ART MOMENTS Országos Vizuális Művészeti Fesztivál 2013
Mi a közös egy rögtönzött szövegben, egy izgalmas fotóban, egy különleges bútorban, vagy éppen egy újra festett házfalban? Az a pillanat, amikor meglátod őket és rögtön tudod, hogy megvan-e az az élmény, amitől ameddig nézed, megáll az idő és megszűnik körülötted a világ.
Pont ilyen pillanatokat kínál hazánk egyetlen vizuális művészeti fesztiválja, az ART MOMENTS FESZTIVÁL.
2010-ben jelentkezett először az ART MOMENTS FESZTIVÁL (AMS) fővárosi kávézókban, könyvesboltokban, mozikban, irodákban, romkocsmákban és kortárs galériákban rendezett kiállításokkal – azóta 3 év eltelt, és a rendezvény karaktere rengeteget változott.
2013 őszén folytatódik a már országossá nőtt rendezvénysorozat, Budapesten kívül Debrecenben, a MODEM-ben és Pécsett, a Zsolnay negyedben vehet láthatóak az AMS kiállításai, koncertjei, street art akciói. 2013-ban az eddigieknél lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervezők arra, hogy külföldi művészeti projekteket mutassanak be Magyarországon, illetve, hogy nemzetközi párbeszédet indítsanak el egy olyan izgalmas területen, mint az arab kultúra. E kulturális csereprogram, - amely a Zenith Art Exchange 2013 elnevezést kapta - a későbbiekben kortárs magyar vizuális művészek, designerek munkáit állítja majd ki egyes közel-keleti országokban. Visszatérve az őszi magyarországi fesztivál eseményeihez, a közel-keleti régión kívül természetesen más országokból is érkeznek művészek, többek között Franciaországból, illetve a programok izgalmas és friss street art szekciója számos kelet-európai graffiti művészt is felvonultat. Összességében ismét változatos és gazdag programokkal várjuk a közönséget – kiállítások, falfestés, koncertek, irodalmi performanszok, gyerekprogramok és felnőtt work shopok szerepelnek az AMS 2013-as őszi kínálatában, melyekről a legfrissebb aktualitásokat alábbi linkeken és a mellékelt programismertetőkben olvashat.
https://www.facebook.com/artmoments
ZENITH ART EXCHANGE
A ZENITH ART EXCHANGE egy nemzetközi vizuális művészeti csereprogram, amelynek célja, hogy növelje a magyar és az arab kortárs vizuális művészet ismertségét, szélesebb körben népszerűsítse a kortárs vizuális művészetet, és erősítse e területen a nemzetközi szakmai párbeszédet. A ZENITH ART EXCHANGE program 2013-ban indult el az ART MOMENTS Kortárs Művészeti fesztivál keretében. 2013-ban a varázslatos arab világ érkezik a csereprogram közvetítésével Magyarországra, a jövőben pedig a szervezők szándéka szerint a nemzetközi paletta kiegészül más ázsiai országok, mint Kína, India, Törökország kortárs művészetének hazai bemutatásával is. Idén egy festészeti, két fotó- és egy design kiállítás lesz látható a budapesti Design Terminálban, a debreceni MODEM-ben és a pécsi Zsolnay Negyed M21 Galériájában. A programban nem csak kiállítások szerepelnek, hanem egy aktív művészlátogató programot is szerveztek a rendezők fiatal arab művészek számára a Pécsi Tudomány Egyetem és a Zsolnay Negyed közreműködésével.
MODEM SZÜLETÉSNAPI HÉT – ART MOMENTS FESZTIVÁL
2013. szeptember 24-28.
Kiállítások:
Szent utak. Fotókiállítás a Közel-Keletről
2013. szeptember 26. – november 3.
Az Art Moments Vizuális Művészeti Fesztivál keretében rendezett kiállításon csaknem hetven fotó tekinthető meg tizenhárom arab művésztől, az arab világ számos országából, többek között Jemenből, Libanonból, Palesztinából, Egyiptomból, Iránból, Irakból, Jordániából, Szíriából. E művészek leplezetlen őszinteséggel, szívfájdító érzékenységgel, érzékletességgel tárják elénk világuk feszültségeit, ellentmondásait, fájdalmait és az öröm lopott pillanatait.
10 év jövő. Mercedes-Benz design kiállítás
2013. szeptember 26. – október 6.
Exkluzív Mercedes-Benz modellautó kiállítás látható két héten át a MODEM előterében, az Art Moments Fesztviál keretében. A tárlaton a Mercedes-Benz Design méretarányos formatanulmányai tekinthetők meg, amelyek hűen tükrözik a közelmúlt és napjaink jövőképét, ahogy a MOME új generációs hallgatói és a MB Design vezető formatervezői látják.
Programok:
2013. szeptember 24., kedd
18:00
Tárlatvezetés Pálfi Györggyel
A Still. Fotográfia a múzeumban című kiállításon Pálfi György filmrendező vezeti végig a látogatókat. A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.
20:00
MODEM Kertmozi speciál
Pálfi György: Final Cut - Hölgyeim és Uraim (2012) – A vetítés után beszélgetés a rendezővel. A belépés ingyenes.
2013. szeptember 25., szerda, 20.00
Urban Screening – fényfestés a kertben
A belépés ingyenes.
2013. szeptember 26., csütörtök
17:00
A Szent utak és a 10 év jövő című kiállítások megnyitója
18:00
Tárlatvezetés a Szent utakon
A frissen megnyílt közel-keleti fotókiállításon Abed Al Kadiri, a kuvaiti Contemporary Art Platform igazgatója, a tárlat kurátora kalauzolja a látogatókat. A tárlatvezetés ingyenes.
20:00
Rövidfilmek a Közel-Keletről
Ingyenes filmvetítés a MODEM belső kertjében.
2013. szeptember 27., péntek
Születésnapi party
16:00 Ország Lili játékműhely a volt könyvesboltban
18:00 Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője kalauzolja a látogatókat a Körkörös romok. Ország Lili falai című kiállításon
19:00 Poetry Slam - szabadverselés a kertben
21:00 ANIMA SOUND SYSTEM koncert
22.30 Fűszer-Csemege zenei foglalkozás, vendég: Zsupi, a debreceni underground elektronikus zenei színtér egyik megteremtője
23:00 Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója tart tárlatvezetést a Still. Fotográfia a múzeumban című kiállításon
Belépő: 1000 Ft, amely a kiállítások megtekintésére is feljogosít. A kiállítóterek déltől éjfélig tartanak nyitva.
2013. szeptember 28., szombat
10:30
Ákombákom – alkotókör apróságoknak
A hétvégi múzeumpedagógia foglalkozáson a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a modern és kortárs képzőművészettel. Az élményközpontú órák nemcsak a későbbi múzeumlátogatási szokásokat alapozzák meg, hanem segítik a gyermekeket tudatos kép-olvasóvá válni.
Részvételi díj: 500 Ft, alsó korhatár: 4 év.
19:00
Nebáncsvirág 2.0 – Tánc és irodalom a MODEM-ben
Grecsó Krisztián író és öccse, Grecsó Zoltán táncos-koreográfus közös estje
A program ingyenes.
Szeptember 28-án, szombaton a kiállítóterek 11 órától 19 óráig tartanak nyitva!
Forrás: MODEM