Spirit

 

Egészség - Gyógyulás - Egyensúly

A Debrecen-Portál azon olvasóinak, akik érdeklődnek a keleti kultúrák, a harcművészetek, a természet gyógyászat, a saját energiánk fejlesztése iránt, szeretnénk egy kis ismertetőt nyújtani Dankó Ferenc segítségével.

 

Megállni egy pillanatra…

Tisztelettel kezelik az életnek ezt az elkerülhetetlen fejezetét, amelyben azok a hozzátartozók, akiknek az életében elérkezett ez a szomorú, de elkerülhetetlen pillanat, méltósággal vannak támogatva.
 

 

Magyarok után kutatva

A magyarok eredetéről, származásáról rengeteg írás található könyvekben leírva és ma már a világhálón is. Egy részük a szokásos, gyakran hallott és tanult történelem, más részük néhol megdöbbentő vagy éppen merőben új szemléletet, ismeretet mutat meg.

 

Chi Kung programok

Dankó Ferenc minden Chi Kungozni vágyót szeretettel vár ebben az évben is.

 

David Beeri festészete

Korábbi interjúnk folytatásaként egy rövid írás a festőművészről, akit a fény festőjének is neveznek.

 

Szebb jövőnkért...

Interjú Jantyik Zyolttal, a Debreceni Művelődési Központ igazgatójával

 

BAGE Karácsony 2012

Egyesületünk második alkalommal szervezi meg karácsonyi ünnepségét Debrecenben. Az eseményre olyan családokat hívtunk meg, ahol a szülőknek állami gondozásban kellett felnőniük.

 

Ha eljön Joe Black…

Feltettük-e magunknak a kérdést, hogy vajon tudjuk-e, hogyan fogjuk családtagunk, barátunk elvesztését feldolgozni?
 

 

Felhőatlasz - könyvajánló

Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra.

 

Platinum Hajdú-Bihar megyei Temetkezési Vállalat

Méltósággal, szeretettel, több mint hatvan éve a lakosság szolgálatában

 

Debrecen "madártávlatból"

Manapság már felénk is lehet hallani az emberi test erőközpontjairól, az úgynevezett csakrákról. Az viszont eléggé meglepően hangzik, hogy Debrecennek is vannak hasonló csakrái és ezeknek megfelelő életfunkciói.

 

A Lencztelepi újtemplom

Befejezték idén az építési munkálatokat az új épülő debreceni templomnál. A cívisváros százhúsz férőhelyes templomát a Lencztelepen építik fel.

 

Hogyan használjuk energiánkat?

Interjút készítettünk Dankó Ferenccel, Doce Pares Eskrima és Chi kung mesterrel

 

 

Szellemi festészet

Ültünk a kis szobában a sok-sok értékes alkotás között és csak hallgattuk ezt az embert, aki már annyi mindent megért ebben az életben.

 

Horse Evolution Show

Beszámolónk Richter Flórián és az általa szervezett Horse Evolution Show kapcsán íródott. A lovas show műsor szeptember 27-30-ig tartott itt Debrecenben, reméljük sokan el tudtak menni családjukkal, barátaikkal.
 

 

Gyógyító Hegyikristályok 3. rész

Folytatjuk interjúnkat Kató Évával, aki Kató Attilával vezeti a Hegyikristályok üzleteket 3 városban, köztük Debrecenben is. Más országokból utaznak hozzájuk, mert itt útmutatót is kapnak, nemcsak a követ. Illetve segítséget, hogy hogy találjanak egymásra a saját köveikkel.

 

 

Hegyi Kristály Ásvány és Ajándékbolt

Közel 25 éve tevékenykedem az ásványok különleges világában, köszönhetően az általam választott szakmának, mely a geológia. A kezdeti hobbi szintű ásványgyűjtésből és ásványékszer készítésből alakult ki az ide kapcsolódó vállalkozásunk, melyet közel 20 éve folytatunk. Fontosnak éreztük egy ásványékszer szaküzlet létesítését, ahol a kedves vásárlók korrekt, pontos és szakértői tájékoztatását tűztük ki célunkul.

 

Patrónus Hálózat

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete Patrónus Hálózatával szeretné megvalósítani a tehetséges állami gondozott gyermekek tehetséggondozását, támogatását.

 

Interjú - Barabás Zoltánnal

Barabás Zoltán Schnitta Sámuel díjas éttermi mester. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség éttermi alelnöke. Megkérdeztük a vendéglátásról, hogy miként látja alakulását itt Debrecenben... 

 

Új templom épül Lecztelepen

Százhúsz férőhelyes templomot épít a Debreceni Református Egyházmegye a Debrecen-Kerekestelepi Református Egyházközségen keresztül a Lencztelepen,
a Cseresznye utcában.

 

HORSE EVOLUTION SHOW

A Horse Evolution Show 2012. szeptember 27-tól 30-ig Debrecenben a Kishegyesi úton volt látható a Tescoval szembeni területen felállított óriás mobilarénában.

 

Gyógyító Hegyikristályok – 2. rész

Jól esik a szemnek, léleknek és a testnek is megfogni, érinteni a természet ajándékait. Kicsit visszatalálunk  a természetes
mivoltunkhoz ilyenkor.

 

Családi Tábor Verőcén a Csattogó Völgyben

Az utolsó esti tábortűz fényénél ezzel a jól ismert bibliai idézettel: "Jó nekünk itt lenni" (Lk 9, 33) zárult a Debrecen-Kerekestelepi-Bánki és (az erdélyi testvérgyülekezet) a Belényesi Református Gyülekezetek közös többgenerációs családi tábora.

 

Gyógyító Hegyikristályok

Cikksorozatunk egy olyan témáról szól, amelyet az átlag ember közönyösen, megvetve vagy hitetlenül kerül ki. Most mi mégis foglalkozunk vele, mert felfigyeltünk Debrecen városában egy olyan üzleti tevékenységre, ahová a vásárlók szívesen járnak vissza. Gondoltuk utána járunk, hogy mi is történik itt.

 

Dr.K.Z. Állatorvosi rendelő

Állatorvosi rendelőnk célja a páciensre és gazdájára egyaránt figyelmet fordító, diagnózis és megelőzés orientált orvosi munka, amelyet elsősorban a tulajdonosok széleskörű tájékoztatására és az idejében elvégzett szűrővizsgálatokra alapozunk. Ezáltal elérhető a krízishelyzetek elkerülése, az állatok élettartamának hosszabbodása valamint életminőségük javulása.

 

Programozható a DNS?

A spirituális és ezoterikus mesterek már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel (szóval és gondolattal) programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot.

 

Programok az egyházközséggel

Aki nem hiszi, járjon utána! Debrecenben a Kerekestelepi Egyházközség vezetője Buzás Dénes állandóan és lelkesen, elhivatottan és rendületlenül tesz az emberekért.
 

 

Kerekestelepi Egyházközség

A Debrecen - Kerekestelepi Református Egyházközség a nevében foglalt városrész területén végzi lelki szolgálatát. A Debreceni Kerekestelep a város déli részén helyezkedik el.

Oldalak

Teteje