Születés hete 2015 Debrecen

Születés hete 2015 Debrecen
 

Születés hete 2015 Debrecen

Helyszínek: Ifjúsági Ház, DE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Kenézy Kórház és Rendelőintézet Szülészet- Nőgyógyászat, Babamosoly Bababolt, Belső Csend Jógastúdió, Fórum Debrecen

2015.MÁJUS 12-16

A rendezvény fővédnöke: Dr. Széles Diána Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere

Idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete Fesztivál országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. Az Ifjúsági Ház megnyitása óta, immáron negyedik alkalommal befogadója és szervezője a Születés Hete országos kiterjesztésű rendezvény sorozatnak, melynek célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információhoz a babavárással, szüléssel kapcsolatban. A hitelességet azok az előadók, védőnők, szoptatási tanácsadók, dúlák, hordozást oktató szakemberek, nőgyógyászok, pszichológusok garantálják, akik rendszeres résztvevői a programsorozatnak. Idei programsorozatunk központi gondolata a környezettudatos nevelés, gondolkodás, ezért kifejezetten a természetesség és a környezetkímélés jegyében is hívunk előadókat. Mottónk: ÖkoMama - ÖkoBaba.
A programok tartalmas elfoglaltságot jelentenek az érdeklődőknek párkapcsolat, szexualitás, családtervezés, anyává-apává válás, várandósság, szülés, születés, szoptatás/táplálás, csecsemőgondozás, hordozás, női szerepek megélése, gyermekvállalás és karrier egyeztetése témakörökben. Babára várókat, várandóst, anyukát, apukát, és családjukat várjuk szeretettel.

Programok ismertetése
A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája valamint a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Szülészet – Nőgyógyászata a legfontosabb partnerek, évek óta szervezői, helyszínei a programsorozatnak, a Hét egy-egy napján náluk zajlanak bemutatók, előadások leginkább az intézményi sajátosságokat, szolgáltatásokat bemutatva. Ezek a nyílt napok megkönnyítik az anyukáknak a választást abban, hogy hol szeretnék világra hozni újszülöttjeiket, lehetőségük van

információkat szerezni, és gyakorlati tanácsokat kapnak a felkészüléshez. Így 2015.május 12-én kedden a Klinika, május 13-án a Kenézy Kórház várja változatos programkínálattal a kismamákat.
A Klinika programjai között előadást hallatnak az érdeklődők  a szoptatásról, fájdalomcsillapításról, UH szűrésekről, látogatás történik a szülőszobán és a gyermekágyas osztályon.
  A Kenézy Kórház Szülészeti Osztályának programjai a „Család születik” nevet kapta.  Az ide látogatók meg tudják tekinteni az ambulanciákat, rendelőket, szülőszobát, gyermekágyas részleget, újszülött osztályt, intézményi szakemberek, nőgyógyászok, gyermekgyógyászok, szülésznők segítik tanácsaikkal az érdeklődőket.

A Születés Hete rendezvénysorozat teljes ideje alatt az Ifjúsági ház, mint főszervezője és koordinátora a város több fontos helyszínére kiterjedő eseménysorozatnak 2015. május 12-16 között biztosít programot az érdeklődőknek, de arra külön figyelve, hogy ne legyenek időbeli átfedések az intézményi programokkal. Ezért kedden és szerdán délelőtt az Ifiház leginkább a kisgyermekes és babás anyukákat várja szokásos hordozós baba-mama klubjába és játszóházi foglalkozásra.
Május 12-én kedd délután 16.30 órától Sass Nóri fotóművész, a Debreceni Fotóklub tagja, a babavárásról és babákról-mamákról készített csodálatos fotókiállításával hivatalosan az Ifjúsági házban is megnyitjuk a debreceni Születés Hetét.
A Klinika és a Kenézy Kórház intézményi programjait követően 2015.május 14. csütörtök és  május 16.szombat között csak az Ifjúsági Házban zajlanak az események. Az előző évek tapasztalataiból azt szűrtük le, hogy dolgozó kismamák nem tudtak részt venni a Születés Hete programjainak munkaidőt érintő eseményein, ezért ebben az évben kifejezetten úgy állítottuk össze az Ifjúsági házban szervezett programokat, hogy elérhető legyenek azoknak az érdeklődőknek, gyakorló és leendő édesanyáknak, akik dolgoznak. Igazodva az igényekhez, a programok nagyobb részét 15.00 óra után szervezzük.
Az Ifjúsági ház programjainak karakterét azok az előadók adják, akik már évek óta visszatérő vendégeink. Azok, akik hozzánk látogatnak, kiegészítő alternatív lehetőségekről hallhatnak a pelenkázással, otthonszüléssel, a vajúdással, gyermekgondozással kapcsolatban. Nagyon népszerűek a pszichológiai előadásaink, az anya-magzat kapcsolatról szóló beszélgetések, de szó esik a szoptatásról, valamint a szoptatást követő helyes táplálásról. Előadóink között üdvözölhetjük többek között dr. Ádám Borbála gyermekorvost, Dr. Kiss Borbála bőrgyógyászt, Dr. Fehér Boglárkát IBCLC laktációs szaktanácsadót, Végvári Edit pszichológust.

Mivel mottónk „ÖkoMama-ÖkoBaba, ezért külön hívtunk előadókat a tudatos fogyasztói szokások népszerűsítésére is, mint Marján Zsuzsannát, a debreceni Biopiac vezetőjét, Kiss Szilviát a Biodoboz fogyasztói közösség szervezőjét, valamint Antal Vali életmód tanácsadót, az országos ismertségű antalvali.com weboldal üzemeltetőjét.
A Születés Hete záró, szombati napját igazi családi programnak szánjuk. A tanácsadások, előadások mellett (amelyek már délelőtt elkezdődnek) és után kézműves foglalkozás, játszóház, gyermekelőadások, valamint 17.00 órától Palya Bea szabadtéri gyermekkoncertje várja az ide látogató családokat.
Hagyományosan szervezőtársunk és partnerünk a Babamosoly bababolt és Belső Csend jógastúdió, amely jellegzetes „szellemi műhelye” a helyi kismamáknak, kisgyermekes anyukáknak. A rendezvény ideje alatt ők is ingyenes szolgáltatásokkal, kedvezményekkel várják a fiatal anyukákat.
Az 5 nap folyamán 57 esemény várja az Ifjúsági házban, egészségügyi intézményekben és egyéb helyszíneken az érdeklődő fiatal édesanyákat. A programsorozat ingyenesen látogatható, kivéve a záró koncertet, amelyen a gyermekek térítésmentesen vehetnek részt, ezzel is csökkentve a családok költségeit!  

Az Ifjúsági Házban szervezett első Születés Hete alkalmával adtuk át a Baba-mama szobát, amely azóta is folyamatosan rendelkezésére áll a hozzánk csecsemővel és kisgyermekekkel érkezők számára, így természetesen a Születés Hete idején is számíthatnak rá az anyukák.

A részletes program megtekinthető a szuleteshete-debrecen.blogspot.hu oldalon.
 

Teteje