Interjú - Mátrai Nagy Andreával

 

Interjú - Mátrai Nagy Andreával

Bemutatok egy hölgyet, aki egy igazi búzafűlé fogyasztó, aki szintén csak kis kóstolgatással kezdte, de mára már neki is van otthon prése, ahol frissen tudja fogyasztani a búzafűlevet. Első törzsvásárlóm, aki itt nálam veszi a mai napig a búzafüvet. Kérdezzetek tőle bátran, egy egészséges, igaz anyagot hallhattok tőle. Mi népművelők vagyunk, nem népbutítók, elsősorban magunkat műveljük, utána továbbadjuk a tudást, amit összeszedünk. Jó szívvel ajánlom, mert ő nem fog mellébeszélni, nem fog hülyeségeket mondani.

Én igazából mindig is hektikus voltam, az ilyen csodaszerekkel kapcsolatban. Éppen ezért általában pirulákat, vitaminokat nem szoktam szedni, mert nem igazán hiszek benne. Misinek a tönkölybúzafűleves projektjében azért kezdtem hinni, azért próbáltam ki, mert én már a szappanjait ismerem. Lévén, hogy elég érzékeny a bőröm, már amikor ő idejött és megkezdte a tevékenységét itt a Tímárházban, akkor én kipróbáltam a szappanjait és nagyon jó hatásúak voltak. Ebből a meggondolásból kiindulva én úgy gondoltam, hogy megpróbálom a tönkölybúzafűlevet is, bár nem fűztem hozzá sok reményt.

Először kiskanállal ittam meg belőle minden reggel éhgyomorra, aztán fokozatosan emeltem a napi adagot. Az első napokban éreztem, hogy átmozgatta az anyagcserémet és a belsőmet, de olyan átütő hatást nem éreztem.  Két hétre rá éreztem, hogy megnövekedett az erőm, a fizikai intenzitás jobb lett. Elsősorban az immunrendszeren próbált erősíteni és láthatóan mivel nekem alap betegségem, alap problémám nincs, nem észleltem túlzott különbségeket. Még mindig kicsit szkeptikus voltam és azt mondtam, hogy várok három hetet, utána egy teljes vérképet csináltatok róla. Az élénkítő és méregtelenítő hatásának jelentkeznie kell valamilyen módon a vérképen is. Nekem ezelőtt voltak azért eltérések, nem komolyak, de azért voltak. Ezután egy tökéletes vérképet kaptam. A fizikai intenzitásom az nagyon jó.

A Misi termékeinél az a jó, hogy ő a búzafűlét ahogy le van aratva, azonnal kipréseli és azonnal iható. Nekem szerencsém van, hogy a közelében vagyok és itt frissen tudom fogyasztani. Nem kell hűteni, fagyasztani, azok a hatóanyagok, amelyek benne vannak, azok nem veszítenek az értékükből.
Ezt úgy fejlesztettem magamnak tovább, hogy már ládával veszem tőle a búzafüvet, annyi beruházásomba került, hogy vettem egy présgépet és én minden reggel magamnak darálom és magamnak préselem ki. Hangsúlyozom, hogy kúraszerűen iszom, tartok időszakonként szünetet.
Édesanyámnak is fizikailag jobb az erőnléte, ő is velem fogyasztja a búzafűlevet. Nála az a változás, hogy élesebb a látása.
Az íze, az tény és való, hogy kicsit fanyar, kesernyés, nem a legkellemesebb, de ez az egyetlen hátránya, én más hátrányát nem tudok mondani. Nevet.

Ha az ember fokozatosan emeli az adagot és minden nap fogyasztja, akkor egy két héten belül, mindenféleképpen pozitív hatást tapasztal. Én úgy gondolom, hogy e mellett, semmilyen más vitaminra nincs szükség. Azokat az ásványi anyagokat, amelyek a szervezet számára szükségesek, ezzel a biotermesztett anyaggal bevisszük. Ha valakinek semmi különösebb szervi gondja nincs, csak csupán annyi, hogy az immunrendszerét szeretné erősíteni, arra is tökéletesen megfelel.   

Hagy kérdezzem meg, hogy mennyi a kúra? Tehát amit csináltál eddig, az hogy oszlik meg?

