Sajtóközlemény a Virágkarneválról

debreceni virágkarnevál 2017
 

Sajtóközlemény a Virágkarneválról

A Debreceni Virágkarnevál Debrecen legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvénye

Janza Kata, EMeRTon-díjas színésznő és musicalénekes egy oldtimer kabrióban, Puskás Péter énekes és színész pedig egy "Visit Debrecen" kétkerekűn érkezett a Nagyerdei Stadionba, hogy többek között ők is - az összegyűlt újságírók és vendégek előtt - egy kis karneváli ízelítőt adjanak az augusztus 20-i Karneváléjből. Magyarország legnagyobb arénashow műsorát már negyedik alkalommal rendezik meg a Nagyerdei Stadionban, amelyet idén is Böhm György Jászai Mari-díjas művész rendez. A Debreceni Virágkarnevál impozáns gálaműsorában közel 2000 hazai és külföldi táncos, Magyarország legkedveltebb előadói, sztárszólistái, valamint lovasok, gólyalábasok, artisták és illuzionisták gondoskodnak a felejthetetlen élményről.

Az idei programkínálat hihetetlenül változatos és gazdag, minden korosztálynak felejthetetlen élményt kínál - hangsúlyozta Papp László, Debrecen polgármestere az alkalmi virágkarneváli bemutatót követő sajtótájékoztatón. A városvezető elmondta, hogy idén már augusztus 12-én elkezdődik a karneváli programsorozat Debrecenben és egészen augusztus 23-ig tart. Bejelentette, hogy összesen 14 virágkocsi és húsz művészeti csoport vesz részt a menetben. Elhangzott, hogy a virágkarneválok történetében először lesz látható az a 21 méter hosszúságú sárkánykompozíció, amelynek különlegessége, hogy lélegezni és füstölni is tud és több mint nyolcvanezer, Hollandiából hozatott élő dáliát használnak fel a díszítéséhez. A polgármester rámutatott, hogy a következő évre pályázatot indítanak, melynek révén egy debreceni városrész önkormányzati támogatásból készítheti el saját virágkocsiját a 2018-as fesztiválra. A cél az, hogy „mind a debreceniek, mind a régióban élők aktív részesei legyenek” a karneválnak.

A különleges virágkocsiről egyébként Gulyás Tamás virágszobrász és munkatársai egy élő kapcsolás segítségével a Medicor Kéziműszer Zrt. csarnokából adtak külön tájékoztatást.

A nemzet egységét jelképező Szent Koronát ábrázoló virágkocsi idén augusztus 15-én ismét Esztergomba  érkezik, hangsúlyozta Romanek Etelka, Esztergom polgármestere. Tavaly Nagyboldogasszony napján a Szent Koronát ábrázoló kocsit Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is megáldotta a koronázó városban. Idén Esztergom városa pedig elhatározta - emelte ki a városvezető - hogy az együttműködést tovább erősíti Debrecen városával, ezért augusztus 20-án közös virágkocsit indítanak a debreceni virágkarneválon.

Szintén tavaly debütált nagy sikerrel az az egyedülálló épületvetítés, amelynek során Bordos László Zsolt és művészkollégái a Debreceni Egyetem homlokzatát "keltették életre". A Reformáció 500. évfordulója alkalmából Debrecen belvárosa lesz a helyszíne augusztus 17-19. között a FÉNYEK ÉJSZAKÁI című fényfesztiválnak - jelentette be Bordos László Zsolt.

A művész elárulta, hogy idén a cívisváros egyik ikonikus épülete, a Nagytemplom lesz hazánk legkiválóbb művészeinek vászna. A monumentális épületvetítést kiegészítve már augusztus 15-től több méteres szoborinstallációk színesítik a belváros tereit, melyeknél esténként színes fényforgatag, tűzzsonglőrök, led táncosok, karneváli művészeti csoportok és térzene kínál felejthetetlen élményeket.

Janza Kata, EMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes a tavalyi élményeit idézte fel. Elmondta, hogy „soha nem érezte még ennyire valósnak azt az élményt, amikor sok ezer néző előtt kell fellépnie". A művész arra biztatott mindenkit, hogy tapasztalják meg testközelből az idei Karneváléj "varázsát" a Nagyerdei Stadionban.

Puskás Péter énekes és színész elárulta, hogy bár még sohasem vett részt a Debreceni Virágkarneválon, művészkollégái élményei alapján nagyon nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy mind a Karneváléjben, illetve a tűzijátékot követő utcabálon is felléphet együttesével, a The Biebers-szel.

Jóna Szabolcs koreográfus a Karneváléj művészi koncepciója kapcsán elárulta, hogy Janza Kata és Puskás Peti mellett olyan fellépők garantálják majd a kikapcsolódást, mint például Majka és Curtis, Pápai Joci, Palya Bea, Schell Judit, Feke Pál vagy Miller Zoltán.

A sajtótájékoztató előtt, a stadionban egy rövid bemutatót láthattak az érdeklődők arról az egyedülálló magyar innovációról, amely az óvodás és kisiskolás gyermekek sportoktatását, tehetséggondozását célozza. Ifj.Buzánszky Jenő, az Ovi-Sport Alapítvány alapítói jogok gyakorlója - aki a magyar aranycsapat legendás jobbhátvédjének, a néhai Buzánszky Jenőnek a fia - és a Globál Sport Kft. együttműködésében megvalósuló Ka2al Kinderpitch című projektet eddig 300 óvodában építették fel. Ezt az innovatív, a sportolást megkönnyítő szerkezetet augusztus 13-20. közötti időszakban a Békás-tó partján, a Lurkóligetben építik fel. Itt óvodák részvételével futballfoglalkozásokat szerveznek, illetve minden érdeklődő gyermek kipróbálhatja, hogy milyen jó a játék egy ilyen installációban. 

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője arra hívta fel a figyelmet, hogy augusztus 12-e és 23-a között több mint félszáz programmal várják a karneváli hétre érkezőket. Kiemelte közülük a gyerekek körében igen népszerű Galiba-fesztivált, amelynek ötlete 2012-ben született. A virágkarneváli felvonulás kistestvéreként az óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival vonulva kóstolnak bele a karneválozás örömeibe. A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a hagyományoknak megfelelően augusztus 21-én öt virágkocsi részt vesz Nagyváradon a „Nyitott ablak Európára” elnevezésű fesztiválon.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. támogatásának köszönhetően 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel válthatnak vonatjegyet azok, akik az ország különböző pontjairól érkeznek Debrecenbe augusztus 18-20 között a Debreceni Virágkarnevál valamelyik belépődíjas programjára. Az ide látogató utasnak nagyon egyszerű a teendője: A virágkarnevál információs pontjainak valamelyikénél kell az előre vagy a helyszínen megváltott belépőjével együtt lepecsételtetni a menettérti vonatjegyét. Ez a feltétele az 50 százalékos kedvezmény igénybevételének. Az utasok ezeket az információs pavilonokat augusztus 18-án és 19-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpad bejáratánál, augusztus 20-án reggel 8-12 óra között a Kossuth téren, 13-20 óra között pedig a Nagyerdei Körúton, a Virágkocsi kiállítás bejárata előtt találják.

A sajtótájékoztatón közreműködött Kiss Balázs bűvész, a Corodini Országos Bűvészbajnokság győztese, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület táncosai, Mónus Ferenc és Katona László veteránjárművei, a Kodály Filharmónia és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium művészei és művésztanárai, az ÚJ LOVAS SZÍNHÁZ alapítója és művészeti vezetője Tőke László, valamint a Vintage World és a Stay Söröző. 

Forrás: fonixinfo.hu

Teteje