A Gyertya

Nem tudhatjuk milyen fontos számunkra a fény, amíg nem tapasztaljuk meg a sötétséget.

 

 

Milánói járatindítás

Magyarország legnagyobb légitársasága, a Wizz Air ezen a hétvégén ünnepli a Debrecenből Eindhovenbe illetve Milánóba tartó két új járatának indulását.

 

Adventi délután az Ifiházban

December 15-e ugyan munkanap, de feltöltődésképpen 15.00 órától szeretettel várjuk Adventi Délutánunkra a családokat!
 

 

Kínai Nyelv Oktatása Debrecenben

Megkezdődött a kínai nyelv oktatása a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában – főként a végzős nyolcadikos diákok számára – 2012. december 10-én.
 

 

BAGE Karácsony 2012

Egyesületünk második alkalommal szervezi meg karácsonyi ünnepségét Debrecenben. Az eseményre olyan családokat hívtunk meg, ahol a szülőknek állami gondozásban kellett felnőniük.

 

Szabó Zoltán fotográfus kiállítása

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"  Weöres Sándor
 

 

„Gondolunk Rátok” díj átadása az adventi délutánon

2012. december 14-én adventi ünnepség keretében kerül átadásra a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által ez évben alapított „Gondolunk Rátok” díj.
 

 

Afganisztánba készülnek

Az egyéni lövészetekkel december elején megkezdődött az MH Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ÖBK) 2. váltásának felkészítése az 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
 

 

Pokoli történetek – A királynő beszéde

Megismerhetik Weisz Fanni felemelo történetét.

 

Újévi Futás 2012

Kedves Futótársak! A Debreceni Kilométerek Sportegyesület  II. Újévi futását 2013. január 1-én rendezi meg 12 órai kezdettel.
 

 

Öröm és zene

„Ha már ennyire tapsolnak, játszanánk még egyet… Ha nem baj.” Vastapssal válaszolt a közönség Pál István százados mondatára az Adventi Koncert végén. Nem volt baj.
 

 

Művészet a fürdőszobában

Fürdőszobánk tervezésekor gyakori probléma, hogy nem tudjuk elképzelni, milyen is lesz a helyiség összképe, azaz, hogyan fog mutatni a választott csempe a falon, illetve hogyan fognak elhelyezkedni a fürdő berendezési tárgyai.

 

Rézkarcmaraton a Modemben

A Kondor-kiállításhoz kapcsolódóan egész napos rézkarckészítésre hív mindenkit a MODEM. László János grafikusművész vezetésével gyerekek és felnőttek egyaránt elkészíthetik saját alkotásaikat.

 

Korszerű táplálkozás

A SUBWAY® éttermek egészséges, ízletes és gyors alternatívát kínálnak vendégeiknek a zsíros és megterhelő gyorséttermi ételek helyett.

 

Somogyi Zoltán: Ráncz az alsónadrágon

Somogyi Zoltán írásai a XXI. század magyarországi közéletének néhány páratlan pillanatáról, feketelistákról, zsarolt közéleti szereplőkről, mamelukokról, éjszaka titokban szavazó képviselőkről, a hatalomba őrültekről, meg persze jóindulatú bolondokról...

 

LEGYEN HIT! Adventi gyertyagyújtás.

2012. december 9. 16 óra Kossuth tér, Emlékkert.

 

Debrecenbe érkezik a Lappföldi Mikulás – Joulupukki

2012. december 8. 11 óra Kossuth tér.

 

Betlehemes Találkozó

Megnyitó: december 7. 1 7 óra Kossuth tér.
Öt országból várhatóan mintegy 30 csoport, több mint 400 közreműködője vesz majd részt az eseményen.

 

Tárlatvezetés a Kondor-kiállításon Farkas Zsófiával

Az ismert filmrendező, Hajdu Szabolcs tart rendhagyó tárlatvezetést vasárnap 16 órától a Modemben, de a héten a Kondor-kiállításon is lesz tárlatvezetés, Farkas Zsófia művészettörténésszel, méghozzá csütörtökön 18 órától.
 

 

Ha eljön Joe Black…

Feltettük-e magunknak a kérdést, hogy vajon tudjuk-e, hogyan fogjuk családtagunk, barátunk elvesztését feldolgozni?
 

 

David Mitchell Felhőatlasz

JELEK AZ ÉGEN

David Mitchell: Felhőatlasz

 

Egy tökéletlen anya naplója

Az ALEXANDRA kiadó gondozásában november elején jelent meg a népszerű televíziós, Hadas Krisztina kötete, az EGY TÖKÉLETLEN ANYA NAPLÓJA.

 

Felhőatlasz - könyvajánló

Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra.

 

Török finomságok Abdulnál

Úgy esett, hogy csapatunk a napokban a Batthyányi utcában található Istanbul Kebab ételeit tesztelte.  Kedvező fekvésű helyszínen található kis török étkezdéről van  szó, így kezdésnek már meg is van a piros pont. A kedves vendéglátás már önmagában is csillagos ötöst eredményez. Itt jártunkkor egyértelművé vált, hogy az üzletet vezető úriember őszinte, szeretetteljes odafigyeléssel foglalkozik minden vendégével kivétel nélkül. Gondolom, aki már járt ott, ismeri Abdult. Akik még nem jártak ott, nekik javasoljuk, hogy menjenek el, egyenek egy jót, mert megéri.

 

Kávépremier Debrecenben

December  3–tól két új kávé fajta érkezik kis hazánkba. Egy nicaraguai és egy perui különlegességről van szó. Az apropónak több érdekessége is van...

 

 
 

LEGYEN FÉNY!

A Városházától 15.30 órakor indul a menet a Város Karácsonyfájáig, ahol Bosák Nándor, római katolikus és Bölcskei Gusztáv református püspök, valamint Kósa Lajos polgármester a többi – a baptista, az evangélikus és a görög katolikus – keresztény felekezet vezetői jelenlétében együtt köszöntik az ünneplőket.
 

 

Zöldelő Univerzum

Élet az ökofaluban. Vendégünk Zaja Péter Visnyeszéplakról. Szó lesz önellátásról, az Élőfalu Hálózatról, az alkalmazkodó gyümölcsészetről.

 

Gyertyagyújtás a rasszizmus ellen

Gyertyagyújtással tiltakoznak Debrecenben a történelmi egyházak és az önkormányzat vezetői a hazai közéletben immár egy parlamenti felszólalásban is megdöbbentő módon hangot kapott rasszizmus és gyűlöletkeltés ellen.
 

 

Hálózati Integráció

Közvetlen kommunikációt biztosító adat, hang és video továbbítására kiépített rendszert, valamint a Debreceni Egyetem és Nagyváradi Egyetem campusait lefedő Wi-Fi hálózatot adtak át 2012. november 29-én a két intézmény vezetői Debrecenben.

 

 

Debrecen, mint díjazott

Debrecen lett az Internetes Kultúra Fővárosa Kósa Lajos, Debrecen polgármestere veheti át hamarosan Páva Zsolttól, Pécs polgármesterétől a Magyar Marketing Szövetség átal megítélt „Internetes Kultúra Fővárosa” vándordíjat.

Oldalak

Teteje