Én három hétig folyamatosan ittam, aztán hagytam egy hét szünetet és megint elkezdtem. Olyan borzasztó régen nem iszom, kb. három hónapja fogyasztom és ennyi a pozitívum, amit elértem vele. Kicsit több pozitívumot tapasztaltam az édesanyámnál, mert neki azért vannak különböző betegségei, nyilván az idősebb korára való tekintettel. Akinek komolyabb betegségei vannak, annál lehet látványosabb ez a hatás. Mivel ezeknek a betégségeknek idő kellet, hogy kialakuljanak, azért arra is kell időt adni, hogy helyreforduljanak. Rendszeresség, idő és türelem kell hozzá, hogy kifejtse a hatását.

Én soha nem bírtam a nyári meleget. Sem fizikailag, sem idegileg sem. Most fizikailag jobban igénybe van véve a szervezetem, ugye nyári táboroztatjuk a gyerekeket, rengeteg mindent csinálunk, kirándulunk, sétálunk,.. majd visszajöttünk, letettem a holmimat, megjártam a központot, visszajöttem és akkor jutott eszembe, hogy hoppá 30 fok van. Ez tavaly nekem nem nagyon ment volna, mert amikor ez az időjárás bejön, én beülök a hűvös szobába, mint a medve, aki téli álmot alszik. Addig nem jövök ki, ameddig le nem hűl nagyjából. Most is megvisel a meleg, de fizikailag ilyen pozitív hatását még nem tapasztaltam. Ezt nem tudom másra fogni.

Misinél búzamag formájában is hozzá lehet jutni vagy ha learatjuk, hazavisszük és betesszük a hűtőbe, pár napig így is eláll. Abban már kevésbé hiszek, hogy lefagyasztva, kapszula formájában fogyasztható legyen, hogy azok a hatóanyagok még mindig benne legyenek a fagyasztás ellenére is, mint amikor learatom és máris iszom. Itt lehetőségem van arra, hogy megvegyem ládástól és levágjak belőle annyit, amennyit én gondolok. Nem gondolom, hogy az árát tekintve többe kerülne, mint akármelyik csodavitamin. Itt az igazi beruházás magának a présgépnek a megvétele, de meg lehet úgy is oldani ebben az iszodában, ha valaki csak magát a levet veszi meg. Ha otthon a család többi tagja is issza, csak így tudjuk megoldani, hogy én is berendezkedtem erre, hogy itthon kicsiben ugyan, de elkezdtük préselni.

Én csak belsőleg használom, de tudom, hogy lehet külsőleg sebekre is használni. Tudom, hogy így is hatékony, de erről nem tudok saját tapasztalatot mondani. Lehet ez a lé szervezetfüggő, mert lehet, hogy valakinek a belsője érzékenyebben veszi, ilyenkor másképp hat, mint az, akinek nincsen semmilyen komoly betegsége. Méregtelenítő és a vérképző szervek ellátását is segíti. Nem is inkább fogyasztó, mint súly megőrző hatása van. Szagsemlegesítő, az ebből készült szappan is nagyon jó termék. Én csak pozitívumokat tudok róla mondani. Izzadásgátló hatása is van. Misi mesélte, hogy hagymát evett hagymával és után amikor ivott rá búzafűlevet, nem lehetett érezni a hagymaszagot.

Kozmetikumokat is lehet belőle készíteni, vannak tervek vele. Kicsit furcsa az embereknek, hogy pl a szappan nem habzik. Én nem csak az arcomat mosom vele, hanem az egész testemet, de én borzasztó fehér bőrű is vagyok, tele vagyok anyajeggyel, nem napozhatok, nem csinálhatok semmit, száraz a bőröm, kipirosodik, nekem minden bajom van a bőrömmel. Én előszzör a joghurtos-körömvirágos, majd a levendulavirágos szappanját próbáltam ki és legvégül maradtam a rizstejes alapú szappanjánál. De tényleg olyan, mintha krémezném a bőrömet, tetőtől talpig azzal mosakszom. Én azóta egy testápolót sem vettem, mert azt a zsírtartalmat, azt a hidratálást megadja a bőrömnek, amire szüksége van. Vannak olyan szappanjai is, amelyek szárítanak, nekem nincs rá szükségem, de pikkelysömörös, ekcémás, mindenféle bajokkal jöttek már hozzá segítségül. Hatféle közül lehet válogatni, hogy kinek mi a jó, természetesen akkor, ha az ember nem kombinálja a hagyományos szappanokkal, hanem csak kizárólag ezeket használja.

Köszönjük.

Remélem, hogy segítünk vele.  

Riport: Debrecen-Portal és Mátrai Nagy Andrea

Cimkék: 
Teteje