Intelligens városok

 

Intelligens városok

A telefonok, az autók és még a konyhai berendezések is okosabbak lettek és ezáltal ugyancsak  okossá válnak   a városok is.

Bár az intelligens város  még mindig a távoli jövő, a wireless és a kommunikáció terén piacvezető  AT & T és az IBM tech cég bejelentette, hogy partnerségre lépnek, hogy  felgyorsítsák ezt a folyamatot.

A két óriás közösen fog használni analitikus platformokat, felhőt, és biztonsági technológiákat annak érdekében, hogy segítsék a városi önkormányzatokat és a középvállalatokat.

Az AT & T és az IBM azt reméli, hogy az intelligens városok létrejöttét hatékonyan tudja majd támogatni az olyan forrásokból származó adatelemzéssel, mint például a tömegközlekedési járművek és az utcai videokamerák adatainak elemzése.
Az AT & T és az IBM kiemelte, hogy annak ellenére, hogy az erőforrásokat közösen használják, a két vállalat nem akar visszaélni semmilyen személyes információval.

" Chris Hill, az AT & T rangidős alelnöke így fogalmazott: „Ez az együttműködés a két világméretű cég között segít majd létrehozni, egy kollektív bolygószintű összekapcsolódást. Közös az a vision a két cégnél, hogy a " tárgyak internete " segítségével a különböző iparágak területén működő vállalatok támaszkodni tudnak majd az eszközökből nyert adatokra és így lehetővé válik, hogy egy következő szintre léphessen a vállalkozásuk."

"Okosabb városok, autók, házak, gépek és fogyasztói eszközök fogják az irányt adni a „tárgyak internetének” az elterjedésében. Ez viszont elindítja egy teljesen új hullámát az adatgyűjtés lehetőségeinek, az előrejelző elemzésnek és az automatizálásnak," - mondta Rick Qualman, az IBM Telekommunikációs stratégiai és üzletfejlesztési alelnöke.

A kommunikációs hátteret az AT & T, a számítógépes és hardware hátteret pedig az IBM biztosítja, az újgenerációs használati tárgyak és háztartási gépek fejlesztéséhez. Ezek a tárgyak képesek lesznek adatokat gyűjteni a tulajdonosaikról és a “tárgyak internetén” keresztül felhalmozódnak és elemzésre kerülnek.

..és hogy ez hová vezet?

A sajtóközlemény szerint az eljövendő városok tervezőinek munkáját fogja segíteni abban, hogy megfelelően csoportosítsák az erőforrásokat, helyezzék el a szükséges mentő és rendőrállomásokat ott, ahol nagyobb forgalom miatt szükséges, és a forgalomirányítást magát is segítsenek megtervezni.

De például ha a „tárgyak internetébe” be lesz kapcsolva a hűtőm is, ami már most is magától vásárol be, akkor akár Tokióban is elemezhetik azt?

.. most még nehéz elképzelni, hogy az emberiség hogyan tud ezzel lépést tartani.

Készült a http://www.latinpost.com cikke alapján.
 

Teteje