debreceni programok

 

Debreceni Tavaszi Fesztivál 2013

Kiállítások, koncertek, egyéb változatos kulturális program várja az érdeklődőket három helyszínen: a Kölcsey Központban, a Főnix Csarnokban, és az Apolló Moziban március 10 - május 26. között.

 

„Homokba temetett múlt”

A kiállítás középpontjában a kb. 3000–2700 éves múmiák állnak.
 

 

Wasabi Kht. koncert

Nem mindennapi formáció lép színpadra November 9-én a Roncsbárban. A Wasabi Kht. több szempontból is érdekes számunkra Debrecenieknek. Az egyik, hogy a zenekar két női tagja debreceni születésű. A főhősnő Nelli és a basszusgitáros Réka. A másik, hogy a gitáros az a Nagy Gábor, aki  a Zanzibárban is gitározott.

 

Márton Napi Libalakoma

Debrecen Kossuth terén 2012. november 9. és 11. között a Márton-napi Libalakoma az Egri Borcsillagokkal gasztronómiai programsorozat folyamán újra felelevenednek a Márton napja körüli hagyományok.

 

Halloween - töklámpás faragó verseny

Halloween az Amerikai Kuckó és a DMK közös szervezésében

 

A fény hátára vesz és fölemel

Emlékkiállítás Debrecen költője, Kiss Tamás születésének 100. évfordulója alkalmából

 

Nemzetközi Betlehemes Találkozó

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Debreceni Művelődési Központ és a Debreceni Csokonai Színház közös szervezésben ismét megrendezi a Nemzetközi Betlehemes Találkozót.

 

Programdömping a Modemben

Tárlatvezetés az Alkonyon, Új jazz VII. – Jü zenekar, Alkotókör apróságoknak, Vasárnapi múzeumpedagógia, Alkony filmklub – Utazás a bizonytalanba

 

Interjú - Richter Flóriánnal

Volt szerencsénk megnézni a csodálatos Horse Evolution Showt. Flóriánék elvarázsoltak minket csodálatos összjátékukkal és azzal a kapcsolatal ami köztük és a lovak között volt. Így készítettünk egy interjút, hogy megismerjük, hogy gondolkodik Ő a lovakról.

 

Debreceni Bormustra

Több mint 60-féle bort kóstolhatnak meg a vendégek a Debreceni Bormustrán, amelynek 2012. október 13.-án, szombaton 15 órától a MODEM ad otthont. A borok mellett bemutatkoznak a helyi, regionális és az öt borvidék gasztronómiai szolgáltatói, szállodái, valamint kézműves sajtjai, lekvárjai, húskészítményei és gombái.
 

Oldalak

Teteje