Oktatás

 

A magyar nyelv gyökei

Molnos Angéla könyveit 2000-ben kaptam ajándékba. A „Jövőnkért a magyar nyelv ügyében” című írása annyira olvasmányos volt, és annyira magával ragadott, hogy addig le nem raktam, míg el nem olvastam. Magyartanárként és közemberként is fontosnak tartom anyanyelvünk ápolását.

 

Kikelet Foglalkoztató Központ

A világ rohan, és mi akarva-akaratlanul rohanunk vele. Nem azért nem ülünk le játszani a gyerekekkel, mert nem akarunk, hanem mert mindenki fáradt, mindenki ezerfelé szakadva próbál megfelelni az elvárásoknak.

 

Közös doktori képzés a Jyväskyläi Egyetemmel

A Debreceni Egyetem és a finn Jyväskyläi Egyetem PhD-hallgatói, hároméves doktori tanulmányaik alatt közös képzésben vehetnek részt – erről írtak alá keret-megállapodást az intézmények vezetői 2013. február 19-én Debrecenben.

 

Együttműködés a földtudományok területén

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézete és a Magyarhoni Földtani Társulat közös munkájának elősegítésére kötöttek megállapodást 2013. február 12-én az egyetem és a civil szervezet vezetői.

 

Útban az aranykor felé - konferencia a Jövőképünkről

A magyarság lehetséges jövőképének bemutatására életre hívott debreceni konferencia az Élhető Élethez vezető gazdasági, társadalmi, politikai megoldásokat járja körbe az egyes szakterületek képviselőinek segítségével.

 

Téli vezetési tippek

A Vida Autósiskola jóvoltából ismét segítség a téli utakon: kapunk néhány jó tanácsot, mit tegyünk, ha hóban vagy csúszós úton kell vezetnünk.

 

Magyar mérföldkövek

A magyarokról szóló cikksorozat IV. része: MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK a tudomány felé vezető úton - vitéz Hamvas J. József A Rákóczi Alapítványnak a második ezeregyszáz éves évfordulóra készült munkája

 

Egészség - Gyógyulás - Egyensúly

A Debrecen-Portál azon olvasóinak, akik érdeklődnek a keleti kultúrák, a harcművészetek, a természet gyógyászat, a saját energiánk fejlesztése iránt, szeretnénk egy kis ismertetőt nyújtani Dankó Ferenc segítségével.

 

LÉVAI AUTÓSISKOLA

 

 LÉVAI AUTÓSISKOLA

 

Túlélni a téli utakon

A VIDA autósiskola segítségével egy csokorba gyűjtöttük a téli vezetésről szóló általunk hasznosnak tartott cikkeket.

 

Csokoládé és bonbonkészítő tanfolyam

Csokoládé és bonbonkészítő tanfolyamot indítunk február 11-én 18.00-21.00-ig a DMK Józsai Közösségi Házában.
 

 

Kínai Nyelv Oktatása Debrecenben

Megkezdődött a kínai nyelv oktatása a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában – főként a végzős nyolcadikos diákok számára – 2012. december 10-én.
 

 

Oktatás és munkaerőpiac együttműködése

Közös szakmai tudásbázis, a hazai és a nemzetközi szakirodalom rendszerezése, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítása...

 

Hogyan használjuk energiánkat?

Interjút készítettünk Dankó Ferenccel, Doce Pares Eskrima és Chi kung mesterrel

 

 

Forradalmasított tanulás Weben

Az egész élet a tanulásról szól. Ráadásul a tanulásnak a tanulásáról. Amiben eléggé hiánya van mindenkinek. Nem tudjuk, hogyan kell tanulni. Nem élhetjük meg ezt úgy, mint egy farba rúgást, mert ez az egész életünkre kihatással lesz.

 

 

Oxford Nyelviskola

Nyelviskolánk 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy minőségi nyelvoktatást nyújtson elérhető áron a Debreceniek illetve a város vonzáskörzetében élők számára. A minőségi oktatás illetve az alacsony, mindenki számára megfizethető árfe

 

20 éves a szociálpedagógus-képzés

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar 2012. október 15-én, a Kar Napján ünnepelte a szociálpedagógus-képzés 20. évfordulóját. Ez alkalomból átadták a Kiváló gyakorlóhely és Kiváló tereptanár kitüntetéseket is.

