk magunkból az érzelmeinket, majd belefogunk a mintarajzolásba. Megtanulhatod a technika alapjait, azaz az alapmotívumokat, sormintákat, felületmintákat, virágmintákat és azt, hogy hogyan készítünk nyitott és zárt fantázia-kompozíciót. Megtapasztalhatod, mi a különbség a “kívülről befelé” és a “belülről kifelé” motívumok között. Az egyszerű minták elsajátítása, a saját rajzok egyedi, előzetes tervek nélküli kivitelezése fejleszti a kreatív gondolkodási képességeket és növeli a szabadságérzetet. A kész rajzok pedig sikerélményt adnak, lerombolják a rajzolással kapcsolatos eddigi negatív hiedelmeidet, így a foglakozáson való részvételnek önbizalom-növelő hatása is van.

Az önfeledt rajzolás közben egyfajta meditatív, relaxált tudatállapotba kerülsz, az ilyen relaxált állapotnak pedig számos pozitív élettani hatása van: javul az oxigénellátás, csökken az anyagcsere és a vér tejsavtartalma, javul a szervek vérellátása, endorfin, azaz boldogsághormon termelődik.

A tanfolyam díja: 7.500 Ft

A tanfolyamot vezeti:  Molnár Móni

http://rajzmeditacio.hu/programok/

Szeretettel várom az érdeklődőket!
Jelentkezés és részletek: silkbymomo@gmail.com

Teteje