A tojás a régi emberek elképzeléseiben termékenységszimbólum volt, egyben a természet és a világ újjászületésének (ennek nyomán a kereszténységben Jézus feltámadásának) jelképe is. Kultusza, illetve a vele folytatott mágikus praktikák használata többek között a tavasz eseményeihez kapcsolódott: Például vetéskor elhelyezték a barázdában, hogy ne érje jégverés és bő legyen a termés, vagy az állatok almába tették a szaporulat elősegítésére, még a 20. században is sírokra tették áldozatként. Húsvétkor piros, hímes változata ajándék volt: Keresztszülők adták keresztgyerekeiknek, vagy az eredetileg szintén termékenységvarázsló célú húsvéti locsolásért járt cserébe.

A hagyományos magyar díszített tojások motívumkincse és díszítési technikája eltérő és régiesebb a környező országok vagy a magyarországi nemzetiségek körében készült hímes tojásokkal összehasonlítva. A magyar nyelvterületen háromféle tojásdíszítés ismert: A méhviasszal írott, a levélrátéttel és a karcolással díszített. A hímestojás készítés feltehetően ismert volt már a honfoglalás kora előtt a magyarság körében. Egy kiszombori hun-avar temető egyik női sírjának ásatásakor a halott nő markában karcolt díszítésű tojás maradványait találták meg.

A méhviasszal írott hímes tojások mintakincsének sok motívuma mutat vissza kereszténység előtti eredetre, a kereszténység előtti, animisztikus-mágikus hitvilágot tükrözve. A magyar hímes tojások díszei eredetileg a tojás termékenységvarázsló, gyógyító, bajelhárító szerepét erősítő mágikus ábrák voltak. Legszembetűnőbb a régi tojásokon a felület felosztása függő­leges és vízszintes tengelyek mentén.

Ha jól megnézzük, a régi hímestojások a sámándobok síkban megjelenített mikrokozmo­szának miniatürizált és három dimenzióban ábrázolt változa­tai. A különbség annyi, hogy a dobok az Univer­zumot többnyire a középpontjában álló szemszögéből, belülről ábrázolják, a tojásnyi méretű kis univerzumok pedig, gömbölyűek lévén, a külső szemlélő szemszögéből mutatják tárgyukat. Mi­niatüri­zált mikrokozmoszként a tojások a dobok elvont-naturális ember és állatábrázolásai helyett jelképekkel csak jelzik, (ugyanakkor tükrözik, többszörözik) felosz­tott felü­letükön a Kozmosz „összetevőit”:

A Világ rétegeit, négy „sarkát”, a „Középpontot”, „a világ köldökét”, a Világfát „fenyőág” vagy kis halmon/edényben álló virágornamentika formájában, „sámánlétrát”, svasztikát/napforgót, csillagokat. Tükrözés, többszörözés előfordul a sámándobokon is.
A tojásmintázásban a minták, illetve a pozitív-negatív részek pöttyezéssel történő kiemelése kizárólag a magyar tojásokra jellemző. Az apró pöttyek eredetileg a csillagos eget is jelezhették.

Az Alsó Világ jelképei; hüllők, békák, kígyók stilizált képe vagy nyoma is fellelhetők ornamensekké alakulva a hímes tojásokon. Ilyen, békákat ábrázolók láthatók például a barcasági, erdélyi hímes tojásain, vagy ilyen az ülő béka nyomára hasonlító „béka­segge” elnevezésű minta, vagy a „kégyós” tojás.
Számos hímestojáson láthatunk sokszor már virágornamentikává alakult, eredetileg totemisztikus ábrákat; állatok nyomait, emberek, állatok egyes testrészeinek rajzait. Ilyenek a „kakastarés”, az „ujjas”, „teneres” (tenyeres) elnevezésű minták, de eredetileg emberi (vagy sámán) kezeket ábrázoltak a ma „gereblés”, „tyúklábas” vagy „villás” néven ismert tojásdíszítmények is.

Végül a „díszítésükben” legkülönlegesebbek a vasalt tojások. Ezeket napjainkban Guiness-rekordként tartják számon. Sűrűn parányi patkókkal borított, kovácsbravúrként számon tartott műremekek . Eredetileg többszörösen kapcsolatban állhattak a samanizmus jelenségeivel. A tűzzel–vassal dolgozó, azokat uraló kovácsokat, a mágikus erejűnek tartott mestereket a legtöbb kultúrában emberemlékezet óta félelemmel vegyes tisztelet lengte körül. A vasalt tojás a „szemverés és más igézetek, varázslások ellen védte meg a tulajdonosát.

A „Világtojás”
Az Univerzum megjelenítésére utal a sámán dobok tojásdad, kerek vagy ellipszis formája, és a napjainkban festett, díszített tojások is.
Számos nép teremtésmítoszában, mint a finn Kalevalában is, a Világ tojásból keletkezett: A tojáshéj felső feléből az Égbolt, alsó feléből az Anyaföld, fehérjéből a Hold, sárgájából a Nap, pettyeiből a csillagok lettek az égen.

A mai kor emberének érdemes tudnia mindarról, amit őseink ilyen formán hagyományoztak ránk azzal a céllal, hogy majd a generációról generációra örökített formák majd a teremtés, a világ keletkezésére, életére emlékeztetnek. Fontos ezt észben tartanunk, ha ez számukra is jelentőségteljes volt. Emlékezzünk meg minden évben ezekről az ünnepekről a szokásokat megtartva, emlékezve elődeinkre.

Forrás: terebess.hu, hullo-eso.blogspot.hu