 

Patrónus Hálózat

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete Patrónus Hálózatával szeretné megvalósítani a tehetséges állami gondozott gyermekek tehetséggondozását, támogatását.

 

Fenntartható Épületenergetika

Fenntartható Épületenergetika Információs Központ épül a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, melynek alapkövét 2012. szeptember 27-én rakták le az egyetem vezetői: a közel 150 millió forintos beruházás keretében az energiatudatos gondolkodásra és műszaki megoldásokra hívja fel az egyetem a figyelmet.
 

 

Indul az új rendszerű tanárképzés

2013-ban visszaáll a tanárképzés rendszerében az egyetemi tanulmányok osztatlan formája: a középiskolai tanárképzés 5+1 éves, az általános iskolai tanárképzés 4+1 éves lesz.

 

Evolúció a karatéban

Egy cyber világban élünk, ahol nagyon sokan interneten keresztül kommunikálnak, akár azon keresztül sportolnak. Ez az ősi dolog, hogy szembe állsz a másikkal és felveszed vele a harcot, ez nekem mindig is egy nagyon komoly dolgot jelentett.

 

Borászat és Mikrobiológia

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok együttműködési megállapodást kötött 2012. szeptember 13-án a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel és megalapította a Borászati Mikrobiológiai Kihelyezett Tanszéket.
 

 

VIDA AUTÓSISKOLA

Járművezető képzés minden korosztálynak.
Mozgáskorlátozott tanulók oktatása.

 

Debreceni Búvárklub

Egyesületünk 1958-ban alakult Debreceni Víziklubként (2008-ban megrendezésre került az 50 éves találkozónk). Később MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub, 1992-től pedig Debreceni Búvárklubként fogadjuk a sportolni vágyókat és megrendelőinket.

 

Tanulásmódszertan: Melegtanulás

Sikerült egy érdekes embert mikrofonvégre kapnunk egy érdekes témával kapcsolatban. Valószínűleg kevesen tudják, hogy létezik a melegtanulás, amely egyedi módja a tanulás módszertan fejlesztésének. Röviden egyszerűsíti, ezzel együtt könnyebbé teszi a tanulást és a tanítást. Forradalmi lehetőségeket nyújtva az oktatás terén. Ezt képviselik az ILS nyelviskolák, amelyből Debrecenben is létezik egy. Az alapelv: ismerjük meg egymást és tanuljunk meg tanulni.

 

Mester Nyelviskola

Nyelviskolánkban angol, német, finn, olasz, spanyol, portugál, francia és orosz nyelvből oktatást, korrepetálást, állami és nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítést valamint közép és emelt szintű érettségire való előkészítést vállalunk alap-, közép- és felsőfokon, külföldön élt nyelvtanáraink segítségével.

 

Széchenyi Nyomtatvány Üzletház

Széchenyi Nyomtatvány Üzletház     
Cégünk 2002. január 01-től működik. Üzletünk forgalmaz irodai papírárukat, író és irodaszereket, tanszereket, nyomtatványokat, valamint számítástechnikai-és irodatechnikai kellékanyagokat, orvosi nyomtatványokat, kreatív termékeket.

 

Debreceni Művészeti Akadémia

Iskolánkat Kiss Erzsébet alapította 1992-ben, mint divattervező szabadiskolát, ekkoriban divattervezést csak az Iparművészeti Főiskolán tanítottak, így jelentős hiányt pótolt intézményünk a Hajdú-Bihari térségben való megjelenésével.

1997-re már államilag elismert bizonyítványt kaptak a nálunk végzett tanulók, intézményünk 2002. szeptember elsejétől fogva működik iskolarendszerben.

 

ILS Nyelviskola

 

Nyelvvizsgázni szeretnél? Vagy egyszerűen csak szeretnél magabiztosan beszélni idegen nyelven? Fordítóra vagy tolmácsra lenne szükséged?

Akkor GYERE AZ ILSBE!

Oldalak

Teteje