A fogyasztói társadalom által kommercializált globális mezőgazdaság ott van körülöttünk a szupermarketek és a zöldségesek polcain: paradicsom Decemberben, narancsok júniusban, avokádó bármikor...bármilyen termék bármikor.
A hússal ugyanez a helyzet, a központosított húsfeldolgozás és a fagyasztóházak által uralt ellátási láncok ugyanezt a természetellenes szezonalitást teszik lehetővé a sertés, marha, csirkehús esetében is.
Azt már kevesen tudjuk, hogy egykoron a marhahúst nyáron, a sertést télen fogyasztották és a jérce szó sem véletlen jelenti azt a szláv nyelveken, hogy ‘tavaszi’.
Talán érdemes lenne visszatérni ehhez a rendszerhez. Ugyanis a természetellenes ellátási lánc nagyban függ a gázolaj és az elektromosság zavartalan ellátásán, azonban ezt a zavartalanságot az egyre inkább kiszámíthatatlan időjárás, áradás vagy akár a geopolitikai helyzet fokozódása is veszélyeztetheti. Aki hosszútávú túlélésre tervez, annak egyre közelebb és közelebb kell kerülnie az élelemforrásához.
Ugyanis ha bármelyik nagyobb magyarországi város köré egy falat húznánk ( amely akár virtuális is lehet ), néhány nap alatt kiürülnének a boltok és az otthoni éléskamrák. A kenyértől, liszttől a gumicukorig minden eltűnne. Többségünk nem túl jól pozícionált egy ilyen vészhelyzet túlélésére.
Mit tehet egy átlagos fogyasztó, hogy kevésbé függjön az iparosított mezőgazdaság termékeitől? A kérdésre az egyik megoldás: legyen újra szezonális a hús.
A model Magyarországon még alig fél évszázada is széles körben alkalmazott volt. A disznóölés a süldők esetében késő ősszel, a hízók esetében pedig télen történt. A disznóölésre a család apraja-nagyján kívül a falu is összegyűlt, hogy közösen dolgozzák fel a túlvilági létre szenderített jámbor sertést. A füstölő vidáman pökte a füstöt ahol a szalonnából füstölt szalonna, a combokból füstölt sonka, a számtalan egyéb részből pedig disznósajt, kisgömböc, füstölt kolbász készült. Mindenki aki részt vett a disznóvágáson megkapta a maga ‘csomagját’. Emlékszem, mi is.
Ezen élt a falu, amíg tavaszra elég nagyok nem lettek a jércék, hogy vágásérettek legyenek és az asztalra kerülhessenek. És a nyári ökörsütések?
Mindehhez a falu összetartásra, szolidaritása és közös emlékezete kellett. Nem volt gond a hűtőszekrény hiánya, mindig jutott friss hús az asztalra, nyáron is, amikor képtelenség lett volna a közösség közreműködése nélkül húst frissen tartani.
Nyugaton, ahol nem volt az állomány téeszesítve marhaklubok jöttek létre, ahová minden héten egy-egy család ‘beadott’ egy marhát, amit szétosztottak a tagok között. Ha összejött 16 család egy ilyen klubba, akkor 16 héten át - azaz egész nyáron - volt friss marhahús az asztalon.
A termelői piacok terjedésével új reneszánsza van a zöldségek és gyümölcsök szezonalitásának, mert hát a barackok és a paradicsom augusztusban a legfinomabb, az őszi alma pedig összel. Hasonlóan a hús is újra lehetne szezonális. Egy falu összefogásával ez nem is olyan távoli kép. Már csak egy jó böllérre van szükség.
