Milyen okai is lehetnek az úgynevezett kiégési szindrómának?
-Elérte a célját (és még nem talált újat)
-Feladta a célját (úgy érezte, hogy nem tudja megvalósítani)
-Nem is volt célja
Ez a harmadik különösen kínos. Ha agyontechnicizált társadalmunknak van egyáltalán rákfenéje, akkor az ez. Új járvány ütötte fel a fejét, és tömegesen fertőz, a lefolyása pedig eléggé romboló hatású.
A betegség, amire célozgatunk, az „azért dolgozunk, mert muszáj”. Nagyon sok esetben tapasztaljuk, hogy a munkavégzés egyetlen oka a megélhetés, lassan azok kezdheti különcnek érezni magukat, akik nem pusztán pénzért dolgoznak.
Szóval, sokan csak azért dolgoznak, hogy meg tudjanak élni. Gyakran halljuk, hogy „Ha nyernék a lottón, egy percet sem dolgoznék többet!”. Ilyenkor bátortalanul rá szoktunk mutatni arra a tényre, miszerint azon emberek többsége, akik megengedhetnék maguknak, hogy soha többet ne dolgozzanak, rendszerint tovább dolgoznak, gyakran többet, mint egy átlagember. Ám ez általában nem éri el a kívánt hatást, sokkal inkább azt, hogy ünneprontónak tartanak.
De mit is mond az, aki „egy percet sem dolgozna tovább, ha nem lenne rákényszerülve”? Más szavakkal ugyan, de ezt mondja: az, amit csinálok, nem fontos, nem hasznos.
Leginkább ennek is három oka lehet:
Nem látja az általa végzett munka célját
Az a világ, amiben ma élünk, jóval bonyolultabb, mint pár évtizeddel, esetleg évszázaddal ezelőtt. Ez azt is jelenti, hogy ma nehezebb meglátni egy adott munkakör célját, mint egykoron. Ezért létfontosságú a vezetők részéről gondoskodni arról, hogy a munkatárs minél inkább tisztában legyen azzal, hogyan illeszkedik az általa alkotott kis részlet a nagy képbe. A vezetők erről időnként megfeledkeznek, mert ők az egész képet látják, és nem gondolnak arra, mennyire hiányzik ez a munkatársaknak.
Számára az a cél nem elég fontos (valami más sokkal fontosabb)
Kellemetlen helyzet. Tegyük fel, hogy Béla (az Isten tudja mi okból) adóügyi ellenőrként dolgozik, holott legszívesebben virágkötő lenne. De sose mert belevágni, mert... mert volt rá ezer oka. Mivel más cél sokkal fontosabb a számára, mint a munkája célja, ezért soha nem fogja igazán hasznosnak érezni azt. Ha valakinél ez a helyzet, ott javallott az erős elgondolkodás. Senkit nem biztatnánk arra, hogy ötven évesen adja el a cégét, és alapítson rockegyüttest, mert fiatal korában az volt az álma. De arra igenis biztatnánk, hogy a realitást, amennyire csak lehetséges, közelítse a valódi célja felé!
Igen nyomasztó tud lenni, amikor az ember úgy szenved, hogy közben semmilyen kézzelfogható oka nincs erre („Neked meg mi bajod van? Itt a jól fizető állásod, a családod, egészséges vagy, mit akarsz még?”). Ilyenkor szokott feltámadni a lelkiismeret-furdalás, hogy „Tényleg, mi bajom van?”. Az a bajod, hogy az Élet nem egy bevásárló lista, kipipálandó tételekkel (család megvan, ház megvan, kocsi megvan, biztonság megvan). De mi lesz Veled? Azért vagy itt, hogy megvalósíts valamit, nem azért, hogy jól fizetett cserejátékosként kihúzd a meccs végéig!
Saját magát nem érzi elég fontosnak
Létezik egy vélemény, miszerint ha valaki azt hiszi magáról, hogy fontos és pótolhatatlan, akkor menjen ki a temetőbe, és nézzen szét egy kicsit. Tele van olyan emberekkel, akik nem voltak pótolhatatlanok.
Minden ember fontos, töltsön be bármilyen szerepet is az életben. Ha azonban valaki úgy érzi magáról, hogy ő bizony nem az, akkor nyilvánvalóan a munka sem lesz számára az, amit végez. De miért érzi magáról valaki azt, hogy nem fontos? Leginkább azért, mert valamikor a múltban kudarcot vallott, amikor fontos próbált lenni. Segíteni akart de nem tudott. Dolgozni akart, de nem hagyták. Igyekezett valamilyen módon hasznossá válni, de nem sikerült neki.
Mit tehetsz, ha Nálad ez a helyzet? Végiggondolhatod, mitől éreznéd a jelenben hasznosnak magadat. Kereshetsz olyan pillanatokat az életedben, amikor próbáltál hasznos lenni és kudarcot vallottál (ezek a múltbeli pillanatok épp azért tudnak hatni Rád, mert igyekszel elfelejteni őket).
