Tech

 

IBM Cloud az innováció serkentésére

A THINK South East Europe konferenciáján az IBM (NYSE IBM) bemutatta felhőalapú megoldásait, melyeket a Délkelet-európai startupok is széles körben alkalmaznak. A régióban számos vállalkozás fordul az IBM Cloud nyújtotta technológiák – AI, blockchain, Internet of Things (IoT) – felé annak érdekében, hogy globális szinten is látható

 

Nem mondhat nemet egy gép

Honnan érkeznek a robotok? Örülünk nekik? Mérő László matematikus, publicista, mesterséges intelligencia-kutató, a Zukunft Personal Hungary előadója a robotizációra keresi a választ, milyenek a kilátások, a kreativitás és a szerencse ezen a területen. 

Agóra debreceni programok
 

Az Agóra új programjai

Planetáriumi filmvetítéssel egybekötött távcsöves csillagnézés, novemberi programok és rendkívüli nyitvatartás az őszi szünetben

 

A fizikusok célba veszik a sötét fotont

Olasz fizikusok egy új kísérletbe kezdenek, melynek célja olyan feltételezett részecskék felkutatása, mint a sötét foton és egy lehetséges ötödik kölcsönhatás hordozói.

 

Új cég szállt be a repülő taxik fejlesztésébe, rögtön itt egy ígéretes példány

Az amerikai hadsereg számára helikoptereket készítő Bell Company egy sor érdekességet elárult saját repülő taxijáról.

szerver virtualizáció
 

Virtuálisan a szerver is zöldebb, sőt olcsóbb is...

A vállalati szerverek virtualizálásával nemcsak jelentős összegeket spórolhatnának meg a hazai kkv-k, de nagyot léphetnének előre az energiatudatosság és a zöldebb működés terén is. A szakemberek szerint az üzleti döntéshozókat ma még elsősorban nem a környezettudatosság, hanem az üzleti- és költséghatékonysági tényezők sarkallják a virtualizációra.
 

atomki hírek
 

Atomki hírek

Megfigyelték a Higgs-bozon és a b-kvark közvetlen kölcsönhatását

 

App tippek autóval nyaralóknak

Nyáron a legtöbben alig várjuk, hogy elérkezzen a vakáció ideje, és elutazzunk az újonnan kiszemelt célországba a családdal, vagy átugorjunk Horvátországba a barátokkal. Ha az idei szabadságod alatt repülő helyett inkább autóval tervezed meghódítani az ismeretlen tájakat, érdemes előre felkészülnöd az utazásra, hogy ne érjenek váratlan helyzetek. Szerezz be még otthon néhány praktikus, ingyenes appot, amelyekkel hatékonyan és élvezetesen töltheted el az autózásra fordított időt!

 

Adathalászat lehet minden harmincadik e-mail

Manapság egyre több megtévesztő vagy adathalász e-maillel találkozhatunk, ilyenek a gyanús webshopok, a nyereményjátékos e-mailek, vagy az olcsó repülőjegyek.

 

Újabb robbanás a technológiákban

Mik lesznek a következő évtizedek technológiái? Egy új tanulmány alapján várhatóan a kvantum-számítás, a neuromorf rendszerek, a négydimenziós nyomtatás, az agy/számítógép interfész és az IoT valamint a mesterséges intelligencia, melyek forradalmi változást hozhatnak.

magyar siker, energetikai szoftver, ukrán piac, villamosenergia
 

Magyar energetikai szoftver az ukrán villamosenergia piacon

A magyar IP Systems Zrt. – alvállalkozóként az osztrák Siemens – és a Smart Tech cég bevonásával szállítja az ukrán villamosenergia-hálózat kiegyensúlyozói, piacüzemeltető és elszámoló rendszerét az Ukrenergo számára.

okos zár
 

Virtuális kulccsal nyitható okos zár

Mostantól Magyarországon is kapható az ISEO, zárrendszereket gyártó cég legújabb fejlesztése, amivel anélkül küldhetünk virtuális kulcsot, és engedhetünk be valakit a lakásunkba biztonságos és követhető módon, hogy egy pillanatra is találkoznánk vele. A HOGE Kft. által forgalmazott, bluetooth technológiára épülő Libra zárak nyitásához nincs szükség másra, mint egy okostelefonra.

drónok a mezőgazdaságban
 

Drónok az okos farmokon

Az agrárszektorban hamarosan új technológiák, komplex, automatizált technológiai ökoszisztémák fognak kialakulni, köszönhető ez a technológiai forradalom és az ipar 4.0 elterjedésének. Az úgynevezett okos farmokon olyan technológiák lesznek mindennaposak, amik eddig elképzelhetetlenek voltak talán, mint a robotok, önjáró gépek, 3D nyomtatók, szenzorok, vagy drónok.

