k, 09/02/2014 - 00:26
Az idén nyolc éves debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ működésének kezdete óta kiemelt figyelmet fordít a fiatalok művészeti képzésére, látásmódjuk fejlesztésére valamint kreatív készségeik kibontakoztatására. Az intézményben folyó színvonalas múzeumpedagógiai programhoz jól illeszkedett a 14 szakkörsorozat, amelyek tematikája a képzőművészetet, a fotózást és a kísérleti filmkészítést ölelte fel.
A foglalkozásokon a kreatív területek alapfogalmainak és technikai ismereteinek elsajátítása mellett negyven meghívott gyakorlati szakemberrel (képzőművészekkel, fotóművészekkel, alkalmazott grafikusokkal, operatőrökkel és vágókkal, kommunikációs szakértőkkel) is találkozhattak a fiatal résztvevők. A képzések keretében több mint száz diák juthatott hozzá a kreatív iparágakban nélkülözhetetlen szakmai és gyakorlati tudáshoz, ezen kívül fejlődött vizuális érzékük, látásmódjuk is.
A projektben a MODEM az Ady Endre Gimnáziummal, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolájával, Fazekas Mihály Általános Iskolával, Fazekas Mihály Gimnáziummal, József Attila Általános Iskolával, Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI-val, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolával, Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI-val működött együtt.
További információk weboldalunkon: www.modemart.hu
Kérjük, a projekttel kapcsolatos esetleges kérdéseivel forduljon bizalommal munkatársunkhoz:A foglalkozásokon a kreatív területek alapfogalmainak és technikai ismereteinek elsajátítása mellett negyven meghívott gyakorlati szakemberrel (képzőművészekkel, fotóművészekkel, alkalmazott grafikusokkal, operatőrökkel és vágókkal, kommunikációs szakértőkkel) is találkozhattak a fiatal résztvevők. A képzések keretében több mint száz diák juthatott hozzá a kreatív iparágakban nélkülözhetetlen szakmai és gyakorlati tudáshoz, ezen kívül fejlődött vizuális érzékük, látásmódjuk is.
A projektben a MODEM az Ady Endre Gimnáziummal, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolájával, Fazekas Mihály Általános Iskolával, Fazekas Mihály Gimnáziummal, József Attila Általános Iskolával, Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI-val, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolával, Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI-val működött együtt.
Forrás: Modemart.hu