Egy jó üzletember ügyel a részletekre

 

Egy jó üzletember ügyel a részletekre

Egyszerűen logikus és tudományos tény is, de emlékezve saját tapasztalatainkra, mivel sok érzelem is van benne, tudjuk, hogy az első benyomásnak rendkívül nagy jelentősége van. Ha már egyszer valami beégett, nagyon nehéz megváltoztatni.

Ezért ezt minden, sajt üzletét építő vállalkozónak ebben tudatosnak kell lennie, ez a „tudomány” ma már az üzleti élethez tartozik. Ha fontos a cége, és hosszú távra tervez, akkor egy üzletember tudatosan építi az imázsát.

Ha úgy gondolkodunk, hogy a cégem az enyém, a cégem én vagyok, akkor a magam imázsát építem. A nevem, az arcom adom hozzá, mindent beleadok, tehát az életem alakulása függhet tőle.

Aki először találkozik egy másik emberrel, biztos, hogy az első benyomása alapján már meg is hoz egy vélemény, ha nem is tudatosan. Ezt fontos szem előtt tartani, mert akkor is működik, ha nem akarunk róla tudomást venni.

Az első benyomás hat ránk, ez törvényszerűség. A pszichológia, az idegrendszert kutató tudományok kialakult ismereteit olvasva tudjuk (de akár saját tapasztalatainkra hagyatkozva is), hogy akár pár másodperc is elég, hogy valami belénk ívódjon, mint amikor valaki egyszer nagyon megijed egy póktól és pókfóbiája lesz egy életre. Találkozásnál lehet, hogy csak néhány perc kell, hogy az első benyomás alapján kialakuljon egy kép rólunk. Ez a kép pedig mint egy szűrő a lencsén, úgy működik tovább a másik emberben.

Ha ezen szűrőn keresztül nézik egymást az emberek, már nem sok esélye van egyiknek sem, hogy másik pályáról induljon.

Az üzleti életben ez úgy igaz például, ha népszerűsíteni akarunk egy új céget, szolgáltatást vagy terméket, ugyanúgy ügyelni kell ezekre a figyelmeztetésekre. Ha egyszer elrontottuk a bevezetést, nagyon nehéz lesz ezt a hibát kijavítani. Legalább akkora pozitív ellenhatás kell, mint amekkora az első negatív volt. Ráadásul a megfigyelések szerint a negatív hatások mindig nagyobb erővel bírnak, mint a pozitívak. Egyserűen tény, hogy az ember erősebben reagál a negatív dolgokra és erősebb benne a késztetés, hogy elmozduljon valamitől, ami neki rossz volt, minthogy a pozitív felé induljon. Ezért lehet az is, hogy a negatív benyomások sokkal tovább megmaradnak, hiszen félünk, nehogy megtörténjenek újból.

Tehát, ha hogy rossz első benyomást tettünk, ezt nagyon nehéz lesz megváltoztatni, és lehet, hogy észre sem fogják venni a pozitív dolgainkat.

Legyünk tudatosak.

Igyekezzünk már az elején pozitív benyomást kelteni és utána folyamatosan fenntartani azt. Ez legyen igaz az öltözködésünkre, a viselkedésünkre, a termék minőségére, az egységes stílusra. Minden legyen összekapcsolva valami jó érzéssel. Legegyszerűbb példa: ha be akarjuk mutatni a termékünket, mindenképpen legyünk mosolygósak, kedvesek és öltözködjünk ízlésesen.

A Princeton Egyetem tavalyi kutatása szerint, még a személyes találkozásnál is rövidebb idő (40 ezredmásodperc) alatt alkotunk véleményt valakiről, egy-egy fotó alapján. Ha egy termék katalógust a saját fotónkkal akarunk eladni, ezt mindenképpen vegyük figyelembe.

Akkor hát, sose felejtsük el, mennyire fontos az első benyomás! Egy jó üzletember ebben mindig legyen tudatos! Hát még aki igazán professzionális szintre akarja ezt vinni, a legapróbb részletekre is ügyel…

Teteje