A ruha teszi az embert

 

A ruha teszi az embert

Attól függ, mi a cél.
Nem dönthetjük el, hogy csak az olcsó vagy csak a drága. Nem állíthatjuk, hogy csak a márkás vagy csak a kínai. Mindkettőre pont ugyanúgy tudunk felhozni példákat, mikor, melyik, miért válik be jobban. Tapasztalat, hogy vásároltam már úgy csizmát magamnak, hogy hosszú rábászelésre volt szükségem, mert annyira sokalltam kiadni rá félszázezer forintot. Döntésemet azóta sembántam meg, hiszen ez az eset közel tíz éve volt és még ma is örömmel veszem fel ezt a lábbelit. Kibírt velem sarat, havat és hosszú gyaloglásokat. A másik eset, mikor egy kedves, tudom, hogy pont egy nyáron át lesz divat ruhácskát, tizedannyi áron megvásárolhatok. Olyankor rendben van, hogypár száz forintot fordítok rá és a színe kedvéért van belőle minden hangulatomhoz egy darab. 
Persze az sem mindegy, kinek akarok látszani a darabok viselése közben. Akarok- e egyáltalán látszódni valakinek. Az e a célom, hogy elkápráztassak vagy hogy a legpuhább, legkinyúltabb pamutpizsimben bújjak ágyba egy hideg téli éjszakán, mert Nekem jól esik. 
A ruha teszi az embert. Használhatjuk arra, ha valamilyenné válni szeretnénk. Egy  fontos tárgyalásra öltözhetünk gazdag üzletembernek/ üzletaszonynak. Így a külső alapján haladunk a bensőnk felzárkóztatása felé és segíathetjük magunkat motiválni egy magasabb ligába. Illetve amikor az is érthető, amikor jó ideje komolyabb dolgokról cserélünk eszmét az üzleti kapcsolatainkban észrevesszük, hogy gardrobunk darabjai konzervatíbakká váltak az idők során. Megváltoztunk. A lényeg, hogy a ruha TESZ.

A ruhavásárlásban kompromisszumokat kötünk. A magyar hölgyek szerint a márkás ruhák tartósak és jó minőségűek, mégis az ár miatt sokszor nem márkázott darabokat vásárolnak, az utánzatokat ugyanakkor kerülik – derült ki a Stilago divatwebáruház felméréséből. Az öltözködés terén a fiatalok a leginkább árérzékenyek: minden második 25 év alatti válaszadó érzi úgy, hogy nem engedheti meg magának, hogy márkás darabokat válasszon. A magyar nők többsége egyetért abban, hogy a márkás ruhák jobb minőségűek és tartósabbak, mint név nélküli társaik, ugyanakkor teljes áron jellemzően nem tudják megfizetni azokat. A felmérés arra is rámutatott, hogy 43 százalék szívesen válogatna gyakrabban a jól ismert divatházak kínálatából, de általában nem engedheti meg magának. Emiatt lehet, hogy a megkérdezettek fele többnyire nem márkás darabokat választ, mindössze 4 százalék az, aki kizárólag a jól ismert nevek kínálatából öltözködik. A cipőnél nem engedünk. A legkevésbé a kiegészítők, valamint a ruhák és szoknyák esetében fontos a márkajelzés. Nem kelendők az utánzatok. Bár valóban fontos a brand – a hölgyek 92 százaléka figyel oda rá vásárlás közben –, nem a magamutogatás a cél: mindössze a felmérés résztvevőinek 5 százaléka szeretné, hogy mások is lássák, ha drágább darabokat visel. „Ez összecseng azzal, miszerint a márkás ruhákat jobb minőségűnek tartjuk. Emiatt lehet az is, hogy a utánzatok nem népszerűek a magyar hölgyek körében.” Csupán 3 százalék gondolja úgy, hogy az utánzatok kizárólag a márkajelzésben különböznek az eredeti daraboktól.

 

 

 

 

Teteje