Mindig egy jó érzés tölt el de zavarban is vagyok, ha megkérdezik, hogy a céget mikor is alapították. Azon ritka példája ez a város történetének, mint egy valódi időtlen nevezetesség. Ma sajnos már nem él senki aki ezt meg tudná pontosan mondani. Az optika olyan régi, hogy tán egyidős a várossal. Sokaknak már a dédszülei is itt vásároltak szemüveget. Lassan a harmadik generáció adja át a szakmát a negyedik kezébe. Ez olyan szakmai tradíció, amely a mindenkori csúcs minőség záloga, ellentétben az alig egy évtizede tömegével nyílt városi szemüvegbazárokkal szemben.
Nem hiába járt el az idő. A cég végigélt, háborúkat, rendszer bukásokat, forradalmakat, és multi vircsaftot, személyes konfliktusokat és családi felfordulást, mégis a piacon tudott maradni. Ráadásul nem csak a hátsó szegletben, hanem a kétezres évekre az ország és Európa élvonalába is került.
Először fordult elő a debreceni optika és kézműves ipar történetében, hogy sokan kifejezetten ide utaznak a legújabb technológiás i.Scription szemüvegért. A város kiemelkedő látványosságain felül, ez Debrecennek is óriási érdem, és köszönet is minden idevalósinak aki nem szédült meg a nagy kábításban és a minőségi szemüvegét nálunk rendeli meg, mint az apja vagy a nagyapja tette ezt anno.
A siker az övék! Minden hazai és nemzetközi díjunk a nálunk vásárló igazi lokálpatriótáké! Megértettek valamit abból, hogy ezzel egy Debrecenben adózó, magyar vállalkozást támogattak, mely sokáig szeretne visszaadni abból a kedvességből a városnak, mint amiben ő lett világszínvonalú optikává.
Ma a városban azon egyedülálló, kizárólag szakmai szempontok alapján üzemeltetett optika a Papp Optika Szalon, mely bárhol a világon megállná a helyét és piacvezető látáskultúrát kínál mindenkinek elérhető áron. A legjobb ár- érték arány és a csúcs minőség oda vezetett, hogy Debrecen még optikai konferenciának is adott helyet, ahol üzletünket referenciaként mutatták be az ország minden szegletéből ide érkezett vezető optikusoknak.
Ne hallgassuk el azt sem, hogy nagyon sok, a látszerész szakmától távol álló, üzleti karriert és trükkös okoskodást kedvelő, nagyokos irigyelte el előlünk ezt a piaci tradíciót, és nyitott gyenge másolatú optikának látszó szemüveg-kereskedést, állítva magáról mindent amit rólunk másolt és hirdette a "tutit". Nem ritkán állunk ma is szemben befolyásos, haverokkal rendelkező gátlástalan zsibvásár optikákkal és kétes pavilonokkal. Egyetlen "fegyverünk" ez ellen a protekcionista, tőkés, idegen klikk ellen, ma is a becsületes munka, szorgalom, és a szakma folyamatos fejlesztése privát megélhetésünk terhére. így fordult elő az, hogy előbb vettünk bútort és csillárt az üzletbe, mint, hogy otthon bármelyikünknek is lett volna. Gépeink látásvizsgálati módszereink messze megelőzik a régióban fellelhető "vizsgálgató" berendezéseket. A német iparkamara innovációs díját magáénak tudó technológia fél évtizede, egyedülálló módon elérhető üzleteinkben! Esztelen módon ma is úgy gondoljuk, hogy mindenkori hasznunk az itt élők látását kell, hogy szolgálja.
Továbbra is célnak tartjuk, hogy Debrecen ne süllyedjen le a nyugat európai levitézlett optikai termékek "vidéki" piacává. A szakmai kitartásunk és a józan debreceni emberek hosszú emberöltők alatt garantálják ezt a kilátástalan de csodálatos reményünket, mely bizonyított és furcsamódon eddig is a legbiztosabb volt a mai fiskális világban.
Szakképzett, munkájukat valódi odaadással művelő kollégáink alig várják, hogy találkozhassanak önökkel.
Jó egészséget kívánva
PAPP OPTIKA SZALON