Az önvezető technológiáról, az autóvétel során 1.

önvezető technológia
 

Az önvezető technológiáról, az autóvétel során 1.

Az autót vezetők többsége boldog lenne, ha az önvezető autója tehermentesítené, és átadhatná „neki” a vezetés feszültséggel teli részeit. A meginterjúvolt emberek javarészt parkolás és a nagyobb forgalmi elakadások során az idegtépő araszolás közben adnák át az autóiknak a vezetést – tudjuk meg a Bosch mintegy 6 ezer, érvényes vezetői jogosítványt birtokló autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből. A tesztet a vállalat hat államban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban folytatta le. A felmérésben országonként ezer, legalább 16 éves vagy annál idősebb lakos vett részt.

Ahogy a Boxbergben idén júliusban megtartott Bosch Mobility Experience 2017 rendezvény jelenlévői, a saját szemükkel is megtapasztalhatták, a gépesített vezetésnek hála a sofőrökből sci-fi filmekbe illő, relaxált állapotú utas, az autókból pedig nyugodt és akkurátus fuvarozó lesz. A gépkocsikon mindössze egyetlen gombot kell csak megnyomni. Nem is olyan sokára már a sztrádákon is átvehetik az emberektől a vezetést. A közlekedési szabályok és sebességkorlátozások miatt is kár aggodalmaskodni, mert az automatika mindenre figyel, amivel egy csapásra biztonságosabbá is válik az utakon töltött idő. A közlekedés összes szereplőjének nagy megelégedésére.

 

Fővárosunkban is találhatunk már önvezető gépkocsikat

Nagyjából július második felétől már a pesti utcákon is találkozhat bárki próbaüzemüket „végző” önvezető járgányokkal. Néhány év és az automatizált járművek teljesen megszokott eszközökként foglalnak majd helyet a magyar közutakon csakúgy, mint bárhol a világon. A jövő technológiáit boncolgatva megállapíthatjuk, hogy a szemléletváltást sosem lehet elég hamar elkezdeni. Ilyen módon a Bosch cég reprezentatív felméréssel tárta fel a sofőrök új vívmányokhoz való attitűdjét, és legfontosabb elvárásaikat. A gépesített vezetés népszerűsödését és akceptálását illetően elemi és progresszív eredményként könyvelhető el az, hogy a kikérdezett vezetők java bizalommal és optimistán néz a független technológiára és az azáltal élvezhető pluszokra.

Cimkék: 
Teteje