Utasforgalmi rekordot ért el a Debrecen Airport 2015-ben

Debrecen Airport
 

Utasforgalmi rekordot ért el a Debrecen Airport 2015-ben

“A Debrecen Airport utasforgalma már 2015. novemberében a tavalyi év egész éves utasforgalmát is túlszárnyalta és a tavalyi év utolsó hónapjában december 16-án stratégiai partnerünk, a Wizzair a Debrecen Airporton megnyitotta a 22. bázisát és ezzel Franciaország, Belgium és Svédország is közvetlen légi járattal lett összekötve Debrecenből ill. Kelet-Magyarországról." - közölte Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

"Ennek eredményeként az utasforgalom exponenciálisan fog fejlődni és 2016-ban a tavalyi forgalom dupláját fogjuk a Debrecen Airporton kiszolgálni. 2016. április 11-től a meglévő menetrend szerinti járatok mellé még a Lufthansa is fog járatot indítani Debrecenbe heti 3 alkalommal Németország harmadik legnépesebb városából ill. Európa 6. legforgalmasabb repülőteréről, Münchenből. Idén repülőterünk az egyik legdinamikusabban növekvő regionális repülőtérré válik Közép- és Kelet-Európában." - tette hozzá a szakember.

 

Forrás: airportal.hu

Teteje