Interjú - AIRPORT-Debrecen

 

Interjú - AIRPORT-Debrecen

"A járat indulásával az is említésre méltó, hogy szinte a világ bármely pontja elérhető Debrecenből. Londonba már közlekedik járatunk, aztán indul Milánóba is a menetrend szerinti járat és Eindhovenbe is közvetlenül utazhatnak majd az emberek. Ha ehhez hozzátesszük, az európai gyors vasút hálózatot, akkor láthatjuk, hogy Európa nagy része igen gyorsan és könnyen elérhető Debrecenből."

Folytatjuk  pár héttel elkezdett sorozatunkat, amelyben az AIRPORT-Debrecen ügyvezető igazgatójával készítettünk interjút. A debreceni Reptéren végzett munkájáról kérdeztük és arról, hogy látja a jelenlegi működésüket és mik a jövőbeni terveik.

...Folytatás

Bonyolult feladatokat kellett megoldani, aminek a végeredménye egy jól működő új terminál volt! Itt is naponta találkozunk olyan feladatokkal, ami izgalmassá teszi a munkánkat. Ebben próbálok segíteni a kollegáknak, itteni munkatársaknak.
Ezzel együtt nagy hangsúlyt fektetünk a növekedési lehetőségekre, további járatok indítására, újabb légitársaságokkal is tárgyalunk.
Nem elégedhetünk meg azzal, hogy itt van a WizzAir, azt szeretném, hogy nekik is sokkal több járatuk legyen tőlünk, és hogy ne legyen időm, hanem egyfolytában jöjjenek, menjenek a járatok, mert ez jó Debrecennek és ez jó a környéknek is.

Terveznek esetleg reptérfejlesztést, mint például a kifutók bővítését?

Jelenleg két kifutópályánk van, ezek közül jelenleg az egyiket használjuk, ami olyan, mintha kettő lenne, mert mindkét irányból lehet rajta fel és leszállni.
Nagyon szeretnénk oda eljutni, hogy a kifutópálya legyen a korlát, mert egy ilyen kifutópályára 50 másodpercenként tud leszállni egy-egy repülőgép. Ha ezt felszorozzuk, akkor látszik, hogy bőven van még itt kapacitásunk.
Jelenleg 2db induló és 2 db érkező gépet tudunk egy időben kiszolgálni.
A következő lépés a terminál épület fejlesztése lehet, a logisztika, az áruszállítás. A környező reptereken sokkal nagyobb forgalom van, ennél rövidebb kifutópályákon is, tehát egyelőre nem az a szűk keresztmetszet hogy a kifutópálya mit tud. Bármilyen típusú, ma üzemben lévő repülőgép fogadására alkalmas a kifutópálya itt Debrecenben.

Mi lenne az, ami nagyobb részt kíván meg Önből itt, a más repülőtereken már ismert, megszokott eljárások megvalósítása, vagy a teljesen helyi jellegű kihívásokra hozott új megoldások?

A légi közlekedésben semmit nem szabad rutinból csinálni. Ezért is más ez a munka, mert itt a rutin, az végzetes hibaforrás lehet, ettől is veszélyes üzem.
Egyébként is a légi közlekedés még mindig nem számít hétköznapi dolognak. Nagyon sok olyan ellenőrzés van, úgy nevezett „check list”-ek, amelyeket nem lehet elhagyni, vagy rutinból csinálni. A legegyszerűbb példa, hogy a pilótának körbe kell járnia a repülőgépet, a vizuális ellenőrzésen, hogy meggyőződjön arról, hogy minden rendben van rajta. Ezt az ellenőrzést minden felszállás előtt végig kell csinálni.
Itt, ami igazán nagyon szép feladat és úgy látom, egyre jobban is csináljuk, hogy ezeket a részfeladatokat mindenki nagyon jól tudta a saját kis részterületén, de azt sok ponton kellett segíteni, hogy együtt, egy forduló időben hogyan kapcsolódnak ezek a részek, és a feladataikat végző kollégák.
Ha van olyan esetleges dolog, ami nem a normál menetrend szerint megy, például egy járat késés, abban az esetben mit is kell másképp csinálni, hogy is kell azt kezelni? Nem szoktam beleszólni abban a pillanatban a kollégák munkájába, inkább végignézem, és utána átbeszéljük, hogy hogyan lehetett volna azt másképp.

Számomra igazán az a feladat, hogy kitaláljuk a stratégiát, hogy mi legyen ebből a repülőtérből? Együtt a Xangával, aki itt a logisztikai területeknek a fejlesztője.
Illetve itt az üzemeltetési jogokat is ők gyakorolják, tehát nekünk egy nagyon fontos feladatunk megtalálni ennek a regionális repülőtérnek a pontos helyét a térképen. Hogy a szolgáltatások terén, mint említettem, inter-modális, vagy multi-modális legyen, hogy „just in time”, vagy tárolás legyen. Tehát nagyon sokféle variációból kell összeraknunk az optimális megoldási lehetőségeket.
Itt a legkisebb költség is nagyon nagy! Ha a városi közlekedésben egy busz elromlik, oda kijönnek, esetleg kicserélik az ékszíjat, és már mehet is a busz tovább.
Itt nem így van, a legkisebb javítás, vagy akár a legkisebb módosítás biztonsági és üzemeltetési szempontból is nagyon költséges és kockázatos dolog. Ennek az egésznek a fenntartása, fenntarthatósága lenne az a kihívás, amiben én tudok segíteni. Sok éve csinálom ezt, különböző helyeken. Szerintem, nagyon jó helyre kerültem itt Debrecenben. Nagyon jó azt látni, hogy hogyan tud együtt dolgozni az üzemeltető, a város vezetése és a régió. Ez óriási segítség! Ezúton is köszönet érte!

Köszönjük szépen.

Cimkék: