Útra kelünk mindenszentekkor is

 

Útra kelünk mindenszentekkor is

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén a Szallas.hu előrejelzésre alapján. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek. A foglalások zömét Heves, B.-A.-Z. és Zala megye zsebelték be, és nemcsak többen, de többet is költünk majd.

Útra kelünk mindenszentekkor is: átlagosan 2,1 éjre foglaltak szálláshelyet a vendégek a Szallas.hu adatai szerint. Az idén sorban a 8. hosszú hétvégén az átlagos foglalási érték 57 000 forint, ami körülbelül 24 százalékkal haladja meg az ilyentájt jellemzőt. A SZÉP-kártyás fizetést megjelölők aránya közel 15 százalék, ők valamivel többet, közel 73 000 forintot fizetnek ki átlagosan szállásra. „A forgalom 4 és félszerese lesz egy átlagos novemberi hétvégéhez képest, és majdnem másfélszerese a tavalyi év ugyanezen időszakához képest” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Ráadásul az őszi szünet is egybe esik a hosszú hétvégével, ami a családosoknak is kedvez: átlagosan 3,2 fő elszállásolásával kalkulálhatnak a szállásadók foglalásonként.
 
A belföldi úti célok népszerűbbnek bizonyultak a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Eger, Hajdúszoboszló és Gyula szállásadói készülhetnek a dömpingre. A főváros, Miskolctapolca és Siófok is zsúfoltságra számíthat, és nagy lesz a forgalom Szeged, Zalakaros, Pécs és Hévíz felé is. Megyéink közül Heves, B.-A.-Z. és Zala az abszolút nyertesek, a foglalások harmada valamelyikükbe szól. „Ebben az időszakban már a hotelek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, a foglalások 40 százaléka négy vagy három csillagos szállodába szól” – árulta el Keresztes Nóra.
 
Töklámpások, tökös fogások és jelmezek minden mennyiségben
 
A szállásopciók és wellness mellé elvarázsolt programokkal és tökös fogásokkal készülnek a szállásadók. „A jelmezverseny, tökfaragás és tökből készült finomságok szinte általános elemei a halloweeni ajánlatoknak – ismertette a részleteket a Szallas.hu marketing szakembere. – De akadnak kirívó példák is, mint a töklámpásos szellemtúra, varázspálca és bájitalkészítés vagy tök szépségverseny.” A kézműves programok, a bűvész műsorok és a zenés fellépők pedig a felnőtt korosztályt is elszórakoztatják.
 
KERETES
 
Top 10 belföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén
 
1. Eger
 
2. Hajdúszoboszló
 
3. Gyula
 
4. Budapest
 
5. Miskolctapolca
 
6. Siófok
 
7. Szeged
 
8. Zalakaros
 
9. Pécs
 
10. Hévíz
 
 
 
Top 10 külföldi úti cél a november 1-jei hosszú hétvégén
 
1. Zakopane
 
2. Krakkó
 
3. Torockó
 
4. Prága
 
5. Kassa
 
6. Párkány
 
7. Kolozsvár
 
8. Wrocław
 
9. Câmpia Turzii
 
10. Stará Lesná
Cimkék: 
Teteje