Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből

 

2014. május 11. – 2014. szeptember 21.

 

A tárlat mottója lehetne akár az az egyre jobban terjedő, a helyi közönséget városnéző programra invitáló jelszó is: légy turista otthon! A kiállítás az ország legnagyobb tájegysége, számos sztereotípia talaja, a Debrecennek is helyet adó Alföld és a képzőművészet kapcsolatából mutat be fejezeteket, egyedülálló, különleges válogatást tárva az érdeklődők elé. Így együtt soha nem látott remekművek mesélnek történeteket az alföldi festészetről, hagyományhűségről, progresszióról. Ritkaságnak számít, hogy egy földrajzi terület a képzőművészeti diskurzusban ilyen hangsúlyosan van jelen, annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy ábrázolás szempontjából szinte „anti-táj”. A több mint száz munkát felvonultató, nagyszabású tárlat célja kettős: egyrészt a magyar képzőművészet jelentős alkotásain keresztül a helyi kultúra szellemi gyökereit, a társadalmi változások nyomait keresi, másrészt a látogató tájhoz fűződő személyes viszonyára is rákérdez. A kiállítás sétára, kalandozásra hívja a látogatókat az Alföldön mint kulturális térben.

 

A tárlat első szekciója az Alföldet szimbólumként jeleníti meg – azt a korszakot, amikor a tájegység a nemzeti identitás és egy vágyott idilli világ terévé vált. Itt szerepel Markó Károly emblematikus alkotása, az 1853-ban készült Magyar alföldi táj gémeskúttal, valamint a XIX. század nagy festőegyéniségeinek – Barabás Miklós, Ligeti Antal, Than Mór, Lotz Károly, Munkácsy Mihály és Mednyánszky László – több meghatározó munkája is. Külön fülkében kap helyet Csontváry Kosztka Tivadar Vihar a nagy Hortobágyon című műve, amelyet egy debreceni amatőr fotográfus, Haranghy György fényképeivel illusztrált, a Hortobágyról szóló tudományos előadás ihletett. A festményt a korai fotóművészeti remekekkel együtt kiállítva a nagyközönség először a MODEM-ben tekintheti meg. 

 

A második szekcióban a szimbolikus táját az életműveket inspiráló konkrét táj váltja fel. Az itt bemutatott alkotók – így például Tornyai János, Endre Béla, Koszta József, Holló László, Nagy István és Tóth Menyhért – művészetében közös, hogy a fővárosi és a külföldi akadémiákon végzett tanulmányaik után a falusi környezetet választottak lakóhelyül, ez a miliő alakította egyéni hangjuk kibontakozását. De ugyanígy ember és környezete kapcsolatáról vallanak a szolnoki művészkolónia csaknem ötven éves tradícióját folytató Fényes Adolf munkái is, vagy a hortobágyi pusztára költöző Boromisza Tibor és Káplár Miklós festményei.

 

A harmadik szekció az 1945 után főként Hódmezővásárhelyhez kötődő „alföldi festők”, többek között Kurucz D. István, Kohán György, Németh József és Szalay Ferenc műveiből válogat. 

 

Jóllehet a táj képe, csakúgy, mint lakóinak életvitele drasztikus változásokon ment keresztül – a hagyományos paraszti életmód a TSZ-esítés következtében gyakorlatilag megszűnt –, az alföldi festők munkáin a szocialista fejlődés helyett mégis az elmúlt kor iránti nosztalgia, az életvitelükből kibillentett parasztsággal való együttérzés jelenik meg. 

 

A tárlatot az emblematikus festmények mellett több film is színesíti. A puszta ihlette az első magyar művészfilmet, ahol az elsődleges szerepet szokatlan módon nem a színészek vagy a forgatókönyv, hanem a táj szépsége kapta (Georg Höllering, Hortobágy, 1936). A pusztai táj a 60-as évektől kerül ismét a mozgókép látóterébe. Az akkori fiatal nemzedék, főként Jancsó Miklós és Szomjas György filmjeiben az Alföld egy olyan helyi western köntöséül szolgál, ahol a törvényen kívüli magányos hős bő gatyában és cifraszűrben vívja meg a néző helyett a jó és a rossz, az egyén és a hatalom, berögzült ősi rend és gyorsan változó jelen örökös harcát. A mozgókép tehát a XIX. századi puszta mitikus világához kanyarodik vissza, hogy azon keresztül a kor aktuálpolitikai problémáiról beszéljen. Kuriózum, hogy éppen a tárlattal egy időben készül Hajdú Szabolcs – egy hortobágyi rabszolgatelepen játszódó – legújabb, Délibáb című filmje, mely ismét a western zsáneréhez nyúl. A kiállítás Szilágyi Lenke a forgatáson készített stillfotóival zárul.

 

A kiállítás művészeinek listája: Almási Gyula Béla, Barabás Miklós, Barcsay Jenő, Bihari Sándor, Bikessy-Heinbucher József, Boromisza Tibor, Csontváry Kosztka Tivadar, Deák-Ébner Lajos, Endre Béla, Erdős Péter, Fejér Csaba, Fényes Adolf, Fülöp Erzsébet, Haranghy György, Hézső Ferenc, Holló László, Georg Höllering, Izsó Miklós, Jancsó Miklós, K. Spányi Béla, Káplár Miklós, Kohán György, Kósa Ferenc, Koszta József, Kovács Mári, Kurucz D. István, Ligeti Antal, Lotz Károly, Maghy Zoltán, Markó Károly, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Nagy István, Németh József, Orlai Petrich Soma, August von Pettenkofen, Rudnay Gyula, Sterio Károly, Szalay Ferenc, Szilágyi Lenke, Szomjas György, Szurcsik János, Than Mór, Tornyai János, Tóth Menyhért, Zahoray János

Kölcsönző intézmények, galériák: Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum (Budapest), Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest), Néprajzi Múzeum (Budapest), Janus Pannonius Múzeum (Pécs), Déri Múzeum (Debrecen), Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum (Győr), Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely), Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város (Hódmezővásárhely), Móra Ferenc Múzeum (Szeged), Kohán Képtár (Gyula), Damjanich János Múzeum (Szolnok), Boromisza Tibor Emlékház (Szentendre), Kovács Gábor Gyűjtemény (Budapest), Virág Judit Galéria (Budapest), Antal-Lusztig-gyűjtemény (Debrecen), Kieselbach Tamás, Tóth Árpád és egyéb magángyűjtemények.