Lappföldről általában a Mikulás jut az emberek eszébe. A lappokról nem sokat tudunk. Érdemes a velük való ismeretséget azzal kezdeni, hogy nem szeretik magukra nézve a lapp kifejezést, magukat száminak hívják. Soha nem alkottak önálló államot. Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország területén összesen 80.000-en élnek. A számi nyelvet már csak kb. 35%-uk beszéli.

Ősi énekük a jojka vagy joiku, amely téren és időn át kapcsolatot tud létesíteni mindenfajta természeti lénnyel. Különleges előadásmódja van, az ötvonalas kottarendszerbe való rögzítése lehetetlen, csak hallás után ismerhető fel. Olyan különleges hangképzési technikát igényel, amit kívülállónak szinte lehetetlen elsajátítani. A számiknál az 1600-as években még a sámánhit volt az uralkodó vallás, szertartásaiknak pedig fontos része volt ez az ének. A varázsének a halott ősök idézését segítette, kommunikációs eszköz és ima is egyben. A hang rezegtetése a révület állapotának elősegítésére szolgál. Hitük szerint a szellemek nem törődnek az emberek hétköznapi beszédével, de a különleges hangokra és a rendkívüli szavakra odafigyelnek.

A jojkában használatos szavak egy részének az éneken kívüli kiejtése tilos, ezeket kívülálló nem ismerheti. Hangszerek nélkül adják elő, ez teszi lehetővé a dallam ugráló mozgását. Az énekeknek kétfajta előadási módja van: az egyik egy tág hangterjedelmű kiáltozó stílus, a másik egy dünnyögő típusú, mély fekvésű, amely bűbájos, varázsló ráolvasás szándékát sejteti. 

A számi dalok zenei értelemben képszerűek, mindig van valami tárgya, amit az előadó saját szemszögéből, szubjektív érzelmi töltéssel ábrázol egészében megragadva azt. Szűkszavú értelmes szövegeik be vannak ágyazva értelmetlen, de szimbolikus egytagú vokalizálásba, amely szimpátiát, antipátiát vagy érdektelenséget fejez ki.