„Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből”
Országos régészeti vándorkiállítás
2014. január 22–2014. március 30.
Déri Múzeum Régészeti Terem
A kiállítás célja az volt, hogy bemutassa milyen mértékben gazdagították a magyarországi régészeti örökségről, a Kárpát-medence történelméről alkotott képünket az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kötődő feltárások. Az elsőként a Parlamentben bemutatott tárlat a régészek válasza volt az örökségvédelmi törvény módosítására, ami lehetetlenül szigorú költség- és időhatárok közé szorította a nagy állami beruházásokhoz kapcsolódó megelőző feltárásokat. Világossá kívánták tenni, hogy ennek a lelet- és információanyagnak a túlnyomó része az új törvényi keretek között elveszett volna. A régészeti kuriózumok felvonultatásán túl cél volt az is, hogy az egyes kiállítási egységeken keresztül kiderüljön, hazánk múltjának mely vonatkozásaira nyerhetünk kizárólag a régészet által rálátást. Ebből a megfontolásból a szakemberek az ország régészeti gyűjtőkörű intézményeinek a beruházásokhoz kötődő kutatások során előkerült leglátványosabb tárgyait válogatták össze. A több mint tízmillió négyzetméteren folytatott ásatások során európai mértékben is kiemelkedően gazdag leletanyag került a birtokunkba.
A tárlat 8000 év történelméről ad áttekintést, a Kárpát-medence első telepesei korától egészen a török hódoltság idejéig. A kiállítás egyik kuriózuma egy a római dunai limes vagyis határvédelmi rendszer Paks melletti erődjében (Lussonium) feltárt bronz császárszobor – lábtöredék. A bronz szobrokat többnyire újra felhasználták más tárgyak készítéséhez, ezért egy ekkora részlet igen ritka darabnak számít. A rádpusztai hun üst a kiállítás – és a közelmúlt hazai régészeti kutatásának is – egyik leglátványosabb lelete. A valószínűleg rituálék, vagy szertartások során használt üst egyike azon kevés tárgyaknak, melyeket egyértelműen a hun néphez köthetünk. Egy Szankon feltárt ház maradványai bepillantást engednek a tatárjárás borzalmaiba. A ház asszonya és gyermekei próbáltak menedéket lelni a kemence belsejében, mialatt a férfiak valószínűleg a települést védelmezték. A feltárt csontvázak azonban jelzik, hogy a támadást a család nem élte túl, a házat rájuk gyújtották. A bennpusztultak maradványai mellett előkerültek az ott élők vagyontárgyai és a háztartás edénykészlete is. Látható, hogy amiről az írott források hallgatnak, azt a régészet eszközeivel hívhatjuk életre. A régészet segítségével fény derülhet olyan folyamatokra, melyek különben láthatatlanok maradnak. A Perkáta mellett feltárt és a kiállításon bemutatott templom és hozzá tartozó temetők leletanyaga az Árpád-korban betelepített kunokhoz köthető. A halottakkal eltemetett viseleti tárgyak és a túlvilágra szánt felajánlások még a kunok pogány hagyományait tükrözik, azonban az idő előre haladtával ezek a tradíciók kikoptak és helyüket már a keresztény jelképek és szokások vették át.
A tárlat sajátos, máshol nem látható és eddig nem bemutatott „helyi ízét” az őskori fazekasság azon unikális termékei jelentik, amelyek az elmúlt 10-15 évben Hajdú-Bihar megye területén kerültek elő. A Déri Múzeum régészei Berettyóújfalu határában (Nagy Bócs-dűlő) egy közel 6000 éves ún. vénusz (női testet formázó) edényt találtak. Debrecen belterületén (Bezerédj utca) feltártak egy kora bronzkori hamvasztásos sírban egy emberi arcot (talán istenséget) megformázó kis poharat.
A kiállítás kurátorai válogattak a civil összefogás segítségével megmentett tárgyakból is, melyek egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy mi magunk is tehetünk e páratlan örökség megmentésért, gyarapításáért.
