Hogyan hatunk sikereinkre vagy kudarcainkra?

vezető képzés, felelősség
 

Hogyan hatunk sikereinkre vagy kudarcainkra?

Egy vezető életében ezt a kérdést egyszer fel kell tenni, nem kerülheti ki a felelősséget, hiszen ő maga az, ami kiteszi a célokat, dönt fontos dolgokról.

Richard Taylor, a Chicagói Egyetem professzora a viselkedési közgazdaságtan területén végzett kutatásai során felismerte az emberi tényező és a gazdasági folyamatok között fennálló összefüggést, vagyis olyan emberi tulajdonságok, mint az önkontroll hiánya, a stressz tűrő képesség, az adott osztályrétegből hozott értékrendek, félelmek stb. hatását az üzleti életre.

A pszichológiai alapokra helyezett vizsgálat szerint az érzelmi döntéshozás nem kizárandó egy cég életéből, de mindenképp felülvizsgálást igényel, hiszen nem bízhat senki sem komoly választásokat csak preferenciákra, múltból hozott személyes értékrendekre. Mindig külső szemlélő helyzetéből is fel kell mérni a lehetőségeket és kockázatokat.

Személyes célok és motiváció nélkül nem igazán megy egy céget vezetni, irányítani, de a jó vezető mindig kikéri legalább 2-3 másik felelős egyén véleményét, mielőtt döntéseit meghozza. Figyelembe kell vennie a környezetet, mások érdekeit, a piaci igényeket és trendeket.

Ráadásul a céget teljes egészében kell látnia, átlátni a működési folyamatait, a határidőket, a pénzügyi helyzetet, a piacon való elhelyezkedését és még sok más fontos ügyet, például hogyan érzik magukat az alkalmazottak a cégnél,,, ebben hol az én felelősségem (?) stb.

A cél meghatározásától, a stratégia felállításán át eljutni a megvalósításáig tiszta figyelemmel bíró, felelős vezetőt kíván meg, aki nem csak a személyes érdekei alapján dönt.

Minden feladatkörre van megbízható, szintén felelős embere, akiknek ad a véleményére, így egy projekt sikere többszörösen be van biztosítva. Főleg, ha arra is tud figyelni, hogy az emberei jó kapcsolatban legyenek egymással is.

vezető képzés

Teteje