 

Egyre okosabbá válik a mesterséges intelligencia

Napjainkban egyre jobban közelít és már-már össze is mosódik a fizikai, a digitális és a biológiai valóság. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele a mesterséges intelligencia megjelenése.

robotok a magyar iparban
 

A magyar gyárakban is megjelent a robotinvázió

Az automatizált gépek jelenléte a hazai iparban is folyamatosan növekedett az elmúlt években. A Nemzetközi Robotikai Szövetség egy felmérése alapján további bővülésre is számíthatunk.

tudomány és vallás, buddhizmus, mesterséges intelligencia, robotszerzetes
 

Buddhista robot szerzetes az emberiség szolgálatában

Néhány évvel ezelőtt Peking egyik külvárosi buddhista templomában szolgálatba állt egy kis robotszerzetes. Jó szolgálatot tehet a kis „robomonk”, hiszen a szerzetesek elhatározták, hogy tovább fejlesztik őt. Mesterséges intelligencia beépítésével növelik bölcsességét.

digitális ikrek, IoT
 

A digitális ikrek előnyei

A „digital twins” elnevezésű technológia azt jelenti, hogy fizikai dolgokat, objektumokat digitálisan leképeznek, s ezzel az intelligens berendezéseket hatékonyan tudjuk kihasználni.

 

 

A digitalizáció nélkül már egy cég sem működhet

Folyamatos nyomást jelent a digitalizáció a nagyvállalatok vezetői számára. Minden második döntéshozó ezért jelentős IT-beruházásra készül a következő években – derül ki az EY digitális gazdasággal foglalkozó felméréséből.

dolgok internete
 

A cégvezetők többsége belátta az IoT előnyeit

A Bsquare felmérése alapján a megkérdezett cégek 86%-a már bevezetett valamilyen Dolgok Internetéhez köthető megoldást.

 

Ember és gép kapcsolata....

Az ember és gép közötti kapcsolatok új korszaka jön.... milyen módon segíti majd elő a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság, a dolgok internete és a felhő alapú számítástechnika a szervezetek és a mindennapi élet digitális átalakulását 2018-ban.

intelligens mosógép
 

A halk és emellett intelligens mosógép

A háztartási gépek széles kínálatában számtalan készülék áll rendelkezésünkre, melyekből a bőség zavarában sokszor nem tudjuk, mit is válasszunk, vagy éppenséggel mi felelne meg a mi igényeinknek. 

CES 2018, smart city
 

CES 2018: a smart city került a központba

Robbanásszerű fejlődés várható az 5G technológia fejlődésével az intelligens város megoldásokban. Ez a változás valószínűleg a modern városlakókat minden területen érinteni fog majd. 

okoseszköz háziállatoknak
 

Okoseszközök, négylábú családtagjainknak

Számtalan innovatív fejlesztés egyszerűsíti le az állattartók feladatát, amikor a kutyáik, macskáik szórakoztatásáról vagy ellátásáról esik szó. Az alábbiakban megismerkedhetünk pár, újabb hasznos segítőtárssal.

 

Új tervek a Teslánál, Elon Musk vezetésével 3. rész

A SpaceX által konzekvensen hirdetett, és 2010-től hivatalosan is nyújtott pályára állítási kiadások az összes, már piacon lévő szereplőt tekintélyes árnyomás alá helyezte. Kiváltott-e "földindulást" a SpaceX színre lépésével? Persze, nagyon is!

smart home, okosotthon, iot, dolgok internete, mesterséges intelligencia
 

A jövőben vajon milyenek lesznek az okosotthonok?

A 2017-es berlini szakkiállításon az otthoni elektronika piacán számos nagyobb trend is kirajzolódott: volt olyan cég, amely a komfortra figyelt, egyéb megoldások pedig inkább az összekapcsoltságra fektették a hangsúlyt.

Elon Musk
 

Új tervek a Teslánál, Elon Musk vezetésével 2. rész

Musk egy első blikkre egyszerűnek tűnő eredményre jutott a SpaceX létrehozása előtt: minden hagyományos kilövéskor a hordozó rakéta teljes mértékben megsemmisül, és ettől a költségek nem megoszthatók több kilövés során.

Elon Musk, Tesla
 

Új tervek a Teslánál, Elon Musk vezetésével 1. rész

Elon Musk neve feltehetően ismerősen cseng a befektetésekkel foglalkozók számára. A legismertebb vállalkozása a Tesla elektromos autókat előállító cége, amelynek részvényárfolyama a 2010-es 17 dolláros IPO óta mára erősen 300 dollár fölé csúszott.

5g technológia magyarország
 

Magyarország lesz a fellegvára az 5G-s technológiának

Magyarország uralkodó pozíciót tölthet be a régióban az 5G (ötödik generációs) telekommunikációs technológia és a hozzá kapcsolódó okos megoldások kikísérletezésében

adatvédelem
 

Az adatkezelés új korszaka

2018 májusában az Európai Unió új adatvédelmi irányelvet ad ki, GDPR névvel. Ez az újítás rengeteg friss szolgáltatást tartogat a privát adatokat kezelő vállalatoknak....

online kereskedelem, e-piac, webshopos értékesítés
 

Maradjunk piacképesek az online területen 2. rész

Az internetes kereskedőknek a fizikai infrastruktúra idegen, a fizikaiaknak pedig az online, pedig úgy tűnik, szimbiózisban szükséges együtt működniük. Ezért az lesz sikeres, aki ilyen elgondolás alapján működik....

Oldalak

Teteje