A karácsonyi utalvány nem adózik

 

A karácsonyi utalvány nem adózik

Ez már a NAV által is hivatalos, bejelentett ténynek hangzik: a nyugdíjasoknak juttatott Erzsébet-utalványok után közterhet nem kell fizetni, sem a bevallásban nem kell feltüntetni azt.

A NAV tájékoztatása szerint a tízezer forint értékű Erzsébet-utalvány az szja-törvény értelmében csekély értékű ajándéknak minősül, hiszen a juttatás személyenkénti értéke nem haladja meg a minimálbér 10 százalékát (ami 2016-ban 11 100 forint), és a juttatásban olyan magánszemély részesül, akinek a kifizetőtől az adóévben nem származik más jövedelme. Az adóhatóság hangsúlyozta: a juttatásban részesülő nyugdíjasokat az utalványokkal kapcsolatban semmilyen közteher – sem személyi jövedelemadó, sem más – nem terheli. (Az utalványokat a héten már vitték a postások a nyugdíjasoknak.)
Az ilyen típusú juttatás után a közterheket a kifizetőnek, ebben az esetben az államnak kell megállapítania, bevallania és megfizetnie, a közteher a kifizetőt terheli – közölte a NAV.  Ismertették, a csekély értékű ajándék az szja-törvény szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül, amelyet 15 százalék személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terhel a juttatás értékének 1,19-szerese után. Így a juttatás után az államnak összesen 49,98 százalék közteher-fizetési kötelezettsége jelentkezik. A nyugdíjasokaknak szóló karácsonyi ajándékot még novemberben jelentette be a kormányfő együtt az 1,6 százalékos nyugdíjemeléssel.
A juttatást a nyugdíjasoknak bevallaniuk sem kell, az szja-törvény szerint ugyanis nem kell bevallani azt a bevételt, amely után a személyi jövedelemadó megfizetésére a kifizető kötelezett. Az egyes meghatározott juttatásnak minősülő csekély értékű ajándék után a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség pedig a kifizetőt terheli – összegezte tájékoztatójában a NAV.

Teteje