Hasznos tippek autónk téli felkészítéséhez

 

Hasznos tippek autónk téli felkészítéséhez

Az egyre hidegebb napokkal úgy érezhetjük, a nyárból egyenesen a télbe ugrottunk át, és a farmerdzsekiről hirtelen télikabátra kellett váltanunk. Ősz végén a réteges öltözködés bevezetése és immunrendszerünk megerősítése mellett autónkat is szükséges felkészítenünk az évszakváltásra – főként, ha hosszabb utazást tervezünk –, hogy ne egy esetleges baleset ébresszen rá bennünket ennek nélkülözhetetlenségére. A LeasePlan flottakezelő cég szakértőinek alábbi tanácsaival még időben eleget tehetünk a téli közlekedés követelményeinek.   

Nyáriról téli gumira

Figyelemreméltó tény, hogy a lakosság 25-30 százaléka egyáltalán nem cseréli évszaknak megfelelően a gumiabroncsait, ami felelőtlenségnek számít, hiszen a kerekeknek meg kell felelniük az adott időjárási viszonyoknak. A szakértők szerint +7 fok alatt már szükséges télire cserélni a gumikat, mivel azok kifejezetten a csúszós, havas, nyálkás úton biztosítanak jobb tapadást. A LeasePlan minden évben időben felhívja ügyfelei figyelmét a gumicsere-periódusra, ami szeptembertől novemberig tart, de a csere tervezett időpontjához képest már két-három héttel korábban tanácsos lefoglalni a dátumot, hiszen ilyenkor megszaporodik a szervizre várók száma.

Különösen akkor figyeljünk erre, ha külföldi pihenést is tervezünk a téli időszakban, mert egyes országokban – például Ausztriában, Németországban és Svájcban – a téligumi megléte kötelező érvényű előírás, és javasolt hóláncot is magunkkal vinni. Ezekben az országokban november 1-jétől komoly büntetésre számíthat az, aki téligumi hiányában elakad vagy balesetet okoz, ezért ajánlott még indulás előtt utánanézni az adott ország erre vonatkozó szabályzatának.

Évszaknak megfelelő ablakmosó folyadék

A gumiabroncshoz hasonlóan az ablakmosó folyadékot is tanácsos évszak szerint cserélni, hiszen, ha a nyárival tisztítjuk a szélvédőt télen, akkor fagyálló hatásra nem számíthatunk. Bogároldásra annál inkább, viszont erre a hidegben már nem lesz szükségünk. Évszakváltáskor érdemes kipumpálni, vagyis elhasználni, ezután pedig szezonnak megfelelően, általában már október közepétől frissíteni a tartályban lévő folyadékot.

Napi rutin

A jármű karbantartását, alapfunkcióinak napi szintű ellenőrzését a KRESZ is előírja, és a gyártók is ragaszkodnak hozzá. Persze nem túl életszerű minden elindulás előtt ellenőrizni a lámpákat, a helyzetjelzőt, a féket, a folyadékszinteket és az akkumulátort, de ajánlott törekedni rá, főleg télen. Elsősorban dízelautók esetében figyeljünk rá, hogy a motor károsanyag-kibocsátása és teljesítménye szempontjából fontos AdBlue-tartály legyen feltöltve, és az olajszint is optimális legyen. A napi rutinon túl a hosszabb utak előtt győződjünk meg a gyártó által meghatározott karbantartási periódus érvényességéről. Ha közeledik a lejárati idő, akkor még indulás előtt végeztessük el az esedékes szervizt, mert a legtöbb gyártó a szervizperiódusok lejártával kapcsolatban zéró toleranciát tanúsít, így az autó elveszti a garanciát.

Vészjósló üzenetek

A mindennapi ellenőrzés során a műszerfal felvillanó jelzései időben értesítenek bennünket, ha valami nincs rendben az autóval. Amennyiben valamelyik pirosan világít, akkor nem lehet üzemeltetni a kocsit, sárga jelzésnél pedig mindenképpen egyeztessünk időpontot a szervizbe. A jelek közül az alábbiakra fokozottan érdemes figyelni télen:
• Motorhiba. (62)
• Fékbetét figyelmeztető. (5)
• Szerviz szükséges. (34)
• Légzsák figyelmeztető. (39)
• Motorolaj nyomás alacsony. (57)
• Kiégett izzó figyelmeztető. (23)
• Ablakmosó folyadék szint alacsony. (4)

Ezenfelül célszerű magas oktánszámú, prémium minőségű üzemanyagot használni a nagyobb teljesítmény és a kisebb fogyasztás érdekében. Fontos azonban, hogy ezek előnye csak akkor érzékelhető, ha az autót is úgy tervezték meg, hogy ilyen üzemanyaggal működjön a leghatékonyabban. Emellett figyeljünk arra, hogy az üzemanyagok összetétele, oktánszáma, adalékanyagai régiónként, sőt évszakonként is változhatnak.

Tudatosan biztonságban

A műszaki állapot mellett szintén figyeljünk a mosások megfelelő időzítésére: mínusz 15 fokos hidegben ne előző este vigyük tisztításra a kocsit, mert befagyhatnak az ajtajai. Számítsunk rá, hogy ha az utakról felcsapódó só rászárad az autóra, akkor az befolyásolhatja a világítást és a parkolóradar működését is, ezért mindig alaposan takarítsuk le. Fagyos időben kíméljük az ablaktörlőt, továbbá a szélvédőre fagyott jeget jégoldóval és kaparóval távolítsuk el. Ha hosszú útra készülünk, akkor mindig tele tankkal induljunk el, és ne hagyjuk otthon a takarót, a hóásásra alkalmas eszközt, az ételt, italt és meleg ruházatot, illetve gondoskodjunk róla, hogy a telefonunk legyen feltöltve.

Vezetéstechnika túl a rutinon

Tanulmányok szerint az újdonsült jogosítványtulajdonosok mellett a gyakorlott sofőrök vezetésére is pozitív hatással van készségeik „edzése”, például egyes vezetéstechnikai szituációk gyakorlásával. A tél és a fagy beköszönte előtt tanpályán akár szimulátorokkal, biztonságos környezetben is fejleszthetjük képességeinket azokban a helyzetekben, amelyek a mindennapi életben is megtörténhetnek velünk. Például vészfékezést különböző felületeken, az akadálykerülés és csúszás összehangolt korrigálását vagy a kontrollvesztés utáni teendőket. A szimulátoron változatos környezeti körülmények és hatások modellezhetők, így sík terepen is gyakorolható a hegyi vezetés, jeges utakon manőverezhetünk jó időben, és fényes nappal próbálhatjuk ki az éjszakai autózást. Mindezek mellett a program vezetés közben előforduló váratlan technikai problémákat – így durrdefektet vagy fékhibát – is képes imitálni, és szintén alkalmas az ittas vezetésre jellemző vizuális hatások bemutatására. Ezenfelül a szimulátor által készített mérések és analitika, valamint a szakképzett instruktor egyaránt segítenek a fejlődésben, hiszen minden egyes eseménysort visszanézhetünk és kielemezhetünk, átbeszélve a reakcióidő, a féktávolság vagy a pedálkezelés sajátosságait. 

Forrás: komplexauto.hu

Teteje