A jó rezgésű víz egészségünk alapja!

legjobb víz, forrásvíz
 

A jó rezgésű víz egészségünk alapja!

Arra a kérdésre, hogy a rendezett szerkezetű víznek milyen jótékony hatásai lehetnek szervezetünkre nézve, M.J. Pangman: Hexagonális víz című hamarosan megjelenő könyvéből kaphatunk választ, melyből most megismerhetnek néhány fontos gondolatot.

Pangman a könyvében Dr. Mu Shik John molekuláris víz környezet elméletére hivatkozik, mely szerint az öregedési folyamat nem más, mint a rendezett víz fokozatos elvesztése a sejtekből, a szövetekből és a szervekből, amit testünk teljes víztartalmának általános csökkenése követ.

Az elmélet szerint növelhető az életerő, lassítható az öregedési folyamat, elősegíthető a fokozottabb hidratálás, a méregtelenítés, a sejtek közötti kommunikáció, a tápanyag felszívódás és megakadályozható a betegségek kialakulása a rendezett víz szervezetbe való juttatásával. A rendezett vízzel testünk kristályának szerkezetét is erősíthetjük, hiszen a víz elsődleges kristály.

Az, hogy a korosodással miért csökken a test víztartalma és a sejteken belül a víz aránya, különböző okokból fakadhat. A szomjúsági mechanizmusunk kevésbé működik hatékonyan idősebb korban, szervezetünkben pedig egyre több méreganyag halmozódik fel a kor előre haladtával.

Földünk ivóvízkészletének jelentős hányada manapság energiaszegény, felszívódó-képessége rossz, úgynevezett holt víznek is hívhatnánk, melyet, ha fogyasztunk, megtorpan a hidratációs és a méregtelenítés folyamata is. Idősebb korban a test már arra kényszerül, hogy a sejteken belüli vízből hidrogént vonjon el a szabad gyökök mennyiségének növekedése miatt.

A víznek van egy olyan negatív tényezője, hogy nem képes belépni a sejtekbe természetellenes elektromágneses mező jelenlétében. Ilyen mező például a mobiltelefonok, mikrohullámú sütők, számítógépek, televíziók, radarok, elektronikus játékok vagy az otthoniakat ellátó váltóáram.

A kor sokszor hozza magával a mozgásszegény életmódot is, hiszen idősebb korban már nem képes mindenki ugyanúgy mozogni, mint azelőtt. A test teljes átmozgatása nélkül pedig – legyen az séta, tánc, úszás, futás, stb – a szervezetbe juttatott víz nem marad meg, hanem átfolyik bizonyos szerveken, majd kiürül. A hosszú élethez tehát jelentősen hozzájárul a teljes spektrumú, élő víz fogyasztása, és a test rendszeres, teljes átmozgatása.

A testünk számára megfelelő víz előállítása lehetséges. A svájci Nature's Design termékei az aranymetszés szabályai alapján készült üvegek (kancsók, poharak, tároló edények) segítségével nagyon gyorsan tudjuk a tisztított-, vagy csapvízből a legjobb rezgésű vizet létrehozni.

jó rezgésű víz, struktúrált víz, aranymetszés

 jó rezgésű víz, struktúrált víz, aranymetszés

 jó rezgésű víz, struktúrált víz, aranymetszés

 

Megvásárolható: a-biobolt.hu webáruházban.

A termékek telefonon is megrendelhetőek (+3630 916 3972). A szállításról gondoskodunk! Budapesten a Webshop logisztikai üzletben is átvehetőek (6. kerület, Podmaniszky utca 43.)

A cikk partnere: 

Teteje