Mesterek Mestere Díj pályázat

 

Mesterek Mestere Díj pályázat

Harmadik alkalommal hirdették ki a Mesterek Mestere Díj pályázatot, melyre kiemelkedő színvonalon dolgozó és szolgáltató burkoló és kőműves szakemberek jelentkezhetnek.

A Mapei Kft. által alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját.

„Óriási szükség van a társadalom elismerésére. A társadalom megbecsülése nélkül nem fogják hivatásul választani az építőipart a fiatalok. Ezért a díj másik célja, hogy vonzóvá tegye az építőipart a fiatalok számára, megmutassa a szakma szépségeit és a jó példákat. Ez egy gyönyörű, alkotó szakma, amivel tulajdonképpen becsomagolják, feldíszítik az épületeket, ahogy Vancsó László a tavalyi díjazott fogalmazott” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Utóbbira nagy szükség is van, mert egyre kevesebb fiatal választja az építő szakmákat. A Mapei Kft. 2017 februárjában több mint 1500 magánembert kérdezett egy online felmérés keretében, hogy szívesen adnák-e építőipari szakembernek a gyermeküket? 51% felelt kategorikus nemmel. Leginkább azért, mert alulfizetettnek, piszkos és nehéz fizikai munkának látják.

A pályázni a referenciákról készült fotók beküldésével, valamint a www.mapei.hu/mesterekmestere címen található pályázati adatlap beküldésével lehet. A pályázat beküldési határideje 2017. november 1.

Tovább...

Forrás: Pias és Profit

Teteje