Siker egyedül vagy csapatban?

 

Siker egyedül vagy csapatban?

Aki sikeres akar lenni, törekvő ember kell, hogy legyen, de nem csinálhatja egyedül. A vállalkozását, a cégét akarja fejleszteni, naggyá tenni? Ez bizony csapatmunkát követel meg.

Képtelenség olyan célt kitenni, amely csak nekem szól, csak én vagyok benne. Hiszen mindig valakivel, valakiktől, valakiért, vagy valaki által akarjuk azt megkapni, elérni.
Ha egy termékről vagy szolgáltatásról van szó, az egy célközönségnek, vásárlórétegnek szól. Az előállításhoz, a megvalósuláshoz egy csomó másik emberrel kell összedolgozni.
Ha gyártani és piacra dobni akarunk egy terméket, ez sokszorosan így működik. Valakinek meg kell álmodni, a piackutatást elvégezni, tervezni, majd legyártani, mindezt összehangolni. Ha megvan a termékünk, meg kell találnunk vele a vásárlóinkat, sőt meggyőzni, hogy vásároljanak. Ehhez kell egy jó reklám, marketing. Majd, ha már rendelnek is tőlünk, össze kell hangolni a gyártási, csomagolási, szállítási, raktározási, értékesítési és egyéb folyamatokat.
Ezt bizony nem lehet egyedül elvégezni. Hiába van egy gyönyörű célom, még láthatom is azt magam előtt ragyogni, ha nem áll mellettem egy összehangolt csapat.

Mi kell a jó csapathoz?

Ami biztosan kell:
Kell egy cél, amit látok a csapatommal együtt megvalósulni – mondjuk fél éven belül. Határozzunk meg egy üzleti célt, egy projektet, ami profitot termel és örömmel tölt el.
A célunk legyen elég konkrét ahhoz, hogy el tudjunk indulni érte. Bontsuk le stratégiai lépésekre, melyek segítenek átlátni a megvalósulását. A célt osszuk fel kisebb célokra, az időhatárokat megjelölve, hogy az út a megvalósulásig sok kis elégedettséggel töltsön el, miközben azt is észrevesszük, ha módosítanunk kell a terven, ami a sikerhez vezet. Menetközben kiderülhet, ha valami nem jól működik (ehhez használjuk fel a múltbeli tapasztalatainkból szerzett tudást is – hiszen tanulni akarunk a hibákból).

Mi kell a sikerhez?

Egy jó vezető önismeretet gyakorol. Az első, amit megnéz: „nekem miben kell változnom, vagy min kell változtatnom?” Hiszen lehet, hogy a vezetési stílusa, a döntési stratégiái okozták, hogy a csapat nem arra ment, amerre szerette volna.

Ami szintén közös a munka része, ha megosztja és együtt látja a vezető a célt az embereivel. Együtt tervezni, látni, szem előtt tartani a célt sokkal nagyobb motivációval jár mindenki számára, mintha készen kap egy parancsot, amit teljesítenie kell. Így mindenki a magáénak érezheti azt. Az ember sokkal kitartóbban tud dolgozni, ha tudja, miért teszi. Ha része a tervnek is, nemcsak a végrehajtásnak, örömmel vesz részt a munkában.

Ha egy projekt több hónapig is eltart, érdemes gyakran közös feedback-et tartani, hogy ki hol tart a saját részével, így végig érzi, hogyan kapcsolódik a munkája a nagy egészhez, a nagyobb tervhez.

Mi minden kell még a jó csapathoz és a sikerhez?

Folytatjuk hamarosan… 

Teteje