Interjú a könyvelésről

 

Interjú a könyvelésről

Miért választottátok a könyvelői szakmát?

Szilvi:
Családi indíttatás volt. Már a nagyszüleim, a szüleim is könyvelők voltak és a matematika volt egyedül, ami ment az iskolában. Nem értettem sem az irodalomhoz, sem a nyelvtanhoz és a nyelvek is nehezen mentek.
Így egyértelmű volt, hogy közgazdasági irány, abból pedig jött, hogy a szülői vonalat viszem tovább, a pénzügyet és a számvitelt.
Érdekes is volt számomra, mert mindig azt láttam, hogy a szüleim tanultak, újságokat bújtak. Mindig változnak a dolgok és ezúttal a szakma nehézségei is. Számomra ez adja az izgalmat, hogy állandóan topon kell lenni, hiszen ha valaki nem követi a jogszabályok alakulását, akkor ebben a szakmában meghalt. Elveszti a fonalat, ha nem tud azonnal válaszolni a felmerülő kérdésekre. Az információk folyamatos figyelemmel kísérése frissen tartja a gondolkodást.

Éva:
Én szintén nem voltam egy humán beállítottságú ember az iskolában. Közgazdasági Szakközépbe jártam és megtetszett ez a vonal, az Egyetemen pedig a számviteli rész volt, ami jobban ment. Utána Szilvi ajánlott itt állást és itt ragadtam.
Először azt hittem, hogy a könyvelés egy monoton, unalmas dolog. Idő közben kiderült számomra, hogy nem így van, mert mindig új kérdések merülnek fel, amire meg kell találni a választ és segítünk az ügyfeleknek megoldani a problémáikat.

A kapcsolatot is kell ápolni az emberekkel?

Éva:
Igen, a türelem és az emberismeret nem árt. Van olyan ügyfél, aki azt akarja, hogy azonnal megoldás szülessen. Ha tudunk, akkor segítünk is, de a bonyolultabb kérdéseknek utána kell nézni, hogy helyes legyen a válasz.

Mit gondoltok, mi egy jó könyvelő ismérve? Milyen értékek alapján választanak titeket?

Szilvi:
Ezt embere válogatja, mostanában egyre inkább a költségek alapján választanak. Tőlünk is ment már el ügyfél azért, hogy olcsóbban könyvelhessen.
Szerencsére van, aki azért marad nálunk, mert nekünk van arra időnk, hogy foglalkozzunk vele, vagy megfelelő a szakmai tudásunk és szeretnek velünk együtt dolgozni.
Fontos, hogy kicsit pszichológusok is vagyunk. Meghallgatjuk az ügyfelet, és sokszor nem is üzleti eredetű a probléma, egyszerűen csak nem úgy látja a dolgot, ahogy az van, mi pedig jobban rálátunk a problémára.
Jó emberismerőnek kell lenni és szerintem a mi szakmánkban az emberekkel való kommunikáció a fontos. Minden ügyfelünk más, mindenkivel másképp kell beszélni.
Szerintem ez a legfontosabb ismérve egy jó könyvelőnek, mert a szakmai tudás és gyakorlat úgyis jön. Az első az, hogy az emberekkel hogyan tud foglalkozni.

Számotokra fontos az is, hogy jó kapcsolatot tudjatok kialakítani és azt megtartani?

Szilvi:
Igen, szerintem a kapcsolat a legfontosabb. A mi szakmánk ugyan olyan bizalmi kapcsolat, mint az orvosoké, mert az ember megválasztja, hogy kiben bízik. A könyvelőjét pedig még inkább, hiszen a pénzét bízza rá.
A mostani világban még nagyobb bizalom kell, hogy hozzánk forduljanak.

Általában sikerül kialakítanotok olyan kapcsolatokat, ahol visszatérő ügyfeleitek lesznek?

Szilvi:
Nagyon igyekszünk. Nekünk az a legjobb, ha maga az ügyfél ajánl minket tovább, mert megbízik bennünk. Tudja, hogy segítünk és azt adja tovább a saját ismeretségi körében.

Éva:
Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak, tudni kell bánni az emberekkel. A jogszabályokat muszáj nyomon követni, mert máskülönben nem tudunk jó munkát végezni. Tartani kell a határidőket, és hogy mi iroda vagyunk ez azért is jó, mert meg tudjuk beszélni a felmerülő kérdéseket.
Össze szoktunk ülni és megbeszélni, ki hogy lát egy bonyolultabb kérdést, így profi szolgáltatást tudunk nyújtani mindenkinek.

Akkor van egy csapatmunka is nálatok?

Éva:
Igen, minden ügy közös ügy. Ha felmerül a kérdés, akkor azt általában meg szoktuk beszélni, ki hogy látja.
Utána járunk a hivataloknál, hogy mondjanak állásfoglalást, és így rakjuk össze a választ.

Hogy látjátok, a csapatmunka mit tud hozzáadni egy ügy pozitív kimeneteléhez, rendezéséhez?

Éva:
Például, ki hogy látja. A csapatból mindig akad valaki, aki megtalálja azt az egy mondat töredéket, ami kulcsfontosságú lehet.
Több szem többet lát. Lehet, hogy mi elolvastunk a jogszabályt, de felmerül valakiben, hogy az a vessző nem jó helyen van.
Most is volt egy ilyen ügyünk, egy bírósági határozat, amiben ez sokat segített. A harmadik ember találta meg, hogy az a vessző mást is jelent.

Szilvi:
Ami még a csoportban jó, hogy vannak idősebb kollégák, akik a gyakorlatban több problémával találkoztak már, így el tudnak minket indítani a folyamatban, mivel mi még fiatalok vagyunk és nincs akkora tapasztalatuk, mint nekik. Mi pedig oda tudjuk adni azt a pluszt, amit a gyors tanulásunkkal lehet, hamarabb rájövünk a problémára. Amivel mi többek tudunk tenni, az erő, ami csapatban rejlik. Hatékonyabb, mint amikor egyedül nézünk utána mindennek és kutatjuk fel a válaszokat. Sokkal gyorsabb csapatban dolgozni és izgalmasabb is. Összeülünk és az ötletbörze mindig izgalmas szokott lenni, mert feldobja az irodai munkát. Természetesen van monoton dolog is munkánkban, de az ilyen ötletelések erőt adnak mindenkinek, hogy újult erővel tudjunk tovább dolgozni.

Ez látszik is, mert nagyon jó érzés bejönni ide hozzátok.

Folytatjuk….

 

Teteje